Fóti-Péter.hu

Fóti Péter: Professzor Umbridge céljai és eszközei

Eszzé a magyar iskolarendszer változásairól

2010 junius

Tehát nagyon is valós értelemben kell megtanulnunk -- a többes szám elsö személy mindenkire vonatkozik, aki már nem fiatal gyerek, ránk is, és az idosebb diákjainkra is --, szóval meg kell tanulnunk azt, amit a fiatal gyerek már olyan jól csinál, amit minden gyerek születésétol fogva jól csinál, vagyis folyton össze kell hasonlítanunk a valósággal a róla alkotott mentális modellünket, építményünket, és hajlandónak kell lennünk összevetni, módosítani, megváltoztatni a körülmények figyelembevételével. Úgy látom, csak az ilyen elmével bíró emberek képesek letenni a bizonyosság, az értelem és a rend utáni rémült kutatásról, és ök lesznek hajlandók úszni, lebegni -- egy levegobe emelkedett madár, egy vízben úszó hal jut eszembe -- a bizonytalanságban, rendetlenségben, tudatlanságban és zavarodottságban, amelyben életünk hátralevö részében élni rendeltettünk. Csak az ilyen emberek lesznek képesek értelmesen gondolkodni mindarról, amiröl gondolkodnunk kell. (John Holt: Underachiving School)

A Harry Potter sorozat 5. kötetének fő alakja Professzor Umbridge, aki főnöke, a varázslók miniszterének utasítására Roxfortba érkezik, hogy rendet tegyen. Umbridge eszközeiben nem válogatós. A tanórán nem folyhat tovább a varázslás, a varázspálcákat el kell tenni, és az anyagot a könyvből kell megtanulni. Aki pedig nem érti ezt a logikát, azt nyugodtan lehet kínozni, és a minisztertől biztosan meg lehet szerezni még a tanuló korbácsolására is az engedélyt. Ha pedig nem, akkor is lehet korbácsolni, mert amiről a miniszter nem tud, attól nem fáj a feje.

Harry és Hermion a két Wiesley ikerpár lázad ugyan és igyekszik pokollá tenni Umbridge miniszteri biztos, majd iskolaigazgató életét, de ezzel maguknak okoznak kárt. Szerencse még, hogy Fred és George amúgy sem professzorként, hanem vállakózóként képzelte az életet. Ezért könnyen elhagyják az egész napos iskolát, és Harry és Hermion mögött ott áll Dumbledore, ott állnak a sem Voldemort-tól, sem Fudge-tól meg nem félemlített Főnix rend tagjai, és ott áll az iskolatársak egy része, aki nem akarja eltenni a varázspálcát, mert varázsolni nem lehet csupán a könyvekből megtanulni, és nem szabad különben sem elhinni, hogy Voldemort csupán Harry és Dumbeldore agyában létezik.

Miért mondom mindezt? Világos mint a nap. A magyar nép többsége úgy határozott, hogy felhatalmazást ad Orbán Viktornak és iskolai jobb kezének, Hoffmann Rózsának, hogy tegyen rendet a magyar iskolában. Tegyen végre rendet ott ahol a Dumbledore-ok eltűrték eddig, hogy ne csupán könyvekből tanítsanak, ahol eltűrték eddig, hogy Werwolf-ok oktassanak, ahol eddig büntetlenül lehetett saját véleményt nyilvánítani, ahol meg lehetett tenni, hogy egy gyereket ne utasítsanak az első év végén osztályismétlésre.

Mindez persze a tanárok egy részének helyeslése kíséri, mert a tanárok egy része, hasonlóan Roxforthoz örömmel üdvözli Hoffman Rózsa szakállamtitkár és főnöke Orbán Viktor ténykedését, mert maguk is hisznek benne, hogy a rend majd megszüli az eredményt, és a magyar iskolarendszer végre a tesztekkel is hitelesíthetően túlszárnyalja a finn iskolát, nem beszélve a szlovák, román, és szerb iskolarendszerről. Végre felragyog a magyar nap Európában, és az egész világon.

Miért gondolom mégis, hogy jobban kellene hallgatnunk Harry-ra, Hermion-ra, Dumbledorra, és azokra a gyerekekre, akik titokban mégis varázsolni próbálnak. Akik ügyes trükkel ráveszik a hiszékeny Umbridge-t, hogy kövesse őket a tiltott erdőbe, hogy ott aztán az erdő titokzatos erői igazságot tegyenek, és Harrynak, Ronnak, Hermionnak Lunának, és Neville-nek lehetősége legyen a minisztériumban elhárítani Voldemort újabb hatalom megragadási kísérletét, (persze mindezt a Főnix rend segítségével)

