Fóti-Péter.hu

Kedves megjelentek!

 Fóti Péternek hívnak. A teremben ülök közül Lóránd Ferencnek és Trencsényi Lacinak a kollégája voltam 1987 és 1990 között az Országos Pedagógia Intézet Iskolakutatási Osztályán. Azután Ausztriába költöztem, ahol egy jó ideig nem foglalkoztam "un." pedagógiai dolgokkal, egészen addig, míg 1999-ben nem született meg a fiam, aki újra felébresztette érdeklődésemet. Nagyon hamar Alexander Neill és a Summerhilli iskola bűvkörébe kerültem, Summerhill "hivő" lettem, Neill lett az apukám egy ideig. Azért azután öt is kinőttem mára, legalábbis remélem, de még mindig ez a téma foglalkoztat, és erről szeretnék beszélni most.

A konferencia programjában megadtam egy hosszú írást( http://www.foti-peter.hu/gyerekek-demokracia.html ), amit azonban itt nem ismertetek, inkább egy másik demokratikus iskoláról mesélek, a berlini Netzwerk iskoláról, amely hosszú harcok után 2008 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Jártam idén nyáron ebben az iskolában, úti beszámolom a http://www.foti-peter.hu/netzwerk-schule.html oldalon olvasható.

Miért adtam 15 perces hozzászólásomnak ezt a címet? Mert úgy érzem magam, mint Babits Mihály Jónása, aki hiába  prédikál és imájában ezt írja:

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos utakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Õ súgja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele esteliig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Nekem Summerhill a hal, és Summerhill a jóisten. Ott tanultam meg újra beszélni, onnan nézve tudok valamit mondani. Ott a remény, és ott a reménytelenség is. A Summerhill féle iskolák népszerűsítése az a prófécia amit terjeszteni akarok, mielőtt az örök cethal szájában eltűnök.

Konferencián, mint ez a mai 20 éve nem vettem részt, rossz gégémből inkább a honlapomra teszem ki a gondolataimat, és a legjobban azok között az emberek között érzem magam, akik képesek állva maradni ebben a rettenetes szélben, amelyben élünk. A magyarok közül sokukat a honlapomon működtetett levelező listán keresztül ismertem meg ( http://www.foti-peter.hu/subscribe.html) Aki pedig további részleteket szeretne megtudni a demokratikus iskolákról, annak javaslom Kövesdi Mária előadásáról szóló beszámolót és az ott használt prezentációt, amely a http://www.foti-peter.hu/kovesdi.html oldalról érhető el.

Visszatérve Jónáshoz, a feladat, amivel a jóisten megbízott, az az elbürokratizálódott állami iskolarendszer elleni prédikáció, még akkor is, ha az isten nekem nem ad lehetőséget szerencsére arra, hogy az egészet a föld színével tegyem egyenlővé. Teszi azt azért a néhány másfajta tanárért, akik emberi módon viszonyulnak a gyerekekhez. Beletörődöm hát, hogy a rendszer megdönthetetlen, de folytatom a prédikálást, hátha mint Jónás könyvében Isten mondja, hogy az ige néhány szívben kicsirázik.

Szeretném mondanivalómat egy idézettel kezdeni: Az idézet Homer Lane-töl, egy Magyarországon ismeretlen reformpedagógustól származik, aki komolyan vette azt a dolgot, hogy az iskolának feladata lenne az, hogy olyan állampolgárokat neveljen, akik értéknek tekintik a köztársaságot és elutasítják az önkényuralmat.

A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza az egyik leghatásosabb befolyást teszi a gyerekre, hogy az ellentmondásos viszonyban legyen a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezését az olvasáson keresztül, de nem taníthat társadalmi felelősségtudatot a történelem és a földrajz tanításával, azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, anélkül, hogy az osztályteremben ne köztársaság lenne, hanem önkényuralom.

