|
Napóleon, mint annyi mást a francia életben átszervezte az oktatás világát. Az iskolákat katonai akadémiákká változtatta. Mi mindannyian, az egész civilizált világ szenved a napoleoni reformoktól.
Reformjai nem lettek volna olyan hatékonyak, ha nem azt célozták volna, hogy az iparosodás előtti civilizáció ipari civilizációvá váljék, azaz az írásbeliség normává vált. De itt van az is, ahol ma a zsákutcában vergődünk. Az átlagos nyugati oktatás elérte azt, hogy az emberek el tudnak olvasni egy utasításokat tartalmazó füzetet, és így használni tudják a gépet, amit az leir. Ma ez nem elég. A társadalmi reform új elméletére van szükségünk és jobb társadalmi reformokra, kezdve oktatási rendszerünk reformjával folytatva a többi rosszul működő intézmény és szervezet átalakításával. (Joseph Agassi)[1]
|
|
Homer Lane volt az, akitől én a Summerhill-i önkormányzat ötletét kaptam. Ö mutatta meg nekem, hogy hogyan lehet a rossz viselkedés mélyenfekvő okait meglátni. Mégis kétlem, hogy Anglia tanárainak ezrei hallottak-e róla. Amikor egy előadáson említettem a nevét, az arcok üresek maradtak. (A. S. Neill)
|
Bevezető
Homer Lane-ről szeretnék írni, arról a Magyarországon alig ismert 1875 és 1925 között élt amerikai pedagógusról, szociális munkásról és pszichoterapeutáról. Homer Lane-ről korábban írtam már más cikkeimben[2], életét azonban soha nem tárgyaltam a maga részletességében.[3]
A demokratikus iskolarendszer mai követői, így magam is, őrá vezetjük vissza a demokratikus iskola modelljének kitalálását és kipróbálását. Ötven éves mozgalmas élete során ö alapította 1907-ben Detroit közelében a Ford gyerekköztársaságot, és késöbb 1913-ban az angliái Dorset-ben az ott 1917-ig müködö Little Commonwealth-et. Lane egyszerre volt praktikus és teoretikus, mindazzal együtt, hogy erősebb oldala a praxis volt. (ha van egyáltalán értelme a kettőt elválasztani)
A cél, amit én, hasonlóan Lane-hez, magam elé tűzök, amikor az iskolarendszerről, és a társadalomról gondolkodom, az az, hogy hogyan lehetne egy olyan társadalmat teremteni, amely békés, amelyben az emberi jogokat tisztelek, beleértve a gyerekeket is. Olyan társadalomra gondolok, amelyben autonóm önkormányzatok vannak, beleértve az iskolákat is. Egy olyan társadalomra gondolok, ahol máshogyan bánnak a gyerekekkel beleértve azt is, hogy a fiatalkorú bűnözést más utakon kezelik, mint ahogyan az, javító intézetekkel, büntetéssel, börtönökkel szokásos.
Valami olyasmire gondolok, amit legutóbb azoknak a telepeseknek egy része gondolt, aki elhagyta az óvilágot és a mai USA területén próbált egy jobb társadalmat felépíteni[4]. A dolog szerencsétlensége, hogy végül is demokratikus eszméik alulmaradtak a puritanizmussal, a tudományos redukcionizmus, a kapitalizmus, és a nacionalista ideológiákkal folytatott versenyben[5]. (Ez a gondolkodásmód bukkant azután elő tömeges mértékben a 60-as években, sajnos azonban újra csak rövid időre[6].)
A demokratikus iskolamodell szakít az iskola azon modelljével, amely arra épít, hogy az iskolában különböző rangú személyek vannak jelen: A tisztek a felnőttek és a tanulók a közlegények, akik között egy hierarchikus kapcsolat van. A tanár-tisztek felelősek a rendért, ők döntik el a legfontosabb dolgokat, a tanuló-közlegények feladata pedig az engedelmesség. A demokratikus iskolamodellben a tanárok és a gyerekek partnerek, és az egyoldalú tanári hatalom helyett a felelősség és a hatalom megosztott.
Bár első pillanatra távol esik a demokratikus iskolamodell témájától, Lane életének sok éven át legfontosabb témája, a bűnöző fiatalokkal való foglalkozás volt.
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni a hasonlóságot és a különbséget Homer Lane és egy másik jóval híresebb reformpedagógus Mária Montessori pedagógia módszere között: Montessori inspirálója egy másik társadalmi peremcsoport a szellemi fogyatékosok tanítási módszere volt, Ebből fejlesztette ki módszerét. Lane a fiatalkori bűnözök csoportjával igyekezett új módon kapcsolatot teremteni, és ezeket a tapasztalatokat hasznosította a normális gyerekekkel kapcsolatban. Mind Lane, mind Montessori síkraszállt a gyerekek nagyobb szabadsága mellett. Montessori azonban hajlamosabb volt kompromisszumot kötni, és önmaga is egy igen tekintélyelvű személyiség volt, ami tanítására is rányomta bélyegét. Lane ezzel szemben igyekezett levetni a tekintélyelvű vonásokat, és a gyerekekkel valódi partneri viszonyt kiépíteni.
