Foti-Peter.hu

Az iskolai demokrácia alternatívái

(A magyar iskola és az un. demokratikus iskolák tapasztalatainak összehasonlítása)

“A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza, az egyik leghatásosabb befolyást teszi a gyerekre, hogy az ellentmondásos viszonyban legyen a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezését az olvasáson keresztül, de nem taníthat társadalmi felelősségtudatot a történelem és a földrajz tanításával, azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, anélkül, hogy az osztályteremben ne köztársaság lenne, hanem önkényuralom." – Homer Lane[1]

„Bár nem támogatom a "laisser fair" gondolatot a tanárokkal kapcsolatban, mégis azt gondolom, hogy ez a fajta politika még mindig végtelenül jobb, mint a tekintélyelv, amely a hivatalnok-tanároknak állami hatalmat ad arra, hogy formálják a gondolkodást, hogy ellenőrizzék a tudomány tanítását, hogy magukat szakértőként állítsák be.” ‑ Karl Popper [2]

 Bevezető

 A demokratikus ‑ a felnőttek és a gyerekek között partneri viszonyra építő ‑ iskolák máshogy épülnek fel, mint a tradicionális iskolák.[3] A tradicionális iskolával szemben egy demokratikus iskola megkülönböztető sajátossága az, hogy demokratikus iskolában a felnőttek és a gyerekek gyakorta összejönnek és saját ügyeiket demokratikus tanácskozásokon megbeszélik, és saját életük egy jó részét közösen szabályozzák.

Cikkem első részében értékelem a mai magyar iskolák állítólagos demokratikus berendezkedését[4], összehasonlítva a valóban demokratikus iskolák intézményrendszerével, a második részben a summerhillli iskola példáján át bemutatom, hogy hova vezet az, hogy a demokratikus iskolában a gyerekek valódi résztvevői az iskola életének.[5]

 A demokratikus, a felnőttek és a gyerekek között partneri viszonyra építő – iskola alapgondolata

 Az úgynevezett demokratikus iskolákban az iskola belső szervezete közvetlen módon demokratikus. A tanulóknak közvetlen befolyása van azokra a döntésekre, amelyek érintik őket.

A tradicionális iskolák egy hosszú, külső legitimációs lánc segítségével demokratikusan ellenőrzöttek. A tanulók így tárgyaivá válnak olyan igazgatási döntéseknek, amelyekre nincs befolyásuk.

A demokratikus iskoláknak két alapgondolata van: az önmeghatározás (selbstbestimmung) a saját tanulással kapcsolatban, és a beleszólás (mitbestimmung) az iskolai szervezet vonatkozásában. A szabályokat (törvényeket) a hetente ülésező iskolagyűlésen fogadják el. A legtöbb demokratikus iskolának van saját igazságszolgáltatása (mint ez a demokratikus államokban szokás), ahol a konfliktusokat igazságosan, az érintettek részvételével vitatják meg és tisztázzák. A világon 30 országban, 200 ilyen értelemben demokratikus iskola működik összesen körülbelül 40 000 tanulóval.[6] Az iskolák nemzetközi szervezete az International Network of Democratic Education (www.idenetwork.org), amelyhez a legrégebbi ilyen iskola az (angliai) Summerhill is tartozik.[7]

 A tanuló élete a hagyományos és a demokratikus iskolában

 Egy tradicionális iskolában a gyerekeknek több vonatkozásban is sokkal kevesebb lehetőségük van saját életük meghatározásában.  .Mindez két ábrában összefoglalható:

A tradicionális iskola modellje

1

2a

3

2b

2c

 

Summerhill (demokratikus iskola) modellje

1

2a

3

2b

2c

 

Jelmagyarázat: (A két táblázatban a területek különböző nagysága mérvadó)

1 Önmeghatározás / egyéni szabadság területe

2a Közös döntések területe Közvetlen személyes

2b Közös döntések területe Képviseleti közeli

2c Közös döntések területe Képviseleti távoli

3. Mások által meghatározott

 Az iskolás tanulást a demokratikus iskolák egyértelműen az első a kategóriába tartozónak tartják, ami abban is megmutatkozik, hogy az óralátogatás nem kötelező jellegű, szemben a tradicionális iskolával, ahol pl. a mai magyar szabályozás azt mondja, hogy a gyerekek évente egy napról rendelkezhetnek, míg a többi napot a tanárok határozzák meg.

Döntő különbség mutatkozik a demokratikus iskolák és a tradicionális iskolák között az iskolai élet második fontos területén is. A demokratikus iskolákban a gyerekeknek személyes részvétel mellett (2a) számos kérdésbe van beleszólásuk: így szavuk van abban, hogy ki tanítsa őket, milyen tananyagokat vegyen napirendre az iskola, milyen szabályok szerint éljenek együtt a tanárok és a gyerekek az iskolában. (Ezen a területen fontos, hogy érvényesülhet az egy ember egy szavazat elve, a tanárokat és a diákokat magában foglaló közösségben.) A tradicionális iskolában ez a terület szinte nem létezik. Ugyanakkor a választott diákönkormányzatnak vannak bizonyos jogaik(2b). Ezek közül talán a legfontosabb, hogy vétójoguk van az iskolai házirend elfogadásában. A rendszer azonban úgy van kialakítva, hogy ezzel a joggal gyakorlatilag érdemben senki ne akarjon élni. A diákönkormányzat készen kap egy javaslatot, amit az iskolai tanárok, vagy az iskolaigazgató alakít ki. Nincs fórum arra, hogy ezt hogyan alakítsák ki közösen, itt csak maximum egy kis huzavonára van lehetőség. Néhány más pontban is van a diákönkormányzatnak véleményezési és egyéb joga, de ezek sem lényegesek, és nem változtatnak azon a képen, hogy az iskolán belül ma a gyerekeknek nincsenek lényeges jogaik.[8]