Sajnos azonban nem állunk ilyen jól, mint Harry, mert nem nagyon van Fönix rendünk, aki segítene abban, hogy milyen varázslatokat kellene professzor Umbridge ellen felvonultatni. A magyar pedagógia nem híres arról, hogy alternatívákban gondolkodna. Nem híres arról, hogy valódi vita folyna arról, hogy milyen is legyen az iskola. A vita legfeljebb arról folyik, hogy mikor mennyi tananyagot kellene betölteni a gyerekek fejébe. Hogy a tradicionális iskolának vannak komoly alternatívái, arról nem sok szó esik. A magyar iskolarendszer könnyű szerrel lesz visszarendezhető oda, ahonnan elindult, a porosz iskolarendszerbe. Erre a visszarendezésre annál is könnyebben sor fog kerülni, mert a háttérben ott áll a jobbik, akit leginkább a Roxforti házmesterhez Filch-hez lehet hasonlítani, és aki kéjesen várja, hogy megkorbácsolhassa a renitens tanulókat.

Miért ez a gondolati renyheség? Azért mert a világon egyébként is a renyheség uralkodik. Hol van már az a nekifutás, amivel az USA polgárai egy jobb világról álmodva valami szebbet akartak létrehozni még az angol parlamentarizmusnál is. Mert látták, hogy az angol parlamentarizmus valósága nem felel meg azoknak az ideáloknak, amit magáról hirdet. A szép külső alatt az angol rendszer valójában kevesek hatalmát szolgálta. Hosszú harc kellett ahhoz, hogy a hatalomból kitagadottak hallathassák szavukat. Az angol választójog csak a tehetőseknek, csak a képzetteknek adott szavazati jogot, még ezek közül is csak a férfiaknak. Az angol iskolarendszerben nagy hatalma volt a mindenkori egyháznak, akinek évezredes tapasztalata volt a rendteremtésben a megfélemlítésben. Mindezekkel az USA polgárai szakítani akartak, és a demokráciát megpróbálták úgy berendezni, hogy az ne csak szép szavakat jelentsen, hanem valódi hatalommegosztást. Nem csupán a különféle intézmények között, amit mint ma látjuk sorban egymás után el lehet foglalni, hanem függőlegesen is. Arról volt szó, hogy a hatalom centralizálása rossz, mert az könnyen vezet egyeduralomhoz. Az egyeduralom sajátja, hogy elnyomja a kritikát, hogy képtelen az önkorrekcióra. Pláne képtelen erre, ha a nyilvánosság minden csatornáját is elfoglalja.

Az USA heroikus kísérlete azonban elbukott, hiába voltak ott Jefferson nagyszerű elvei, mert a valóságot a vele szemben álló Hamilton eszméi szabták meg. Az iskolarendszer is ennek megfelelően elbürokratizálódott. Az elbürokratizálódás számos forrásból táplálkozott. Ott volt mintának a rettenetes porosz iskolarendszer, amelyet a porosz hadsereg mintájára szerveztek meg, ahol a tisztek szerepét átvették a tanárok, akik az osztályteremben élet halál urai lettek, a főtisztek szerepét pedig felügyelők, iskolaigazgatók vették át, akiket szintén nem alkalmasságuk, hanem rendtartási képességeik tesznek alkalmassá a szerep betöltésére. A liberális hagyományt ugyan az USA-ban még mindig a zászlóra írják, de a valóság az iskolában nem a liberális elveket követi.

Ludas ebben a liberalizmus maga is, amely fő vonalában soha nem terjesztette ki a liberalizmus elveit a gyerekekre is. Csupán ritka kivételnek számít egy Bertrand Russel, aki meg volt győződve arról, hogy a gyerekeket nem szabad kényszerrel tanítani, hogy az iskolában is értelmes lenne Jefferson elveit követve közös felnőtt-gyerek önkormányzatokat létrehozni. Gyenge volt a liberalizmus még John Dewey eszméiben is, aki ugyan igenelte az iskola közösségi jellegét, de a gondolatszabadságot nem terjesztette ki a gyerekek világára szemben Russellel.

Gyengének bizonyult a tudomány is, amely átvette a porosz iskolarendszerhez kapcsolódó áltudományt is, amely azt hirdeti, hogy az emberi tanulás a patkány tanulásához hasonlóan mérhető. Ha valami nagyon fáj, akkor ez az. A tudomány alapja a szabadság lenne, hogy a tudósok szabad vitájában kerülünk egyre közelebb az igazsághoz, amit azonban soha nem érhetünk el. Ez a fajta tudományosság súlyosan megsérült a porosz iskola, a porosz pszichológia és az amerikai szociológia mai hadjáratában, és már nagyon kevesen hirdetjük, hogy az emberi tanulásnak a tanuló kutatási szabadsága a legfontosabb feltétele. A tudomány azok hatása alá került, akik elhiszik, hogy az iskolai eredmények valóban jelzései az emberi tehetségnek, az emberi kreativitásnak, a morális tartásnak.

