Fóti-Péter.hu

Bevezető

A vezérek problémája az emberi társadalom bár valószínűleg nem örök, de nagyon régi rákfenéje. Az asszír királyoktól Hitlerig húzódik a sor. A héttérben pedig sok millió kiskirály/alvezér/Führer/zsebdiktátor húzódik meg, a családokban, az iskolákban, a munkahelyeken. A vezér szokásos meghatározása, ahogyan azt sokan az iskolában tanultuk, amikor neves tábornokokról, uralkodókról és királyokról van szó az, hogy egy vezér az egy ember (általában férfi), aki parancsokat osztogat, és a többieket ellenőrzi.

Ma a társadalomban ez a vezér szerep megkérdőjelezésre kerül, a családtól kezdve az iskoláig, a munkahelyig, és a politikai élet területén is. A vezérrel szemben a vezető (facilitátor) szerepe nem parancsok osztogatása, hanem inspiráció, aki a többiekből azok legjobb oldalait engedi érvényesülni azok alávetése nélkül. Az újfajta vezető, szemben a vezérrel megbízik a többiekben, és őket kreativitásra buzdítja a helyett, hogy engedelmességet követelne, és félelmet keltene.

Az igazi kérdés azonban nem csupán az, hogy mit is jelent egy újfajta vezetői stílus, hanem az is, hogy hogyan lehetne a mai vezéreket vezetőkkel (facilitátorokkal) helyettesíteni?

A probléma azonban nem könnyű, mert a vezérek ragaszkodnak a hatalomhoz és magukat őket vakon követökre veszik körül. Az ellenállás gyakran nagyon erős, mert a vezérek nem tűrik a kritikát, nem hajlandók módszereiken egykönnyen változtatni.

 Uralmi vagy partneri viszonyok

Nem kétséges, hogy majdnem mindegyikünk az életében tagja volt olyan kisebb vagy nagyobb csoportnak, amelyben számosan féltek, szenvedtek el bántalmazást (fizikait vagy szellemit). Egy kisebb csoportnak volt szerencséje és megélhetett egy kisebb vagy nagyobb embercsoportot, amelyben a félelem és szenvedés helyett az emberek egymást segítik, ahol az uralmi viszonyok helyett partneri viszonyok uralkodnak. Ezeknek az élményeknek a feldolgozása segít ahhoz, hogy eredményesek legyünk abban, hogy az uralmi csoportokat (vezérekkel és követőkkel együtt) újfajta csoportokkal helyettesítsük.

 Kommunikáció a partneri csoportokban

Az uralmi csoportokban jellegzetesen egyoldalú kommunikáció folyik. Ezzel szemben egy partnerségre alapozó csoportban mindenki felveszi mind a közlő, mind a hallgató szerepét. Ez elvezethet ahhoz, hogy a csoport tagjai között bizalmi viszonyok épüljenek ki. Mindehhez az kell, hogy a hallgatók valóban igyekezzenek megérteni a közlőt, és annak gondolataira reagáljanak. Fontos tudni, hogy a kritika túlzott alkalmazása oda vezet, hogy az emberek egyre kevésbé merik kinyitni a szájukat. Minderről részletesen lehet olvasni Thomas Gordon számos magyarul is megjelent könyveiben (www.foti-peter.hu/gordon.html).

Mindez nem jelenti azt, hogy egy csoportban senki ne nyilvánítson véleményt arról, amit a másik embertől hallott. Ez lehetetlen, és hamis lenne. Azonban ezeknek a véleménynyilvánításoknak a hangneme döntő. A kritikus megnyilvánulások nem lehetnek lehengerlők, megsemmisítők. Minden emberi vélemény mögött állnak tapasztalatok, amiket meg lehet érteni.

 Férfiak és nők vezéri szerepben

Ha kritikus szemmel körülnézünk a társadalomban látni fogjuk, hogy a férfiak a vezéri szerepekben – finoman szólva – felülreprezentáltak. Ennek a ténynek magyarázatot kell kapnia, mert történelmi magyarázat nélkül ez a tény nem érthető meg. Ha az iskolát vizsgáljuk, akkor ott a helyzet azért nem tipikus, mert a tanári pálya elnőisedett, így a női vezérek/alvezérek legtöbbje valószínűleg ezen a pályán található.

