Fóti-Péter.hu

1956-ban születtem. Így 34 évig élveztem az úgynevezett szocializmust. Ahogy múlt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy a rendszer, amiben élek, alapvetően rossz. A rossz érzés egyik fő oka az volt, hogy azt gondoltam, hogy lehetetlen, hogy egy jó társadalomban a másológépeket szigorúan ellenőrizzék. Mindezzel együtt nem gondoltam arra, hogy a szocializmus egyszer majd megbukik, és egy másik jön helyébe, ahol a másológépek szabadon működhetnek. De így történt. Húsz év óta élek tehát ebben a másik fajta világban, amit alapvetően jobbnak tartok annál, mint ami korábban volt. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az új berendezkedés hibátlan lenne, sőt egyre kritikusabb vagyok vele szemben is. Nem csak azt gondolom, hogy itt-ott foldozgatni kellene, hanem úgy vélem, vannak alapvető dolgok, amit máshogy kellene megszervezni. Megpróbálom elmondani, hogy mire is gondolok.

A társadalom egyénekből épül fel. Bizonyos szempontból minden ember létét két nagy kategóriába lehet osztani:

1. Cselekedetek
2. Minden ami nem cselekedet (szóbeli megnyilvánulások, gondolatok, érzések stb.)

 Nyilvánvaló, hogy a 2. csoportba tartozó dolgok döntő többsége szabad kell legyen. Ebben vonatkozásban a társadalom kevés dologba szólhat bele, kevés dolgot tilthat. Ilyen tilalom alá tartozhat például felbujtás a többi ember elleni erőszakra, de ezen túl a társadalomnak kevés oka lehet az egyént megnyilvánulásaiban korlátozni. (Ebben a vonatkozásban az 1990 utáni Magyarország sokkal jobb hellyé vált!)

 Más a helyzet a cselekedetekkel! Vegyük sorra, hogy milyen korlátai lehetnek az emberi cselekvéseknek, vegyük sorra, hogy hol mindenütt kerülhet az emberi cselekvés korlátozás alá: (felsorolás végén egyre nagyobb köröket húzva) 

• ·        A családban
• ·        Az iskolában
• ·        A szabadidős szervezetekben
• ·        A munkahelyen
• ·        A faluban, városban ahol él
• ·        Az országban
• ·        Az EU-ban
• ·        A földön

 Mindezeken a színtereken születhetnek döntések, amelyek az egyén cselekvési szabadságát korlátozzák. Ami fontos, hogy a korlátozások betartásán túl minden ember szabad. A szabadságának két része van. 

1. Mindent megtenni, amit a felsorolt közösségek nem tiltanak
2. Részt venni a döntésekben, ami meghatározza a felsorolt. helyeken a korlátokat.

 Vegyük sorra, hogy hol születnek/születhetnek meg ezek a döntések, és milyen módon befolyásolhatja az ott születő döntéseket az egyes ember:

 Ahogyan tágul a kör, úgy megy át a közvetlen részvételi lehetőség a képviselet felé, amit a csoportok egyre növekvő taglétszáma is alátámaszt Sajnos azonban a közvetlen részvétel lehetőségei a mai világban szerintem nagyon korlátozottak, és számos közvetlenül eldönthető kérdésben képviselet útján határozunk. Ezen kellene változtatni, és amikor egy jobb társadalomra gondolok, valójában egy decentralizáltabb társadalom jár a fejemben, ahol sok kérdés „alacsonyabb” szinten lenne eldönthető, mint ahogy ez ma történik. Hogy a társadalmi decentralizáció végbemenjen, meg kellene erősödnie a közvetlen demokráciának – az embereknek több döntési lehetőségük kellene legyen saját ügyeikben. Ugyanakkor a képviseleti demokrácia letéteményeseinek, a képviselőknek is korlátozniuk kellene magukat, hogy ne akarjanak alacsonyabb szinten eldönthető (mert a többi közösséget nem érintő) ügyeket saját hatáskörükbe vonni.

 Néhány szót egy izgalmas határesetről, ahol ma a képviselet dominál a közvetlen részvétel helyett: A mai iskolában, bár logikus lenne számos az iskolai életet érintő kérdést az iskolán belül a közös tanuló-tanár önkormányzatban többségi szavazással eldönteni, ezek a kérdések mégis vagy a Parlamentben, vagy az iskolai bürokrácia különböző felsőbb emeletein dőlnek el, kikerülve így az iskolai polgárok tényleges ellenőrzés alól. Elvileg ugyan az iskolai tanulóknak lehetőségük van ezeket a dolgokat megváltoztatni, ez azonban gyakorlatilag a rendszer lassúsága miatt lehetetlen. A demokrácia ezért sok gyerek számára joggal hiteltelenné válik. (A vitát arról, hogy mi hol kerüljön eldöntésre újra és újra el kell dönteni, és ennek módját is ki kellene találni.) (Az iskolai élet ilyen a közvetlen demokráciára és közös tanár-diák önkormányzatra alapuló rendszerét sikeresen alkalmazza például a 89 éve működő angliai Summerhill iskola)

 Az emberek számára világossá kellene tenni, hogy a fent vázolt alternatív társadalomszervezés lehetséges és fel kéne hívni a figyelmüket, hogy a cselekvési szabadságukat korlátozó döntésekben nekik is több szavuk lehet. Alapelvként ki kéne mondani, hogy közvetlen személyes közösségekben a csupán a közösségre tartozó ügyekben minden résztvevőnek egy szavazata kell legyen a demokratikus tanácskozásokon, ahogyan az a képviselők kiválasztása esetén vagy a parlamentben és az önkormányzatokban ez már ma is szokás. Egy ilyen társadalomban az egyén maximálisan szabad lehet, egy ilyen társadalom korlátozza legkevésbé önkényesen saját polgárait, egy ilyen társadalomban érezhetné magát az ember önmaga alkotójának, mert annak kialakításában maximálisan részt vehet.

2010 julius. 21 Guntramsdorf, Ausztria