Lane azt gondolta, hogy ehhez egy szükséges feltétel az, hogy az iskolai osztályok, és az egész iskola maga, egy kis köztársaság legyen. Ez a köztársaság természetesen nem szuverén, azaz be kell tartani az adott állam törvényeit, de az iskola, az osztály belső ügyeit autonóm módon, önállóan intézheti, és a kérdések számos területén lehetőség van arra, hogy ezekben a kérdésekben demokratikus döntések születhessenek. Ezt a továbbiakban igyekszem pontosítani. (A köztársaság előnyeire történő nevelés nem maradhat tisztán teoretikus)

Ahhoz, hogy a Homer Lane féle idézeten túlmegyünk más kérdések merülnek fel:

1.                  Van-e gyerekeknek privát szférája? Ha igen, akkor mi tartozik ebbe bele?

2.                  Vannak-e az iskolának olyan ügyei, amik nem közösek semmilyen más intézménnyel, szervezettel? Vannak-e egy iskolának saját ügyei / privát szférája? Ha igen, akkor mi ez / mik ezek?

3.                  Miféle döntések léteznek egyáltalán?

Az 1. és a 2. kérdés hasonló, az egyik az egyéni autonómiára, míg a második az iskola autonómiájára kérdez. Lássuk Neill és demokratikus iskolák sajátos válaszát a három kérdésre. Az 1. és 2. kérdésre úgy fogok válaszolni, hogy azokat a harmadik kérdésre adott válaszomba vonom be!

Ha most az első kérdéssel foglalkozom, akkor erre Neill Summerhill alapítója, Homer Lane egyik tanítvány, azt a választ adta, hogy valaki tanul-e vagy nem tanul, ez mindenkinek a privát döntése. (Ezért szokás Summerhillt, és Neill-t anti-intellektuálisnak nevezni, szerintem tévesen. Itt Neill a tanulás fogalmát az óralátogatásra értette, de természetesen tisztában volt azzal, hogy bizonyos értelemben az élet minden pillanatában tanulunk. De tartozik a játék, az iskolai önkormányzat és még sok dolog, amiről a tradicionális pedagógia megfeledkezik, vagy lebecsül.).Ha ezt kivesszük a döntések köréből, akkor az iskolai döntések körébe, számos fajta döntés fordul elő. (http://www.foti-peter.hu/csoportos_dontesek.html)

(1)Vannak végrehajtási döntések

(2) Nem demokratikus döntések

(3), paternalista döntések (ez teszi ki ma a döntések túlzottan nagy részét)

(4) és végül demokratikus döntések

Mindezekről egy nagyszerű angol szöveg olvasható John Gastil Democracy in Small Groups:Participation, Decision Making, and Communication .című könyvének első fejezetében[1] .

Demokratikus döntések nem minden közösségben léteznek, ezeket le lehet mosni, sőt működhet egy iskolában diákönkormányzat úgy is, hogy az iskolában egyetlen demokratikus döntés születne. Ennek megértéséhez meg kell néznünk, hogy mi is a demokratikus döntés legjobb meghatározása, amit én Robert Dahl: On democracy 1990 c. könyvében találtam. Mielőtt erről beszélnék, nagyon fontos, hogy egy demokráciában vannak olyan döntések, amelyek nem pusztán az iskolát érintik, hanem több iskolát, vagy más egyéb közösséget, ahova az iskola, adott esetben direkt, adott esetben indirekt módon képviselőket delegál, vagy esetleg az iskola minden tagja részt vehet pl. egy városi/községi népgyűlésen.

(5) Képviselőkön keresztüli döntés

 A demokratikus döntés

 Visszatérve a demokratikus döntésekre, szeretnék öt pontot elmondani, ami leírja azokat a szükséges feltételeket, hogy mit nevezhetek demokratikus döntésnek egy személyes embercsoportban, legyen az egy munkahely, osztály, bármilyen közösség, ahol emberek jelentős időt töltenek el közösen:

1.                  Hatékony részvétel (effective participation) Mielőtt egy döntésre sor kerül, mindenkinek egyenlő és hatékony lehetőséget kell biztosítani, hogy ismertté tegye a maga álláspontját.

2.                  Szavazategyenlőség (voting equality) Amikor elérkezik a pillanat, hogy döntést kell hozni, akkor mindenkinek legyen meg a lehetősége szavazni, és a szavazatok súlya legyen azonos.

3.                  Lehetőség a megértésre (enlighted understanding) Mindenkinek lehetőséget kell kapnia, hogy mérlegelhesse, átgondolhassa a döntés alternatíváit és várható következményeit.

