|
Életem intellektuálisan legmeghatározóbb élményében a harmadik osztály elején volt részem, mielőtt még kivettek volna a Xavier-ből és visszavittek volna Monongahelába. Időnként egy jezsuita barát jött át a St. Vincent’s College-ból órát tartani nálunk. Egy jezsuita érkezése mindig nagy eseménynek számított az iskolánkban, jóllehet állandó feszültség volt az orsolyita nővérek és a jezsuita férfiak között. Ennek a jezsuita testvérnek az egyik óráján olyan leckét kaptam, amely örökre megváltoztatta a felfogásomat. Mai mércével hihetetlenül emelt szintűnek tűnhet az a harmadikosoknak tartott óra, ám ha tekintetbe vesszük, hogy akkoriban éppen egy világméretű háború állt a figyelem középpontjában, akkor már nem olyan érthetetlen, hogy Michael testvér a második világháborúba torkolló első világháború kirobbanásának okait jött megvitatni. Röviden bemutatta a harcoló feleket, a kulturális és történelmi jellegzetességeiket, aztán a táblán fölvázolta a viszály okait.
– Van valaki, aki a táblának hátat fordítva ismertetné velünk az első világháború okait?
– Majd én, Michael testvér – mondtam, aztán ismertettem az okokat.
– Miért azt mondta el, amit mondott?
– Azért, mert ezt írta a táblára.
– Helyesnek találja a magyarázatomat?
– Igen, uram. – Arra számítottam, mindjárt megdicsér, ahogyan a tanárunk szokott.
– Akkor maga egy szamár, Gatto úr. Hazudtam magának. Egyáltalán nem ezek az okok. – Olyan volt, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Úgy éreztem, belém vágott valami, és képtelen voltam beszélni. Soha még csak hasonló sem történt velem.
– Figyeljen ide nagyon jól, Gatto úr, mert most elmondom a háború igazi okait, amelyeket rossz jellemű emberek megpróbálnak eltitkolni előlünk – azzal gyorsan letörölte a táblát, majd fürgén más okokat írt fel, és közben oktató hangon rövid, érthető magyarázatot is fűzött mindegyikhez.
– Látja már, Gatto úr, hogy miért kell óvatosnak lennie, amikor elfogadja egy másik ember magyarázatát? Sokkal érthetőbbek ezek az új okok, nem?
– De igen, uram.
– A táblának hátat fordítva el tudná mondani, amit most megtanult?
– El tudnám, uram. – Tudtam, hogy tényleg képes voltam rá, hiszen jó emlékezőtehetségem volt, csakhogy ő esélyt sem adott, hogy elkezdjem.
– Miért ilyen hiszékeny? Miért hiszi el a hazugságaimat? Talán azért, mert a ruhámról Isten szolgájának gondol? Kétségbeejtő, hogy milyen könnyű becsapni magát. Mi lesz magával, ha hagyja, hogy mások gondolkodjanak maga helyett?
Másnapra el is felejtettünk volna egy ilyen közönséges órai feladatot, de ő, mint valami nagy bűvész, kihívást csinált belőle, rettentő próba elé állítva az egész elménket, és ezzel felvetett egy fontos kérdést: Kinek hihetünk? Miközben a nyilvános iskolák tanulói beszélő állatokról szóló történeteket olvastak, minket nyolcévesen elkísértek megvizsgálni a tekintélyelvűség hívságának leheletvékony talapzatát.
Számos okból lehet hazudni a gyerekeknek, mondta a jezsuita, és az idősebbek jóknak tartják ezeket az okokat. Egyes igazságokhoz isteni megérzés vezet el benneteket, mondta, de a többit meg kell tanulnotok próbára tenni. És még akkor is elkel az óvatosság. Nem nehéz rászedni az emberi értelmet.
Később elmeséltem a történteket a diákotthonunkat felügyelő nővérnek, mert egészen beleszédült a fejem, és hallanom kellett egy idősebb ember másféle véleményét is.
– Jezsuiták! – csattant föl a fejét csóválva, de mást nem mondott.
|
The greatest intellectual event of my life occurred early in third grade before I was yanked out of Xavier and deposited back in Monongahela. From time to time a Jesuit brother from St. Vincent’s College would cross the road to give a class at Xavier. The coming of a Jesuit to Xavier was always considered a big-time event even though there was constant tension between the Ursuline ladies and the Jesuit men. One lesson I received at the visiting brother’s hands2 altered my consciousness forever. By contemporary standards, the class might seem impossibly advanced in concept for third grade, but if you keep in mind the global war that claimed major attention at that moment, then the fact that Brother Michael came to discuss causes of WWI as a prelude to its continuation in WWII is not so far-fetched.3 After a brief lecture on each combatant and its cultural and historical characteristics, an outline of incitements to conflict was chalked on the board.
"Who will volunteer to face the back of the room and tell us the causes of World War One?"
"I will, Brother Michael," I said. And I did.
"Why did you say what you did?"
"Because that’s what you wrote."
"Do you accept my explanation as correct?"
"Yes, sir." I expected a compliment would soon follow, as it did with our regular teacher.
"Then you must be a fool, Mr. Gatto. I lied to you. Those are not the causes at all." It was like being flattened by a steamroller. I had the sensation of being struck and losing the power of speech. Nothing remotely similar had ever happened to me.
"Listen carefully, Mr. Gatto, and I shall show you the true causes of the war which men of bad character try to hide," and so saying he rapidly erased the board and in swift fashion another list of reasons appeared. As each was written, a short, clear explanation followed in a scholarly tone of voice.
"Now do you see, Mr. Gatto, why you must be careful when you accept the explanation of another? Don’t these new reasons make much more sense?"
"Yes, sir."
"And could you now face the back of the room and repeat what you just learned?"
"I could, sir." And I knew I could because I had a strong memory, but he never gave me that chance.
"Why are you so gullible? Why do you believe my lies? Is it because I wear clothing you associate with men of God? I despair you are so easy to fool. What will happen to you if you let others do your thinking for you?"
You see, like a great magician he had shifted that commonplace school lesson we would have forgotten by the next morning into a formidable challenge to the entire contents of our private minds, raising the important question, Who can we believe? At the age of eight, while public school children were reading stories about talking animals, we had been escorted to the eggshell-thin foundation upon which authoritarian vanity rests and asked to inspect it.
There are many reasons to lie to children, the Jesuit said, and these seem to be good reasons to older men. Some truth you will know by divine intuition, he told us, but for the rest you must learn what tests to apply. Even then be cautious. It is not hard to fool human intelligence.
Later I told the nun in charge of my dorm what had happened because my head was swimming and I needed a second opinion from someone older. "Jesuits!" she snapped, shaking her head, but would say no more.
|