|
Tegnap du. beszélhettem a demokratikus iskola mozgalomról és Shillről egy nagyon jó hangulatú, összejövetelen.
A hallgatóság a városi gyermekvédelmi pedagógusok munkaközössége volt, óvodától iskoláig. Minden intézményben van egy ilyen kinevezett ember, aki egyébként ott dolgozik pedagógusként. Eljött az önkormányzati szakvezető is
Már korábban küldtem nektek egy bemutató fájlt amin végig futottunk. Főleg, amikor az elidegeníthetetlen jogok pl a vélemény nyilvánítás szabadsága került szóba szinte érezhetően tapintható lett a csend. Az arcok nagyon töprengőek lettek.
Szóba jött az előadásom előtti napirendi pontnál, hogy vannak erőszakos srácok akik sakkban tartják a többieket. Túlkorosak stb. Ez kapóra jött, mert hivatkozhattam rá, hogy amikor a felnőtt és a gyerek viszony erőből dől el, mert a felnőtt diktál, akkor ugyanez van a gyerekeknél is. Nem tanulja meg magát képviselni a fizikailag gyengébb és persze nincs is neki hol meg mikor. Amikor említettem hogy gyermekeink nem válnak felnőtté, mert nem adunk nekik lehetőséget a rendszeres felelős döntésekre és arra hogy ezért vállalhassák a következményeket, hatalmas bólogatás volt szinte mindenkinél.
A bemutató után képeket vetítettem a mi nyári táborunkról, és annak öröméről milyen jó a gyerekekkel, ha nem öljük meg a hangulatot olyan dolgokkal, hogy összekoszolja-e a ruháját, jaj le ne essen a fáról, úristen már kicsúsztunk a reggeli kitűzött időpontjából stb. Úgy tűnik hihető volt hogy a gyerekek meg szoktak éhezni akkor is ha nem tájékoztatják őket az ebéd időről. Sőt nem volt az ellen sem ellenérv, hogy a sülő pizza illata éppen elég serkentő ahhoz, hogy mindenki segítsen a terítésben és mielőbb ehessünk.. stb. Vagyis történnek a dolgok szépen természetes formában is stressz nélkül.
Ezután a filmből már csak szemezgetni tudtunk idő szűkében. A Film részleteit tágra nyílt szemekkel és nagyon odaadóan nézték. Néhányan megadták elérhetőségüket, hogy a nyári táborban szeretnének dolgozni, illetve gyerekeket hozni. Most úgy látom a nyári program tényleg nagyon életképes dolog sokak számára.
Többen megkapják a film másolatát mert arra van kedvük, hogy otthon alaposabban elmerüljenek ebben a dologban.
A hivatalos részt követő teázgatás során jó volt érezni a rokonszenvet és az ottmaradt 6-8 pedagógus lelkesedését, örömét. Néhányan most döbbentek rá, hogy mennyire nincs a saját gyereküknek sem örömteli gyermekkora. A filmbeli mondatnál, amikor a tanár figyelmezteti a gyerekeket hogy a játékra hagyjanak elég időt az órabeosztásnál, mert az mindennél fontosabb az ő korukban - szinte morajlás és derü futott végig a termen.
Volt aki utána odajött és köszönte, kérdezte hol van ilyen iskola a közelben ahova esetleg gyermeket tudna irányítani. Mint kiderült van ma már olyan család ahol az apuka pl London környékén dolgozik és ő szivesen ajánlaná
nekik ezt az iskolát.
A jelenlévőknek ajánlottam levelező társunk Horváth Ibi - ék tanoda programját és azt kérték a jelen lévők, hogy módosítva a munkatervüket iktassák be lehetőleg a következő találkozásra Ibiék bemutatkozását. MA A hazai Tanoda programban ugyanis nagyon sok feltétel adott Summerhill elv megvalósításához.
No, talán kicsit dramatizálom a dolgot, még friss az öröm, hogy ilyen nyitottságot tapasztaltam. Remélem ez nektek is jó hír és a nyári terveinket, csoportunk mielőbbi szervezeti megerősítését is segíti.
|