4.                  Ellenőrzés a napirend felett (control of the agenda) A közösség tagjai számára biztosítani kell a jogot, hogy napirendre tűzhessenek bármely őket érintő, érdeklő kérdést.

5.                  A közösség minden tagja részt vesz a közösségi gyüléseken

(Az 5 pontot Robert Dahl: On democracy c. könyvéböl tanultam meg.) Demokratikus döntésekről akkor beszélhetünk, ha a közösségben működik egy népgyűlés szerű intézmény, amely rendszeresen ülésezik (5). A többi négy pont magyarázatához, és annak bemutatásához, hogy bármely pont hiány antidemokratikus jelenségekhez vezet a következő írásra utalok (megkeresni) Amikor egy közösség úgy dönt, vagy arra törekszik, hogy belső demokráciát valósit meg, akkor végig kell mennie azon, hogy elhatárolja azt, hogy hol tartja értelmesnek a demokratikus döntéseket, illetve, gondoskodik arról, hogy a népgyűlés játékszabályai lehetővé tegyék azt, hogy a bemutatott 5 pont teljesülhessen. Kevesebbnek nincs értelme.

Itt hozok egy ellenpéldát, ami a bürokratikus nyelv szép példája:

A környezeti demokrácia alapegyezményeként szolgáló, de már régen nem csupán a fizikai, hanem a társadalmi környezetre is értelmezett Aarhuis-i Egyezmény a részvételi demokrácia szükséges részelemeiként az (1) információhoz, (2) a döntéshozatalhoz és a (3) jogorvoslathoz való hozzáférést jelöli meg. Mindezek nem működhetnek azonban a (4) részvételre képesítés nélkül. A társadalmi részvételi politika kapcsán ebben a négyelemű rendszerben lehet érdemes majd gondolkodnunk. Lényegesnek tartjuk, hogy a közösségi részvétel négy elemét rendszerben kellene kezelni, amennyiben csupán ötletszerűen egyes elemeit erősíti a jogalkotó vagy a gyakorlat (ez történik), akkor a rendszer egésze a leggyengébb elem hatékonysági szintjén működik.

Ez a semmitmondás jellemzi mindenütt a hivatalos nyelvet, szemben az általam helyesnek tartott kifejező egyértelmű követelményekkel. Hiába teljesül a négy pont, szó sem lehet arról, hogy  részvételi demokráciáról beszélhessünk, ha mindez nem olyan közösségekre épül, amelyre Dahl 5 pontja nem teljesül!

 A berlini Netzwerk iskoláról

 Lássuk most ezt a gyakorlatban, a berlini Netzwerk iskolában http://schule.netzwerkspielkultur.de/). Az iskolának van egy alkotmánya, amelyet akkor fogadtak el, amikor az iskola megalakult. (Az alkotmány elfogadásánál mindenki, akinek az iskolához köze van, jelen volt: gyerek, szülő, tanár, és mindenkinek szavazati joga volt.) A megalakuláshoz az iskola egy majd 50 oldalas koncepciót nyújtott be, ami az iskola honlapján olvasható. Mindjárt az iskola alkotmányának első bekezdésében le van fektetve az, hogy a tanulás a gyerekek privát szférájába tartozik:

A tanulás a gyerekek privát szférájába tartozik. Az iskolai ügyekről és szabályokról az iskolaközösség és az iskolagyűlés dönt. Vannak kérdések, amelyekről az iskolafenntartó egyesület dönt, vagy hozzájárulását kell kérni.

Ez nem azt jelenti, hogy az iskola nem törődik a gyerekekkel, hanem azt, hogy a gyerek megválaszthatja a tevékenységét, hogy mivel akar foglalkozni. A második mondat az iskola privát szférájáról mondja ki azt, hogy erről az iskola maga dönt. Vannak kérdések, amikről az iskolafenntartó egyesületet informálni kell, de legalábbis véleményüket ki kell kérni. Az alkotmány része az ide idézett iskolakoncepcióban szereplő vezérlő elvek, amelyet itt idézek:

A Netzwerk iskola vezérlő elvei:

Alapjogok és demokrácia

Az iskola alapértékei a szabadság, a demokrácia, és az emberi jogok.