Természetesen mind a liberálisok (Russell, Dewey) sok igazságot állítottak. Ilyen volt Dewey nagyszerű mondata, hogy az ember a cselekvés közben tanul. (Learning by doing) Ilyen volt az az elve, hogy a tanulás csak a már ismertből indulhat ki, azt folyamatosan tágítva. Ezeket vallotta Bertrand Russell is, aki mielőtt saját iskoláját megnyitotta volna eltöltött egy hetet a Summerhill-i iskolában és annak alapítójával A.S. Neillel beszélgetett. Itt találkozott tehát két hagyomány. Ennek a hagyománynak az alapítója egy amerikai akit Homer Lane-nek hívtak (1875-1925), aki kimondta, látva az iskola 19 század végi romlását, hogy az iskolai osztályt magát mint köztársaságot kellene berendezni, saját parlamenttel és igazságszolgáltatással. Mindezt nemcsak hirdette, hanem a valóságban ki is próbálta. Igy működött a Ford gyerekköztársaság  (a támogató Ford család nem azonos az autógyártóval), így működött vezetése alatt  Angliában a Little Commonwealth (1913-1917). Ettől a Homer Lane-töl tanulta meg A.S. Neill is az iskolai önkormányzat működtetésének csínját-binját. Mert a feladat nem könnyű, és a szabadság rendjét nem triviális megteremteni. Szakítani kell a kereszténység egyik központi dogmájával, azzal, hogy az emberi természet rossz, szakítani kell ennek egyik albizonyítékával, hogy a test bűnös, hogy a szexualitás valami ördögtől való, hogy a nő a teremtésben másodlagos. Az iskola lényege nem a központi tanterv, nem a fegyelem, hanem az önkormányzat, az iskolai autonómia, amely az egyes emberek – tanárok és tanulók – autonómiájára, önállóságára épül. Amíg a cselekvésnek vannak természetes határai, addig a véleménynyilvánításnak nincsenek.

Ezek mellett a feltételek mellett lesz a Summerhill-i iskola egy közösség, ahogyan ezt sokan álmodják, de nem tudják a hozzá vezető utat. Ebben az iskolában komolyan veszik a gyerekek önállóságát, és csak azokra az órákra járnak be, amelyet maguk számára hasznosnak találnak. Mindennek ellenére, mint ezt az angol tanfelügyelet jelentése megállapítja 2007-ben az iskolából minden gyerek továbbtanult. Micsoda ellenbizonyítéka ez professzor Umbridge módszereinek.

Persze az iskolarendszer körül munkálkodó szakértő had, ha lehet nem is akar tudni Summerhillröl és általában a világban működő 200 demokratikus iskoláról, mert nem passzolnak bele a képbe, hogy a gyerek csak akkor tanul, ha kényszerítik rá. Minderről a legjobb még csak nem is beszélni. Jobb, mert biztosabb kenyeret ad arról beszélni, hogy milyen legújabb mérési eredménnyel lehet bizonyítani az egyik vagy másik tanítási módszer jobb, vagy rosszabb voltát. A valódi alternatíváról a gyerekek szabadságáról azonban legjobb hallgatni, vagy még egyszerűbben Summerhillt egy bordélyhoz hasonlítani.

Nem hallatszott el, és nem hallatszik el Magyarországig az amerikai-angol reformpedagógia ezen vonulata. A.S. Neillnek egy könyve jelent meg magyarul 40 éves késéssel, egy könyve jutott el John Holtnak is magyar könyvpiacra (Iskolai kudarcok, Gondolat 1991). Ismeretlenek Magyarországon azok a nevek, akik a 60-as években az ellenkultúra iskoláit, az iskolarendszer utolsó lázadását a bürokratikus, centralisztikus iskolarendszerrel szemben vezették. A neveket azért ide írom: George Dennison, James Herndon Helbert Kohl. Ismeretlenek azok is, akik ma ezt a másik alternatívát hirdetik, mint Daniel Greenberg, Frank Smith, vagy a német Falko Peschel.

Talán egyszer változni fognak a dolgok, és lesz egy magyar Phönix rend és Roxforba visszatérhet Dumbledore, újra lehet majd használni a varázspálcákat, és talán egyszer lesz iskolai önkormányzat is, ahol mindenkinek egy szavazata lesz, tanárnak és gyereknek egyaránt, és ahol az iskolai rendet nem a miniszter, hanem az iskola összes együtt élő tagja határozza meg a rendszeres iskolagyűléseken, amelyet a gyűlések rendszerében demokratákká szocializálódott gyerekek vezetnek majd.

2010 junius 20. Guntramsdorf, Ausztria

 Egy link egy korábbi irásomhoz Summerhill és Roxfort ügyében

kapcsolatfelvétel: peter.foti@runbox.com

Péter Fóti ©2009.
Látogatók száma 2008 május 15. óta:
Egy kis látogató statisztika