Ennek megfelelően, míg a demokratikus iskolában a harmadik terület, ahol a gyerekeknek nincsenek jogaik, elfogadhatóan kicsiny, addig a tradicionális iskolában ez a terület a nagyon kiterjedt. Ezt az jelenti, hogy a demokratikus iskola autonómiája nagy, szemben az állami iskola minimális autonómiájával.

Mindezekért mondta joggal Alexander Neill, a summerhilli demokratikus iskola igazgatója, hogy "önkormányzat (2a) nélkül egy iskolát nem lehet haladónak nevezni. … Nem lehet haladásról beszélni, ha a gyerekek nem érzik magukat elég szabadnak, hogy saját életüket maguk irányítsák. Ahol egy főnök van, ott nincs szabadság. Ez még inkább igaz egy jóindulatú főnökre, mint egy zsarnokra. Egy kemény főnök ellen az értelmes gyerekek fellázadnak a gyengekezű főnök mellett egy gyerek gyenge és önállótlan lesz."[9]

 Különböző demokrácia felfogások

 A demokráciának számos egymással konkuráló felfogása létezik. A mai iskolai bürokrácia valójában nem érdekelt egy valódi iskolai közösségi életben, mert az korlátozná hatalmát. A diáktömegek pedig orientálatlanul, hol apatikusak, hol idétlen módon lázadók.

A demokratikus iskolák demokrácia modellje a hatalom vertikális megosztásán alapul, ahol a személyes közösségeknek, azok tagjainak egyenként is nagy befolyásuk van saját és közös életük meghatározásában. Ahogyan Thomas Jefferson, az Egyesült Államok emberjogi nyilatkozatának egyik megfogalmazója, az USA harmadik elnöke írta:

" a jó és biztonságos kormányhoz nem az vezet, ha mindent egy valakire bízunk, hanem ha felosztjuk a kormányzást sokak között — mindenkihez azt a hivatalt utalván, amihez tehetsége van.  Bízzuk az országos kormányra a nemzet védelmét és külföldi és szövetségi kapcsolatait; az Állami kormányokra a polgári jogot, a törvényeket, a rendőrséget és az Államot általánosan érintő dolgok igazgatását; a megyékre a megyéket érintő dolgokat, és minden egyes járásra a járást közvetlenül érintő ügyek intézését.  Akkor lesz minden a legjobban igazgatva, ha a nagy országostól, összes alárendeltségein keresztül, elválasztjuk, és tovább felosztjuk e köztársaságokat, mígnem minden ember farmjának igazgatása a saját kezébe kerül — kinek-kinek kezébe adva, amire saját szemével felügyelhet.  Mi tette tönkre az ember jogait és szabadságát minden valaha is létező kormányban?  Minden gondoskodás és hatalom egy testületbe való általánosítása és központosítása; legyenek azok oroszországi vagy franciaországi kényurak, vagy velencei arisztokraták. És mindenképpen azt tartom, hogy ha a Mindenható nem azt rendelte, hogy az ember soha ne legyen szabad (és istenkáromlás ilyesmit hinni), akkor ennek titka abban találtatik, hogy az embert tesszük a rávonatkozó fennhatóságok letéteményesévé ‑ már amennyire el tudja látni őket ‑, és mesterséges eljárással csakis azt utaljuk magasabb és magasabb hivatalnokok rendjéhez, amit nem tud ellátni, fordított arányban egyre kisebb és kisebb hatalmat ruházván a mindinkább kiskirályivá váló megbízottakra. A járások elemi köztársaságai, a megye köztársaságok, az Állam köztársaságok, és a Szövetségi köztársaság, a fennhatóság lépcsőzetét alkotnák, mindegyikük a törvényre alapozódván, az oda utalt hatalom részét tartván kezében, és a kormányzat tényleges alapvető kiegyensúlyozásának és ellenőrzésének rendszerét képezvén.  Ahol minden ember részesül járás-köztársaságának irányításából, vagy a felsőbbek valamelyikéből, és érzi, hogy a kormány dolgainak részese — nem csak évente egyszer a választáskor, hanem minden nap —, amikor az Államban egy olyan ember sem lesz, aki ne lenne kisebb vagy nagyobb tanácsai valamelyikének tagja, szívét is hamarabb kitépeti mintsem, hogy hagyja, hogy hatalmát elragadja tőle valami Cézár vagy Bonaparte.   "

 A mai magyar iskolában a rendszer úgy van kialakítva, hogy tanár és gyerek soha nem ülnek egyenlő félként egy asztalnál. Soha nem teljesül az a négy feltétel, ami ahhoz kell, hogy egy tanácskozást demokratikusnak nevezhessünk.[10]

Mit is jelent tehát a demokratikus hatalommegosztás:

 1. Hatékony részvétel (effective participation)

Mielőtt egy döntésre sor kerül, mindenkinek egyenlő és hatékony lehetőséget kell biztosítani, hogy ismertté tegye a maga álláspontját.