Gyermeki jogok és beleszólás a közügyekbe (mitbestimmung)

Az iskola elismeri a gyerekek és a fiatalok jogait. Ehhez tartozik a jog az önmeghatározásra a tanulással kapcsolatban, és a beleszólás az iskolai szervezet ügyeibe.

Az iskola erősíti a közreműködési, önérvényesítési és kooperációs képességeket, elsősorban a tanulok körében, de azt ott dolgozó felnőttek és a szülök esetében is.

A iskola elismeri a gyerekeket a maguk különbözőségében. Üdvözli a tehetségek és a képességek sokféleségét (pluralizmusát). A különbözőséget úgy tekinti, mint egy kincset, amit támogat.

Az iskola úgy tekinti a tanulókat, mint akik alanyai a tanulási folyamataiknak. Ez megnyitja annak lehetőségét, hogy a gyerekek egyéni módon, önállóan tanuljanak. Az informális tanulásnak nagy jelentősége van.

Az iskola támogatja a emberséget (empátia, összetartozás érzése, egymás segítése – fóti), az erőszakmentes konfliktusmegoldást. Az iskola jogállami, demokratikus struktúrái arra szolgálnak, hogy az iskola minden tagja képes legyen megérteni a többiek helyzetét, hogy mindenki biztonságban érezze magát, és felelős legyen a közösségért.

Az iskola együttműködik a hasonló elveken működő más iskolákkal és projektekkel az egész világon, és kooperál a helyi intézményekkel és munkahelyekkel. 

Kérdések, kérdések, kérdések 

Miért kellett az iskolának éveken át harcolni ahhoz, hogy megkapja a működési engedélyt? Azért, mert amit csinálni szeretnének az számos törvénnyel nem kompatibilis. Miért van ez így? Az egész demokrácia épületét újra kellene gondolni. Ez egy döntő kérdés lenne, legalább a fejben, fejekben egy jobb demokrácia modelljét elgondolni. A megvalósítás így kezdődhetne. Akik megéltük a létező szocializmust, tudjuk, hogy vágytunk a demokráciára, de ami jött, azt nem lehet beazonositani azzal, amit szerettünk volna. Most két lehetőség van. Az ember azt mondja, hogy ki kell dobni a demokráciát, vagy végiggondolja, hogy hogyan lehetne ezt jobban. Szerintem van egy jobb modell: Ez a modell egyszerre új és régi is. Nem az athéni demokráciához kellene visszanyúlni, sem az angol parlamentarizmushoz, hanem annak egy jó, és a történelemben csak rövid ideig működő rendszerhez: ez pedig szerintem az USA megalakulása utáni időszak, amikor csirájában egy jobb demokrácia is működött egy ideig. Egy név is jellemzi ezt az időszakot: Thomas Jefferson, aki az amerikai alkotmány legfontosabb szövegezője és harmadik elnöke volt. Miért gondolom, hogy ez a gondolati modell más, és jobb, mint amilyen parlamentarizmus azután jellemzi az USA-t és Nyugat-Európát is. Ez a demokrácia, amelynek hajtóerői azok a polgárok voltak, akik részben azért vándoroltak Amerikába, mert elégedetlenek voltak még az angol parlamentarizmussal is, azt gondolták, hogy a hatalmat decentralizálni és ellenőrizni kell (A kettő, ha meggondoljuk ugyanaz).A decentralizálás azt jelenti, hogy szemben a mai parlamentarizmus centralizmusával sokkal több döntés marad lent. Nem csupán öncélként marad ott, hanem azért, mert ott lehet jól eldönteni, és mert a kérdés helyi ügy, a felsőbbség ne üsse bele az orrát. Jefferson úgy képzelte, hogy a felsőbb társadalmi szervezeteknek alulról lesz delegálva az ügykör, szemben azzal, ahogyan ez ma van, amikor a helyi szinten csak az dől el, amivel a központ nem akar foglalkozni. Jefferson ellenfelei attól féltek, hogy egy ilyen rendszer túlzottan egyenlősítő lenne. Én éppen ezért támogatnám. Ugyanez a rendszer jobban is ellenőrizné a hatalmat, mert benne az állampolgárok aktívak lennének. Ez a rendszer kombinálná a közvetlen demokráciát a közvetettel. A legalsó szinteken, az iskolában, a munkahelyeken közvetlen demokrácia lenne (1 ember 1 szavazat, mindenki javasolhat napirendet, mindenki informált, mindenki részt vehet), és minden helyi ügy ott dőlne el. Ugyanakkor lenne képviseleti demokrácia is, a nem helyi ügyek eldöntésére. A rendszer lelke az lenne, hogy a helyi ügyek fontossága bevonná a népet az önkormányzásba. Ameddig a helyi ügyek nem helyben dőlnek el, addig minden felhívás a részvételre humbug! A legnehezebb dolog egy ilyen demokrácia megalkotásában a helyi és a közös ügyek meghatározásában megegyezni. Nehéz, de nem lehetetlen.

