Summerhill vezetője A.S. Neill 89 éves korában elhunyt
Az innovatív angol iskola alapítója, ahol a gyerekek a saját igényeik szerint fejlődhetnek.
A New York Times számára
London (1973) Szeptember 24
Ma, 89 éves korában Aldenburgh-ban, Suffolk megyében elhunyt A,S. Neill a forradalmi és vitatott Summerhill iskola alapítója.
A gyerekben hívő
Neill azt gondolta, hogy a tradicionális iskola a felnőttek neurotikus öntőformájába erőlteti a gyerekeket. Summerhillben, a Suffolk grófság Leiston városában 1924-ben alapított iskolában, a gyerekek önmagukat kormányozzák magukat és csak akkor látogatják az órákat, ha ezt kívánják.
“Az a véleményem, hogy a gyerek eredendően bölcs és realista” írta “Summerhill: A radical approach to Child rearing” című 1960-ban megjelent könyvében. “ A gyerek addig fog fejlődni, amíg azt a képességei lehetővé teszik, ha szabadon hagyjuk minden felnőtt befolyástól”.
Hangsúlyozva a különbséget a szabadság és szabadosság (féktelenség) között, Neill mesélt egy mamáról, aki állította, hogy olvasta Neill összes könyvét és lányát „Neill-i gyerekként” nevelte fel.
A „Neill-i gyerek” azután csizmában Neill szobájában levő zongora tetejéről átugrott a heverőre és azt trambulinnak szándékozott használni. Neill kételkedésképpen a fejét csóválva megjegyezte: „Az emberek olyan gyakran nem értik, hogy a szabad gyerek nem bolond gyereket jelent."
A szakértők által dicsért
Néhány pedagógustárs, akik valószínűleg alaposabban ismerték könyveit, mégis elítélték Neill-t. Max Raferty a Kalifornia Iskola Felügyelet konzervatív munkatársa azt írta a „Summerhill: mellette és ellene” (For and Against) c. könyvben: „Inkább küldeném a gyerekemet egy bordélyházba, mint Summerhillbe.“
De más szakértők, főképpen pszichológusok és szociológusok, hasonló rajongással támogatták: az antropológus Ashley Montague azt mondta, hogy Neill a gyereknevelés nagy úttörője. Henry Miller író kijelentette, hogy Neill-nek nincs párja a nyugati világban.
Alexander Sutherland Neill a kelet Skóciai Forfarban született, ahol apja iskolájában tanult – gyenge eredménnyel. Miután (segéd) tanítóként tanított évekig, ebből három évig egy mereven fegyelmezett iskolában, amelyet gyűlölt. Neill végül bejutott az Edinghborough-i egyetemre, ahol 1912-ben angolból mesteri fokozattal végzett.
Nem sokkal ezután igazgatója lett egy skót kis falu iskolájának, ahonnan a gyerekek 14. évüket betöltve szolgálók vagy mezei munkások lettek. Itt kezdtek kikristályosodni ez oktatásról szóló nézetei, amit 21 könyvéből az elsőben az "egy iskolamester naplójában" (A dominie's Log) irt le.
Neill kilépve kadétként bevonult a tüzérségbe, és még az első világháború alatt találkozott Homer Lane-nel egy olyan kísérleti iskola alapítójával, ahol önkormányzat működött. Lane lett Neill első pszichoanalitikusa és bevezette őt a freudi pszichoanalízisbe.
Németországi kezdetek
1921-ben Neill segített egy nemzetközi iskolát szervezni Drezda egy elővárosában. Innen Ausztriába költözött, ahol a szokatlan tanmenet a kormányzat és a helyi közösség ellenállásába ütközött. 1924-ben hazavitte iskoláját először a Déli partra, majd később Leistonba Summerhill iskola néven.
Neill azt írta könyvében Summerhillről, hogy a következő legfontosabb gondolattal indították első feleségével az iskolát: "inkább alakítjuk az iskolát a gyerekhez, mint a gyereket az iskolához".
Ehhez lemondtak minden fegyelmezésről, minden irányításról, minden erkölcsi nevelésről, minden vallásos nevelésről. Summerhillnek nincsen új tanítási módszere írta, és hozzátette "a gyerek, aki meg akar tanulni nagy számokkal osztani, meg fogja ezt tanulni, nem számít hogy tanítják."