 2. Szavazategyenlőség (voting equality)

Amikor elérkezik a pillanat, hogy döntést kell hozni, akkor mindenkinek legyen meg a lehetősége szavazni, és a szavazatok súlya legyen azonos.

 3. Lehetőség a megértésre (enlighted understanding)

Mindenkinek lehetőséget kell kapnia, hogy mérlegelhesse, átgondolhassa a döntés alternatíváit és várható következményeit, megfelelő és érthető információk birtokában

 4. Ellenőrzés a napirend felett (control of the agenda)

A közösség tagjai számára biztosítani kell a jogot, hogy napirendre tűzhessenek bármely őket érintő, érdeklő kérdést.

 

Mindezzel nem azt mondom, hogy az egész iskolának minden nap minden kérdésről közösen kellene döntenie. Minden csoport életében, még egy demokratikus csoport életében is, vannak olyan kérdések, amelyeket nem az egész csoportnak kell eldöntenie. Egy demokratizációs folyamat legelső feladata az, hogy a csoport tagjai áttekintik, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben demokratikusan lehet dönteni.[11]

A summerhilli[12] iskolagyűlések jelentősége

 Most szeretnék egy pillantást vetni a legismertebb demokratikus iskola ‑ Summerhill ‑ heti tanácskozásaira. Heti tanácskozást írtam, de valójában a tanácskozások gyakorisága maga is a gyűlés egyik döntése. Voltak időszakok, amikor a gyűléseket hetente hívták össze, voltak, amikor naponta, és halottam olyan esetről is, amikor heti három alkalommal. Mire szolgálnak ezek a gyűlések, miért kellenek, miért nem elégszik meg Summerhill azzal, hogy, ahogy egy normális iskolában szokás, csupán a tanárok gyűlnek össze többé vagy kevésbe nagy gyakorisággal? Miért nem jó gyakorlat az, hogy a tanügyi hatóságok, a szakértők az iskolaigazgató és a tanárok szinte mindent eldöntenek a gyerekek feje felett.

 A tanárok kiválasztása Summerhillben

 A summerhilli tanácskozás megértéséhez egy fontos lépcső annak megvizsgálása, hogy hogyan választják ki a summerhill-i tanárokat. Vannak demokratikus iskolák, ahol a tanárok kiválasztása az iskolaközösség (tanárok a diákok és a szülök) közös döntése alapján történik, Summerhillben azonban az iskolaigazgató veszi fel a tanárokat. Az iskolaalapító Neill[13] elve az volt, hogy olyan embereket keresett, akik egyet értettek a szabadsággal, . és nem tettek hozzá a de szócskát. Persze a szabadság szó jelentése nem egykönnyen meghatározható.[14] Neill esetében ez azt jelentette, hogy olyan tanárokat keresett, akik nem akarták bevezetni, például a kötelező óralátogatást, vagy, akik megértették a közös gyűlések jelentőségét. Ezek mellett persze, hogy Neill szerette volna, ha mindezzel együtt az iskolai tanárok nem egyformák. Élvezte a vitát, nem hitt az egyöntetűségben.[15]

 Iskolai tapasztalataink

 A mi életünkből hiányzik az iskolagyűlések tapasztalata. Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy az iskolában volt egy órarend, amit megkaptunk az év elején, megtudtuk, hogy kik fognak minket tanítani, és nem tettük kérdésessé az intézmény működését. Azét az intézményét, ahol sokat unatkoztunk érdektelen órák alatt, gyakran féltünk a feleléstől, és ahol sok olyan dolgot kellett rövidtávú memóriánkba vésni, aminek ma semmi hasznát nem vesszük.

Nem akarom ezt a képet túlzottan feketére festeni, mert számos dolgot lehetett tanulni az iskolában, számos jó tanárunk volt, de a demokratikus iskolagyűlések teljesen hiányoztak nemcsak a tananyagból tananyagból, hanem még fájóbban az iskolai életből.

Mai eszemmel még mindig csodálkozom, hogy miért nem jut ez eszébe több embernek, hogy miért hajtja mindenki még ma is birkamód az iskola rendje előtt mélyre a fejét?[16] Azért, gondolom, mert az iskolát körülveszi egy ideológia, amely igazolja ennek az iskolának a működését. Ennek az ideológiának a középpontjában az áll, hogy a gyereket tanítani kell, hogy erre a tanórákon kell, sor kerülnie, és ennek a tanításnak az eredménye lesz a tanulás.[17]

Mindezekért örültem nagyon, amikor Vekerdy Tamásnál tett látogatásom után azt írta be ajánlásként egyik könyvének elejébe, hogy ma azt tanulta rajtam keresztül John Holttól, hogy a tanulás nem a tanítás eredménye. Mi másnak lenne eredménye a tudás, mint a tanításnak? Valójában ‑ és ez Holt mondatának második része ‑, amelyben -azt mondja, hogy a tanulás a tanuló aktivitásának eredménye. Az a megállapítás, hogy az iskolában a tanítási órákon kívül is tanulás folyik, Summerhill hivatalos filozófiájának egyik alapköve, amelyet az iskola és a tanügyi hatóságok közötti perben Summerhill sikeresen megvédett.[18]

 Mit lehet az iskolagyűléseken megtanulni (gyereknek és felnőttnek egyaránt)?