 Mik a problémák: Akár Magyarországon, de Ausztriában ugyanúgy az interneten a közoktatásról szóló hozzászólásokban visszatér, hogy az emberek önállótlansága abban jut kifejezésre, hogy a megoldásokat az államtól várják, a helyett, hogy a saját kezükbe akarnák venni az ügyeket, jelen esetben a gyerekek nevelését. (Csányi Vilmos Nézzük az országot! http://nol.hu/megmondok/csanyi_vilmos/lap-20090411-20090411-8). Ezzel szemben a dolgokat szerintem a közösségeknek kellene megoldani, és számos kérdést vissza kellene venniük az államtól, ami mélyen behatolt az egyének és a közösségek privát szférájába, és ott pusztít. Amíg ez a rendszer fennáll, addig mindig lesznek bürokratikus reformok, amik hol ide, hol oda lengetik az ingát, de nem oldanak meg semmit. Minden reform érintetlenül fogja hagyni a dolog lényegét, a bürokrácia hatalmát a gyerekek a tanárok a közösségek felett. Mindezek miatt én csak abban tudok hinni, hogy a megújulás az államtól viszonylag függetlenebb helyekről jöhet megújulás. A második amit mondani szeretnék, ez a feleségem kedvenc pontja, de ebben teljesen egyetértünk, hogy minden tanulás, amely kényszer alatt történik egyszerűen haszontalan nem jó. A modell rossz: mi történik: van egy probléma, akkor kitalálunk egy tananyagot és beletöltjük a gyerek agyába (kényszerrel). De ez nem megy. A tanulás nem a tanítás eredménye (J. Holt). De ezt nem veszi észre senki, és a malom megy tovább. Az eredmény pedig az önállótlan ember, az egyéniségét elvesztett alattvaló, aki csak fogyasztani tud és akar. A bürokrácia és a vele szövetséges bürokratikus tudomány beteges ellenőrzési szenvedélyben szenved. Tudomásul kellene venni, hogy a gyerekek fejlődése nem mérhető (Holt a kongresszus előtt) Amit igyekszem, ha lassan is egy szervezetet létrehozni az olyan iskolák emberek szövetségét, akik máshogyan szeretnék felépíteni a demokráciát. (www.eudec.org). Ezek az iskolák nem csupán névleg vállalják a kettős feladatot: állampolgárokat és tevékeny, önálló embereket nevelni, hanem világosan látják, hogy hogyan vezethet ide az út. A demokráciát alulról kellene felépíteni, ami nem könnyű, de csak ez vezet valamihez, amiért érdemes dolgozni. Két dolog lenne, ami ezen az úton fontos lenne: az egyik az iskolacsekk, a másik a külső vizsgarendszer. Mindezekről részletesen írok a http://www.foti-peter.hu/foti-kis-iskolak.html alatt.

Befejezésül Antónió Gramsci szavaira gondolok, aki azt mondta, hogy az értelem pesszimizmusával szembe kell helyezni az akarat optimizmusát! A cél nem lehet más, mint amit Piaget irt:

Az oktatás alapvető princípiuma… az kellene legyen, hogy olyan férfiak és nők nőjenek fel, akik képesek új dolgokat teremteni, nem csupán megismételni azt, amit korábbi generációk tettek; férfiak és nők akik kreatívok és újítók, felfedezők, akik tudnak kritikusok lenni és ellenőrizni, és ha kell visszautasítani abból, amit nyújtanak nekik

Köszönöm a figyelmet.