Lane-nek számos tanítványa volt. Leghíresebb közülük a skót Alexander Sutherland Neill a Summerhill-i iskola alapítója. Az 1921-ben létrejött iskola, amely Londontól 150 km-re az angliai Leiston városban működik a Lane-i eszmék örökösének tartja magát, önkormányzatával, és tanításával az erkölcsről és az emberi természetről. Ezért van az hogy Neill egy 2004-ben[7] magyarul is megjelent Summerhill – a pedagógia csendes forradalma c. könyvében többször olvashatunk Homer Lane-röl.
Harmad, de nem utolsó sorban Lane pszichoterapeutaként is működött, abban a korban, amikor ez a szakma kialakulóban volt. Ezen a területen is, pacienseinek hitvallása szerint nagy eredményeket ért el. Szisztematikus munkát azonban ez ügyben nem hagyott hátra.
Lane tehát egyszerre volt tanár, szociális munkás, és pszichotereupeuta. Nem is lehet ezeket a dolgokat valóban elválasztani. Mint minden nagy ember problémákat látott és igyekezett ezekre új meglepő válaszokat találni. A válaszokat nem olvasmányai, hanem sokkal inkább intuitíven kereste. Megfigyelt, elméletet alkotott, és ezeknek az elméleteknek alapján cselekedett, majd újra figyelt, és ha kell változtatta fejlesztette nézeteit.
Lane vonzó személyiség volt. Nagy hatással tudott lenni kortársaira, a rábízott bűnöző fiatalokra, lelki betegekre. Karizmatikus ember volt, mondhatnánk, ha pontosan tudnánk definiálni, hogy mit is jelent ez. Ennyi jó szó után azt sem hallgathatjuk el, hogy Lane életének voltak árnyoldalai is. Amellett, hogy zseniális volt, volt benne valami instabilitás is, útját gyakran kisérték pusztító konfliktusok. Életútját érdemes alaposan tanulmányozni és kritikával kiszűrni belőle ami maradandó és továbbvihető. Így tette ezt A.S. Neill is, amikor ezt írta róla:
"Homer Lane volt az, aki a leginkább inspirált engem. 1917-ben találkoztunk, amikor meglátogattam az ö Little Commonwealt-ét az angliai Dorset megyében. …Addigra már írtam három tapogatódzó könyvet, amelyeket az a homályos érzés motivált, hogy az oktatásban valami alapvető probléma van, de nem tudtam pontosan, hogy mi is az. …Lane leírása mutatta meg nekem az egyetlen megoldást, ami abban rejlett, hogy a „gyerek oldalára kell állni”. Ez azt jelenti…. , hogy bízni kell bennük, hogy a maguk útján növekedhessenek minden külső nyomás nélkül az önkormányzatot kívéve. Ez azt jelenti, hogy helyére kell tennünk a tanulást, amely így fontossága szerint az élet alá kerül."
[1] Education, like so many other aspects of French life, was remodeled by Napoleon. He turned schools into military academies. We still suffer all over the civilized world from the Napoleonic reform of education.
Of course his reform could not be that powerful were it not the major means of transforming the West from a pre-industrial to an industrial world: it made literacy the norm. Yet that is where we are stuck at present: the average Westerner is educated well enough to be able to read the instruction booklet and use the machine it describes. Today this is not good enough. We need a better theory of social reform and better social reforms, beginning with the reform of our educational system and ending with the reform of all our poor social institutions and organizations.(Joseph Agassi)
[3] Lane életéről a legtöbbet egy David Wills tollából 1964-ben megjelent életrajzból tudhatunk meg. Wills nem ismerte személyesen Lane-t, de Lane írásai olyan mértékben hatással voltak rá, hogy inspirálva érezte magát Lane életét, annak halála után felkutatni és megírni.
Wills életrajzán kívül két fontos könyv létezik, amelyek betekintést adnak Lane életébe. Az egyiket „Talks”-t Lane halála után adták ki, és amelyik Lane írásait és előadásait tartalmazza (1928), a másik pedig Lane munkatársának Bazeleynek The Little Commonwealth cimü könyve.(1928). (Stinton)
[4] The Crisis in American Education – An Analysis and A Proposal – The Sudbury Valley School
[5] Ron Miller: What Are Schools For – Holistic Education In American Culture – Holistic Education Press 1997 7-21.old
[6] http://www.pathsoflearning.net/articles_Toward_Participatory_Democracy.php
[7] A.S. Neill: Summerhill – A pedagógia csendes forradalma / Kétezeregy kiadó 2004
|