 Gondoljuk ezt most meg az iskolagyűlésekkel kapcsolatban. A summerhilli gyerekek éveken át részt vesznek, vehetnek ezeken a gyűléseken. Néha aktivitásuk abban nyilvánul meg, hogy beszélnek, néha csupán abban, hogy hallgatnak. Még ez a látszólagos passzivitás is több, mint az unalmas iskolai órákon való hallgatás! Akár hozzászólnak, akár nem, akár szavaznak, akár nem, az iskola életében jelen van egy fórum, amely dönt róluk, ahol aktívak lehetnek, ha kell, egy hely, ahol hallathatják szavukat.

Másképpen fogalmazva ugyanezt: a gyerekek lassan tulajdonosaivá válnak az iskolának. Tulajdonosaivá válhatnak az iskolának, ahogyan mi, akik a tradicionális iskolában nőttünk fel, soha nem váltunk tulajdonossá. A Summerhill léte politikai tett is. Egy tett a decentralizáció felé. Neill nemcsak tulajdonosa volt a summerhilli iskolának annak kertjével és épületeivel, hanem - ha nem rettent el valakit a szó- forradalmár is, annak nem európai, hanem amerikai értelmében. Amerikában még ma is amerikai forradalomnak nevezik azt, amit mi itt függetlenségi háborúnak hívunk. Ez a forradalom nem a nyomor forradalma volt, mint az a nagy francia és a nagy orosz forradalom esetén történt, hanem forradalom volt elsősorban az önkénnyel szemben. Vicces, hogy ezt az önkényt a kor legdemokratikusabb állama az angol állam gyakorolta. Mindenesetre mindez elég volt ahhoz, hogy a kialakuló USA ? úgy igyekezzen berendezni politikai rendszerét, hogy elkerülje az önkény átkát. Ennek legjobb módja a decentralizáció. Minél több hatalom marad az emberi, személyes kis közösségek kezében, annál kevesebb jut a hatalom felsőbb köreinek kezére, annál harmonikusabb lesz a társadalom, annál jobban tudja integrálni az új nemzedéket, annál inkább érzi magát mindenki tulajdonosnak, embernek. Mert tulajdon nem csupán materiális javakban van, hanem az érzésekben is. Tulajdonos vagyok, ha úgy érzem, ura vagyok az életemnek. Így érzi magát tulajdonosnak a kisvállalkozó, de így érezheti magát tulajdonosnak egy szövetkezet tagja is, és érezhetik magukat tulajdonosnak a summerhilli diákok is, akinek szülei fizetik az iskolapénzt, amelyből Summerhill fenntartja magát, fizeti a tanárokat stb.

A modern iskolarendszer megpróbál diákokat nevelni, akik nem érzik magukat tulajdonosnak. Eltakarja előlük a tényt, hogy az iskolát szüleik adójából tartják fenn, eltakarja előlük, hogy az iskola rendjét csupán az iskolai bürokrácia alakítja, amelynek az iskolaigazgató ugyanúgy részese, mint a tanárok.

Ez a tulajdonosi érzés is más, mint amit ismerünk. A mai világban a tulajdonosi érzés leginkább azt jelenti, hogy birtoklok valamit, amiből a többieket kizárhatom. Én döntök a többiek feje felett. Summerhill tulajdonosának lenni azonban egy másik érzés: ez az érzés azt mondja, hogy én részese vagyok ennek a közösségnek, alakítom azt a többiekkel együtt. Részem van, nem kizárólagosan, de részem van, meghallgatják azt, amit mondok. Bizonyos kérdésekben a többséggel vagyok, másokban kisebbségben. Akárhogyan is van azonban, ez változhat, és a változásban érezhető szerepe van az én aktivitásomnak, nem pusztán egy láncszem vagyok egy hosszú láncban, amely állítólag arra szolgál, hogy azt igazolja, hogy elvileg a társadalom életében mindenre befolyásom van. Ez a befolyás azonban éppen a lánc hosszúsága, és a hatalmi viszonyok centralizáltsága miatt valójában nem működik, csupán legitimációs ideológiát biztosít a hatalom birtokosainak.[19]

 Privát szféra és szocializáció Summerhillben

 Summerhillben a gyerekeknek van egy privát szférájuk, ahova a közösség nem teszi be a lábát: legfontosabbként ide tartozik az iskolás tanulás világa is. A magyar iskola ebben az értelemben hasonlít a hadsereghez, ahol szintén nincs helye a privátnak.