"A gyerekek, akik óvodásként jönnek Summerhillbe kezdettől fogva látogatják az órákat " számolt be Neill. „Gyerekek, akik más iskolából érkeznek fogadkoznak, hogy soha nem fognak semmilyen bestiális tanítást látogatni." A tanítástól való utálat lecsengésének átlagos ideje három hónap, tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a „félelem hiánya a legfontosabb dolog, ami egy gyerekkel történhet” Neill elmesélte, hogy egyszer felment a lépcsőn, hogy tiltakozzon a párnacsatázó gyerekeknél, akik megzavarták munkájában.
Amikor felértem elhussanó léptek zaja hallatszott és a folyosó üres volt és csöndes. Azután hallottam egy csalódott hangot: 'Ez csak Neill', és a játék folytatódott.
„Amikor elmagyaráztam, hogy egy könyvet próbálok írni a földszinten, akkor megértést mutattak és megegyeztek, hogy abbahagyják a zajongást. Az ok amiért elhussantak az volt, hogy azt gondolták, hogy egy ágy felelős közeledik (aki az idősebb gyerekek közül kerül ki)”
Neill egyszer elmagyarázta, hogy az a fegyelem, amit ő támogat nem a hadseregben vagy a börtönben uralkodó, gyűlöleten és félelmen alapuló fegyelem, hanem az, amelyik a zenekarban uralkodik, és a szereteten alapul. „Az első hegedűs nem félelmében engedelmeskedik a karmester pálcájának, hanem azért mert szeretné a szimfóniát a legjobban játszani, ahogyan a karmester is.”
Neill azt mondta, hogy a legfontosabb munkája Summerhillben az volt, "hogy csöndben ül, és helyesli azokat a dolgokat, amelyeket maga a gyerek helytelenít, és ezzel segít legyőzni a gyerekre erőltetett lelkiismeretet, az öngyűlöletét.”
Az iskola nem ismeri az iskolakerülést, ritka a honvágy, rendkívül kevés verekedés fordul elő, és nagyon ritka a betegség. Neill mondja: Annak van értelme, hogy "az élet oldalán állunk – mert elfogadjuk az emberi test létezését."
A koedukált bentlakásos iskola Leistonban 45 és 60 közötti gyerekkel működik. Az utóbbi években a többség a Egyesült Államokból érkezett. A gyerekek 5 és 16 év közöttiek. A tanórák és sportfoglalkozások látogatása nem kötelező. A társas viselkedés szabályait és a kihágásokért járó büntetéseket a heti gyűlés határozza meg, ahol minden gyereknek és felnőttnek egy szavazata van.
Szavak, amelyek ártanak
A törvénykönyv nem megengedő volt. Neill nem hitt abban, hogy egy gyerek a többiek jogaiba gázolna, de óvott a moralizáló megítélés, magatartás alkalmazásától: Az olyan szavak használata, mint „szófogadatlan”, „szégyenletes”, ártalmasak.
A múlt évben megjelent önéletrajzának címeként egy vidám történet csattanóját választotta, amely az iskola közvetlen, vidám légkörét bizonyítja. „A Neill, Neill Orange Peel” (Neill, Neill, Narancshéj) egy gyerek vicces gúnyolódása az igazgatón, amit Neill örömmel nyugtáz. A könyvről a New York Times-ban megjelent recenzióban ezt írja Christopher Lehmann-Haupt:
„…a könyv számos pontján felvillan az, ami egy varázslatos tanárrá tette: a skót józan ész, ami megérti azt, hogy mi van az emberi viselkedés hátterében, annak meglátása, hogy mennyi minden értéktelen dolgot oktatnak az iskolákban, és a szenvedélyes vágya, hogy összekösse az életet a tanulással, a gondolkodást az érzelmekkel.”
A recenzenst leginkább az fogta meg, hogy „Neill harcosan és kimeríthetetlenül küzd azért, hogy (a tanárok) és a szülök a gyerek oldalán álljanak”; érvelése mindig türelmes, hibátlanul logikus, de ugyanakkor érvei eredetiek, humorosak a büntetéssel és az elnyomással szemben. Mindig különbséget tesz a szabadság és a szabadosság (féktelenség) között, és rendíthetetlen bátorsággal él a meggyőződése szerint.”
Neill első felesége született Ada Lindesay-Neustatter 1944-ben hunyt el. Neill egy év múlva újra házasodott. Felesége Edna May Wood, akitől egy gyereke született Zoe.
|