Attól függetlenül, hogy vannak férfias nők és nőies férfiak, szeretném felsorolni azt a néhány vonást, amit  tradicionálisan a férfiakat (közülük a vezéreket) és a nőket jellemzik:

Természetesen nem könnyű a világot felosztani, és azt mondani: ez és ez a viszony bekategorizálható az uralmi vagy partneri viszonyok valamelyikébe. Minden általánosítás természetes jellemzője, hogy nem minden konkrét eset fér bele, és hogy az egyes esetek nem kategorizálhatók egykönnyen ebbe, vagy abba a skatulyába. Az emberi viszonyok jó része beosztható az uralmi vagy partneri viszonyok közé, és az egyes emberekről is gyakran eldönthető, hogy vajon vezérkednek/alvezérkednek-e vagy képesek partneri viszonyok közt élve vezetői (facilitátori) szerepet betölteni.

 Uralmi és partneri viszonyok jellemzői

Mindannyinkat izgat a kérdés, hogy miért vagyunk mi emberek ennyire különbözőek? Ezen belül is fontos kérdés az, hogy miért van az, miért van az, hogy egyesek közölünk kegyetlenek, megsértik egymást lelkileg, testileg, sőt gyilkolnak is. (Még ha ezt a háborúkban kitüntetéssel jutalmazzák). Ha mindez emberi természetünkből következik, akkor miért nem teszi ezt mindenki. Miért van az, hogy más emberek együtt érzők, békés természetűek? Mi visz minket az egyik vagy a másik irányba? Hogyan tudnánk ezt a helyzetet úgy befolyásolni, hogy a békés emberek száma emelkedjék?

 Az emberi társadalom struktúrájának két modellje

 Az egyikben egy tekintélyelvű társadalom és családi struktúrát találunk, ahol a felül lévők kezében van a hatalom, ahol ezeket a hatalmi pozíciókat nagy valószínűséggel férfiak töltik be, ahol a társadalomban erős félelmek vannak, ahol gyakori az erőszak (a gyerekek és a nők verésétől krónikus agresszivitásig és erőszakig). Ebben a társadalomban sokan azzal a meggyőződéssel élnek, hogy ez az egyetlen lehetséges világ. Ugyanezt szolgálja a történetírás és számos intézmény is. Ebben a világban számos hierarchia működik: (gyakorta) férfiak uralkodnak más férfiakon, nőkön, gyerekeken, egyik faj a másikon, egyik vallás a másikon, egyik nemzet a másikon. Ezt a fajta társadalmat nevezhetjük  uralmon (dominancián) alapuló rendszernek.

A spektrum másik szélén egy másfajta társadalmat találunk: Itt egy demokratikus egyenlőségre törekvő családi és társadalmi struktúrát találunk. A férfiak és nők között jó kapcsolatok vannak, kisfokú az erőszak jelenléte (itt nincs szükség rá, mert nem kell hierarchikus kapcsolatokat fenntartani). Ebben a rendszerben is vannak, akiknek meggyőződése azt mondja, hogy ez a rendszer az egyetlen lehetséges világ, és ebben a rendszerben is van történetírás, és számos intézmény, amely azt bizonyítja, hogy a rendszer igazságos, és fenntartásra érdemes. Ezt a rendszert nevezzük partnerségen alapuló rendszernek. 

 A történelem folyamán léteztek, léteznek társadalmak, amelyek a két kategóriába jól beilleszthetők. Léteztek átmenetek is, egyik modellből a másikba. A mai világban, amelyet sokkal inkább a hierarchikus viszonyok jellemeznek is van lehetőség egy sokkal erősebben a partnerségre alapuló világ felé való törekvésre. Ehhez az átmenethez meg kell kérdőjelezni számos hiedelmet, a hierarchikus társadalom-felfogás történelemírását, és értékeit. Meg kell kérdőjelezni a háborúk elkerülhetetlenségéről szóló tézist, vagy azt a felfogást, amely a társadalmi egyenlőtlenségeket természeti adottnak tartja. Ennek egyik - szerencsére már gyakran megkérdőjelezett - esete a férfiak és nők egymás közötti viszonya.

Sokan keresik ma ezt az alternatívát, és igyekeznek gyerekeiket is úgy befolyásolni, hogy ez a fajta jövő lehetséges legyen. Az egyik akadály, amellyel az ember eközben találkozik, az maga az iskola, amely nagyon gyakran a dominanciára alapozott társadalom struktúráját mutatja, a maga hierarchikus viszonyaival, azzal, hogy az iskolában a partneri viszonyok alig játszanak szerepet. Ilyen intézmény az osztályzás is, amely ellentétben van azzal, hogy a gyerekek egymással kooperáljanak. Szintén szomorú, hogy a tananyagban nagyon kevés az új elem, és nagyon gyakori a hierarchikus társadalmi rendszer nyílt vagy bujtatott dicsérete.