Fontos kérdés az is, hogy mi is ezeknek az iskolai tanácskozásoknak a szerepe a gyerekek szocializációjában.[20] Ez a szocializáció nem korlátozódik a gyerekekre, mert ugyanez folyhat le egy munkahelyen is, vagy egy családban is, ahol a szülők elhatározzák, hogy a korábbi, egyoldalú hatalmaskodó módszerek helyett, mindenkinek egyenlő jogokat biztosítsanak. Legyünk pontosabbak, ahol a felelősséget jobban megosztják, ahol nem csupán egy csoport dominál, nem pusztán a szülők vagy a gyerekek, vagy a tanárok a főnökök, hanem elég széles területen minden, csoporttag.

A gyerekek esetében mindez egy lassú folyamat, és a felnőttek esetében sem beszélhetünk arról, hogy ez varázsütésre megszületik. Ez csak leírva egyszerű: arról van szó, ugyanis, hogy a közös élet területén mindenkinek bele kell törődni abba, hogy a többi embernek más szükségletei vannak, hogy a többieket más dolgok teszik boldoggá.

Erre persze bárki azt mondhatja, hogy ez mindenütt így van, ezt prédikálják még a legporoszosabb iskolában is. Vannak azonban különbségek. Döntő különbség az, hogy mindezeket az eltérő igényeket és elképzeléseket a közös életről, direkt azoktól hallják a gyerekek, akiknek ezek az igényei megvannak, nem valamiféle képviselőtől, mint ezt a tanár teszi, ha a közös életről beszél. Persze egy jó tanár is képes arra, hogy konfliktusok esetén meghallgassa mindkét felet, és egy olyan szituációt hozzon létre, hogy a felek közvetlenül kerüljenek kapcsolatba. Ebben az ügyben azonban Summerhill úgy megy tovább, hogy igyekszik megelőzni a konfliktusokat, és a konfliktusok körét nem csupán a gyerek-gyerek konfliktusokra korlátozza, hanem behozza a képbe a gyerekek és a tanárok közötti konfliktusokat is.

Térjünk vissza a tanári kar összetételére, és arra a filozófiai különbségre, ami Summerhillt és a tradicionális iskolát elválasztja: a tradicionális iskolában a tanár tévedhetetlen, tökéletes lény. Summerhillben ezzel szemben mindenki tökéletlen, mindenki tévedhet, tanár is, gyerek is. Ezért természetes az, hogy az iskolagyűlésen ugyanúgy lehet kritizálni egy tanárt, mint egy gyereket. A tanárok sem alkotnak hamis egységfrontot, hanem véleményük megoszolhat több elképzelés között.

A gyerekek, akik Summerhillbe bekerülnek, hamar megértik, hogy itt vannak egyfelől törvények, amik mögött a többség áll, másfelől itt vagyok én a magam sajátos igényeivel, a magam örömeivel, bánataival. Nem várja el senki tőlük, hogy szentek legyenek, sőt a rendszer arra épül, hogy soha nem is lesznek szentek. A dolog azonban nem egyszerű. Egy iskolai törvény megszegésének számos oka lehet. Lehet egyszerű tudatlanság. Neill maga mindezekről az egyéb okokról úgy beszélt, hogy azok a szeretet hiányára vezethetők vissza. Egyfelől biztosan igaza is volt. A Summerhillről szóló a BBC-ben 2008-ban bemutatott játékfilmben,[21] amikor Ryan lop, biztosan erről van szó. Neill mindig is azt gondolta, hogy a lopás, nagyon gyakran a szeretethiányra vezethető vissza. Biztosan nem mindig, de számos esetben. A pénz, amit Ryan ellop, lehetővé teszi azt, hogy társaitól nagyobb szeretet kapjon, még ha ez a szeretet a pénznek is szól. Mindezekért érthető meg az a paradoxon, hogy Neill gyakran a tolvajláson ért gyereket pénzzel jutalmazta, megadva neki azt, amire vágyakozott, és lemondott a büntetésről ezekben az esetekben.

Muddy esete azonban más. Muddy elkeseredett dühében vágja a festékes dobozt a tűzbe, és tettének következményétől megrettenve hazudik. Csak tetteinek következménye döbbenti rá, hogy hazugságának milyen következményei lehetnek, és emelkedik felül önmagán.

A filmben nincs arról szó, hogy Muddynak milyen következményekkel kell számolnia, de mindez nem is fontos. Muddy megváltozása nem vezethető vissza csupán arra, amit korábban elmondtam. Muddy változása az iskolában többsíkú. Muddy lassan rájön mindarra, ami Summerhill előnye: rájön arra, hogy nem kell szerepet játszania, hogy nem kell olyan dolgokkal foglalkoznia, amik nem szívügyei az adott pillanatban, rájön, hogy anyja helyett apja filozófiáját kellene követnie, aki elérte, hogy korábbi iskolai kudarcai megismétlése helyett, valami új utat próbálhasson ki.

A filmben jól láthatjuk ennek az útnak az állomásait: a gyerekek és a tanárok közvetítik azt a filozófiát, hogy a társadalmi siker záloga nem abban van, hogy megtagadja saját természetét, és alávesse magát a masinériának, ami már többször ledarálta, kiszívta életerejét.

