|
John Holt (19231985) első könyve a How children fail 1964-ben jelent meg. Sikerkönyv lett, írója Amerika-szerte ismertté vált. Második könyve, a How children learn 1967-ben látott napvilágot. A két könyvet együtt több mint másfél millió példányban adták el.
Ez úgy látszik, elég volt a Gondolat Kiadónak, hogy lefordíttassa a könyvet, és Iskolai kudarcok címmel kiadja 1991-ben. A kiadó azonban nem nagyon figyelt, ugyanis Holt 1982-83-ban újra kiadta a két sikerkönyvét, kiegészítve 20 év tapasztalataival. A kiegészítéseket az angol kiadásban a margón jelzik. Így, aki akarja, olvashatja úgy is, ha kihagyja a jelölt részeket. Sajnos a magyar kiadásban az 1982-es angol kiadásra hivatkoznak, de az eredeti 1964-es könyv lett lefordítva. A német olvasók egy kicsit jobban jártak, mert ők az első könyvnél a kiegészített verziót kapták, de jelölés nélkül. Így személyes használatra az eredeti kiadás alapján magam jelöltem be a német kiadásba az új részeket. A német fordító azonban egy mondat erejéig megrettent: Holt a bővített kiadás bevezetőjének utolsó mondatában azt írja, hogy sajnos a könyv megjelenése utáni 20 évben folytatódott az iskolában a gyerekek intelligenciájának a tönkretétele. Ez a mondat a német fordítónak is sok volt, egyszerűen elhagyta. Holt második könyvének kiadása aztán már a magyar módszer szerint jelent meg, nem tartalmazza Holt 1983-as kiegészítéseit.
Hiába van szó sikerkönyvről, a magyar megjelenést nem nagyon vette észre a nagyközönség. Szép csendesen elfogyott. Holt másik tíz könyvéből egy sem jelent meg magyarul.
Azt gondolom, Holt könyvét érdemes kölcsönkérni, megszerezni antikváriumból, kivenni könyvtárból és elolvasni.
Holt, aki híres könyvével bejárta az USA-t és aztán Európát is, nagyon sok iskolában járt és tartott előadást egy igazi iskolareform érdekében. Egy idő után azonban belátta, hogy a nagy érdeklődés ellenére kevesen követik az elképzeléseit. Belátta, hogy az iskolarendszer megreformálhatatlan az ő értékrendje szerint. Ezért fordult 1977-ben az otthoni tanulás, az ún. Home Schooling felé, amelyet egy lehetséges kiútnak remélt az iskola válságából. Akkoriban a Home Schooling jogi státusa bizonytalan volt az USA-ban. A helyzet ma megváltozott: a Home Schooling az USA mind az ötven államában legális lehetőség azoknak szülőknek, akik nem találnak megfelelő iskolát gyereküknek.
A különböző Home-Schoolerek közül Holt azokhoz állt közel, akiknek az iskolával szembeni ellenállása abból eredt, amit ő maga is megélt, nevezetesen, hogy az iskola, tisztelet a kevés kivételnek, inkább tönkreteszi a gyerekek intelligenciáját, mintsem fejleszti azt.
Ludas ebben a hagyományos tananyag-centrikusság. Az, hogy a tanárok teljes meggyőződéssel töltögetik azt a tudást a gyerekek fejébe, amit a szakértők a gyerek számára megfelelőnek ítéltek.
Holt maga 14 évig tanított (19531967), és rájött arra, hogy ezzel a töltögetős módszerrel nem lehet tanítani. Ennek csak egy eredménye lesz: a gyerekek jó része olyan stratégiát vesz fel, melynek célja megfelelni a tanár elvárásainak, de ezzel egyszersmind lemondanak arról, hogy megértsék a világot. Ezeknek a diákstratégiáknak az érzékletes leírása tölti ki a How Children Fail oldalait.
Holt vívódásra késztet, mert nagyon igaza van. Vívódásom nem tisztán teoretikus, hanem, mint minden igazi vívódás, személyes is. A saját sorsomat is érintő.
Holt végül belátta, hogy ameddig a törvények kötelezővé teszik az iskolába járást, addig az iskola tovább fogja folytatni romboló munkáját. És ha ez így van, márpedig így van, akkor nincs értelme iskolát alapítani, hanem valami mást kell kitalálni, amivel a gyerekeket segíteni lehet, hogy megőrizzék intelligenciájukat. Olyan dolgokba fogjanak, amikhez valóban kedvük van, és ezért valódi szellemi fejlődésben lehet részük.
|