Fontos az is, hogy lássuk, hogy a summerhilli tanácskozásnak csupán Summerhill egészén belül van értelme. Nem elegendő egy iskolában összehívni a gyerekeket, és azt mondani nekik, hogy ettől kezdve, ezekben és ezekben a kérdésekben közösen fogunk dönteni. A változásoknak sokkal szélesebb körben kell megtörténnie.

Amit itt Muddyval kapcsolatban mondtam, az Ryanra is igaz. Ő is lassan tanulja meg, hogy a vele szemben támasztott elvárások mások, mint azt eddig az iskolában megszokta. Az, amit a tradicionális iskola eltűrne, vagy a rendőrséget bevonná, az itt mind az iskola belügye. Belügye, de ügy: a közösség nem tűri sem azt, hogy lopjon, sem azt, hogy megüsse Peter azért, mert megmondta az igazat, hogy Ryan kezében látta a lopott pénzt. A Summerhill film is az egyén és a közösség viszonyát állítja középpontba. Amikor az erőszakot alkalmazó Ryant bünteti, akkor kinyilvánítja, hogy nem tűri az erőszakot. Ugyanakkor érti is a dolgot. Mindez nem azt jelenti, hogy helyesli Ryan tettét, de érti. Nekem a film egyik legnagyszerűbb pillanata, amikor Peter elmondja, hogy ő is így kezdte az iskolában, hogy megszegte a szabályokat, és tetteiért viselte a következményeket, mindaddig, míg meg nem nyugodott, és "törvénytisztelővé" nem vált.

Felmerül a kérdés: mi van akkor, ha valamelyik barátodról tudomásodra jut, hogy megszegte a szabályokat? Ez a kérdés nem teoretikus, hanem nagyon gyakorlati kérdés. A bennem élő reflex az, hogy mivel a barátom, ezért nem jelentem fel. Summerhillben ez másképpen van. A való világban, azért sem jelentjük fel a barátunkat, mert félünk, hogy ezzel elveszítjük a barátságát. Egy igazi erős barátságnak azonban, és ez állítólag itt így is van, ezt ki kell bírnia. A közösség normája, annak betartása fontosabb. Az iskola közösen hozott törvényei még a barátomra is érvényesek.

Ryan és Muddy kudarc gyerekek. Joggal kérdezzük, hogy mi van a többiekkel, akik Summerhillbe 6 éves koruk körül kerülnek. Valami módon ők is egy új világgal ismerkednek meg. A család mint közösség, ha jól működik előiskolája lehet mindannak, ami Summerhillben várja a gyerekeket. Előiskolája, de nem azonos vele. Egyszerűen azért, mert egy nagyobb közösség. Egy nagyobb közösség bonyolultabb eljárásokat, bonyolultabb intézményeket kíván. Ilyen intézmény a heti gyűlés, ilyen intézmény az ombudsmanok intézménye.. Ezeket az intézményeket a gyerekeknek meg kell ismerni, és meg kell tanulniuk használni őket. Az intézmények szervezete, működési szabályai azt a célt szolgálják, hogy a hatalom ne koncentrálódjon egy kisebbség kezében. Ezért tilos a gyerekek közötti mindenféle erőszak, a szóbeli formáktól, egészen a tettlegességig. Ezért váltakozik hetenként a gyűlésvezető gyerek személye.[22] Senki nem érzi magát főnöknek, még a tanárok sem. A nagy gyerekek funkciókat látnak el a közösség szolgálatában, a tanárok tanítják azokat a gyerekeket, akik ezt igénylik, arra, amire ezek igényt tartanak.

Summerhillben a világ a talpán áll.

 Summerhill végzősei az iskola befejezése után

 Végül szeretnék kitérni egy fontos kérdésre: mi lesz a gyerekekből, akik Summerhillből kikerülnek. A félelem azt mondja, hogy amikor majd konfrontálódni fognak a külvilág antidemokratikus rendszereivel, akkor majd összeomlanak, és jajgatni fognak, és pszichológushoz kell majd cipelni őket, és életképtelenek lesznek. Valójában nem erről van szó. Nagyobb igazság az, hogy egy rossz élmény ellen a legjobb orvosság egy jó élmény.

A summerhilli iskolából kikerült gyerekek forradalmárok, de megint nem a szó európai értelmében. Forradalmárnak lenni nem azt jelenti, hogy valaki kivonul az utcára, vagy forradalmi pártokhoz csatlakozik, akik fegyveres erőszakot hirdetnek, a különféle társadalmi csoportok ellen.. Az igazi forradalom, mint amilyen az amerikai forradalom is volt, egy lassú átalakulást jelent, amelynek folyamán átalakul a társadalom hatalmi rendszere. Valahogy úgy, ahogy azt John Taylor Gatto fogalmazza meg egy vele készült interjúban:

Radikálisan decentralizálnunk kellene az állami, korporatív iskolarendszert, visszaadva a hatalmat a helyi szinteknek, és biztosítani azt, hogy a képzés minden formája önálló, öntevékeny embereket képezzen, jellemes embereket, akik nem tűrik, hogy humán erőforrásnak tartsák őket, és hogy azt gondolják róluk, hogy a legfontosabb bennük a munkaerejük.[23] 

Életkorok és szerepek

 Summerhillben tudják, hogy létezik egy fejlődési folyamat, amelyen keresztül ‑ évek során ‑ valaki elérkezik a társas korba (social age). Ezt ki lehet azzal is fejezni, hogy kinő a gengszter korból. Ez az érési folyamat az, amelyen a normál iskolába járó gyerekek aligha mennek át, sokan ebben az értelemben soha nem is válnak felnőtté. A summerhill filmben látunk példát erre: a nagylány, aki a film végén vezeti a gyűlést elérkezett ebbe a korba.

Egy másik oldala ugyanennek az, hogy a demokrácia azt jelenti, hogy egyenlők vagyunk, de nem egyformák. Ez az oka annak, hogy a demokráciát működtetni kell, mert ennek folyamán csiszolódhatunk össze. Ennek folyamán lehetséges az, hogy mindenki beleadhatja azt, amiben különbözik, amiben ő jó.[24].

És itt rögtön szeretnék egy korlátról is beszélni, ami a különbözőséget illeti: Nyilván különbözőek vagyunk, de ezt a különbözőséget egy vonatkozásban Summerhill korlátozza is. Ez szinte visszamegy az emberi történelem kezdeteire, amióta az emberiség letért egy korábbi pályáról, amely azt mondta, hogy egy közösségen belül ne legyenek különbségek abban, hogy egyeseknek hatalma legyen a többiek felett. Olyan hatalma, amivel a hatalom birtokosai a többieket kényszeríthetik. Ez a szituáció csak akkor tartható fenn, ha a közösség éberen figyel arra, hogy ez ne következzen be. Ilyen intézmény volt a cserépszavazás Athénben, amit valószínűleg nem ők találtak ki, hanem átvettek egy korábbi rendszerből.

Ebből a szempontból Summerhillben az egyik legfontosabb egyformasági tényező az úgynevezett bullying (egymás közötti hatalmaskodás, zaklatás sok különféle formában) elutasítása. Summerhill biztosítja a gyerekeknek azt, hogy saját életükre befolyással lehetnek ‑ a nélkül, hogy hatalmuk lenne a másik felett (being influental without being powerful). Mindezek miatt van szükség a közösségen belüli igazságszolgáltatásra, jogrendszerre és parlamentre. A normális iskolában kialakul egy réteg, akik privilégiumokat kapnak, azért cserébe, hogy ők támogatják a tanárt, amikor az a többieket fegyelmezi, ilyen vagy olyan eszközökkel, legyenek azok szavak vagy osztályzatok. Summerhillben egy egészen másfajta szocializáció folyik. A közösségi gyűlés úgy van "kitalálva", hogy ott senki ne legyen olyan helyzetben, hogy ez neki privilégiumokat jelentsen. Ezért változik a gyűlésvezető személye, ezért van korlátozva a gyűlésvezető funkciója a gyűlés vezetésre, ezért vannak fontos szabályok arra, hogy mindenki elmondhassa, amit mondani akar, ne csak a nagypofájúak beszélhessenek, hanem mindenki szóra jelentkezhessen, és szót kaphasson.

Mindez oda fut ki, hogy Summerhill alapvető célja, hogy egy vonatkozásban mégis egyformává váljunk, hogy átvegyük az ottani ethosz egyik lényeges vonását, hogy konfliktusainkat nem erőszakkal kívánjuk megoldani. Az erőszak egy olyan eszköz, amit Summerhill nem támogat. E helyett mást ajánl, a más eszköz a közösségi gyűlés, ahol mindenki megszólalhat, ahol ha valaki ugyan nem szólal meg, még mindig van szavazati joga. És mindez be van ágyazva egy keretbe, ahol a tanároknak az élet többi területén sincs joga a többiekkel erőszakoskodni.

Mindezeket összekapcsolódva láttam Berlinben a Netzwerk iskolában, ahol csak felnőttek voltak, akik elérték a "social age"-t, akik ezért még maguk vezették a gyűléseket mintát adva erre a szerepre. Ezért van az, hogy Summerhill ragaszkodik ahhoz, hogy a közösségben jelen legyenek kicsik és nagyok, olyanok, akik úton vannak a "nagy-gyerek" (big kid) status fele, és olyanok, akik elérték ezt már. Ezt az utat Summerhill biztosítja az oda bekerülő tanároknak is, akik vagy már eljutottak erre a szintre, vagy legalább úton vannak oda. Aki meg valami más fele utazik, utazna, attól meg kell válnia közösségnek, legyen az gyerek, vagy tanár. Persze ezek az esetek alapvetően különbözök, és mindkét esetben ez csak végső eszköz.

 Összefoglalás

 Nem a gyerekek önszerveződésében[25] hiszek, hanem abban, hogy a felnőttek képesek egy olyan közösséget összehozni – például egy iskolát -, ahol a felnőttek és a gyerekek között partneri viszonyok uralkodnak, ahol nincsen erős hierarchia. Egy ilyen helyen a gyerekek tudnak tanulni ‑ egyedül vagy egymástól, vagy a felnőttektől, ha ennek szükségét érzik. Ez a közösség képes önmagát kormányozni, és beilleszkedni a nagyvilágba, sőt azt megpróbálja alakítani is a maga képére, abban az értelemben is, hogy lényegesen kevesebb bürokráciát igényel, és nem pazarolja az emberi képességeket.

Ajánlott irodalom:

  • A.S. Neill: Summerhill – A pedagógia csendes forradalma (Budapest, 2001 Kiadó, 2005)
  • Dr. Bíró Endre: Jogok az iskolában? Budapest, Pedagógus - Továbbképzési Módszertani és Információs Központ KHT Jogismeret Alapítvány 2000.
  • Fóti Péter: Thomas Gordon viselkedési ablaka és A. S. Neill summerhilli iskolájának demokratikus önkormányzata. Tani-tani folyóirat 2004/1-2. sz., 91-100. old.
  • Fóti Péter: Útmutató rebellis tanároknak (gyerekeknek és szülőknek), Budapest, Saxum Kiadó, 2009.
  • Loránd Ferenc: Kertész utcaiak, Iskolám története, Budapest, Magvető, 1976.


[1] W. David Wills: Homer Lane/ Georg Allen & Unwin Ltd London 1948 87.o.

[2] Karl Popper:A nyitott társadalom és ellenségei "A nyitott társadalom és ellenségei",[ford. Szári Péter] Megjelenés: Budapest : Balassi, cop. 2001.

[3] A demokratikus iskolákról általában lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokratikus_iskola, és saját írásaimat a www.foti-peter.hu alatt.

[4] Ismereteimet a A diákönkormányzat című cikkből szereztem, amely itt olvasható: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=647

[5] Itthon előképe volt ennek a Loránd Ferenc által vezetett Kertész utcai iskola, másrészt Bíró Endre foglalkozott többek között az iskolai működést leíró házirendek sajátosságaival. (a szerk.).

[6] http://www.democratic.co.il/en/events/idec-2010-2/

[7] Ami a demokratikus iskolák eredményeit illeti, javaslom Summerhill School Inspection report (2007) elolvasását. Elérhető a http://www.summerhillschool.co.uk/pages/ofsted2007.html oldalról.

[8] Az is izgalmas kérdés, kik és hogyan lehetnek diák önkormányzati tagok, küldöttek a diákparlamentben, és mi a következménye annak, ha egy diák ismeri a jogait, és szeretné is őket érvényesíteni (a szerk.).

[9] A.S. Neill: Selbstverwaltung in der Schule 1950 Pan Verlag 51.old

[10] Dahl: On democracy – 1998 Yale University

[11] A kérdést részletesen tárgyalja John Gastil: Democracy in small groups című könyvének (New Society Publishers 1993) első fejezete. http://faculty.washington.edu/jgastil/pdfs/Democracy%20in%20Small%20Groups%20-%20Chapter%201.pdf

[12] Magyarul megjelent: A.S. Neill: Summerhill – A pedagógia csendes forradalma. Budapest,2001 Kiadó, 2005.

[13] http://hu.wikipedia.org/wiki/Alexander_Sutherland_Neill

[14] George Dennison: “A gyerekek élete” 1. fejezet Tani-tani  2007/2 11-19. old.

[15] Mindezt szembe lehet állítani azzal a gyakorlattal, ami a magyar iskolarendszerben szokás, hogy az iskolaigazgatóra a helyi önkormányzat, vagy más felsőbb szervek gyakorolnak nyomást annak érdekében, hogy valaki felvételre kerüljön az iskolai tanári karba, vagy éppen, hogy ne dolgozzon ott. .

[16] Ennek egyik oka nyilván az is, hogy sokaknak fogalmuk sincs a demokratikus iskolák létéről.

[17] részletesebben lásd: Fóti Péter: Gyerekek és papagájok (http://www.foti-peter/foti_Gyerekek_es_papagajok.pdf)

[18] A perről részletesen. lásd 21. lábjegyzet.

[19]  Részletesebben lásd http://www.foti-peter.hu/netzwerk-schule-dokumentumok.html

[20] A szabad játék önkormányzatokra való hatásáról irtam : A csoportos szabad játék és az iskolai önkormányzat c. cikkemben. http://www.foti-peter.hu/foti-csoportos.html

[21] A filmnek van magyar feliratos változata is, amely elérhető a http://www.foti-peter.hu/Summerhill-Drama.html oldalról.

[22] részletesebben lásd: http://www.foti-peter.hu/Javitott%20Summerhill%20cikk%20druckversion.pdf

[23] http://wtp.org/archive/transcripts/john_taylor_gatto.html – Gatto itt két példát hoz ilyen közösségekre általában. Ami az iskolarendszert illeti, ő is az otthoni iskolázás mellett demokratikus iskolákat tartja előremutatónak.

 [24] Ezért mond nekem sokat az indián mese, amely honlapomon az olvasható: http://www.foti-peter.hu/Azindinmese.pdf

[25] részletesebben lásd "A legyek ura” vagy Summerhill c. cikkemben. (http://www.foti-peter.hu/ foti_golding_neilli_bookformat.pdf)

kapcsolatfelvétel: peter.foti@runbox.com

Péter Fóti ©2009.
Látogatók száma 2008 május 15. óta:
Egy kis látogató statisztika