|
Az utazás alatt készített fényképekböl egy válogatás
John Walsley képei Summerhillröl (2010 október 4-5.)
2010 október 4.
Péter: Az 1999-es perben nagyon fontos volt, már a per előtt és utána is, hogy az iskolának joga van egy sajátos filozófiára. Magyarországon ez másképpen van. Ott az iskolának meg kell felelnie számos törvény és utasítás követelménynek. Az angol helyzetnek nálunk nincs megfelelője. Hogyan alakult ez ki Angliában?
Zoe: Németországban is hasonló a helyzet, és ezért a német szabad iskolák nehéz helyzetben vannak. Amit apám szokott mondani, amíg élt, hogy Anglia valószínűleg az egyetlen ország a világon, ahol lehetséges Summerhillnek léteznie, mert Angliában létezik az a hagyomány, hogy az iskoláknak lehet egyéni karaktere mint Eaton és más híres nyilvános vagy magán iskolák esetében ez fennáll. Ez a szabadság engedte meg, hogy Summerhill egyáltalán létre jöjjön.
Amikor mi a bírósági perre készültünk a mi helyi parlamenti képviselőnk, egy konzervatív ember, akinek neve John Gummer[1], aki egy katolikus, és akinek a gyerekei katolikus iskolába járnak, aki hajlandó volt minket támogatni a perünkben, mert hitt abban, hogy a szülőknek legyen joga megválasztani az iskolát a gyerekeinek, az iskola filozófiája szerint. Azt mondta, ha én a gyerekeimet katolikus iskolába írathatom, akkor a más szülőknek legyen lehetősége ugyanezt megtenni a saját filozófiájuk szerint.
Egy szórakoztató délutánt töltöttünk együtt amikor a gyerekek levelet írtak a miniszterelnöknek. Mi elmentünk Londonba és mi elvittük a leveleket a Dowing Street 10-be, és Gummer és én átsétáltunk a WhiteHall-on (utca, ahol a kormányzati hivatalok vannak), és megállapítottuk, hogy mi különös "ágytársak" vagyunk (ez egy angol közmondás), mert ö egy konzervatív római katolikus, míg én semmilyen értelemben nem konzervatív és nem római katolikus, és mégis majdhogynem kéz a kézben mentünk. Éppen ez az, amiért nekünk itt Angliában lehet Summerhillünk, mert Angliának megvan individualizmusnak a maga hagyománya. Ennek az oka az lehet, hogy Angliának megvoltak a gazdag osztályai, és még az eredetileg szegényebb osztályoknak is megvoltak a maguk gazdagjai, akik erre a gondolatra jutottak, mert még ezek az emberek is eljutottak az induvidualizmusig.
Ha nekem ma kellene létrehoznom Summerhillt akkor az ma egészen más, sokkal nehezebb dolog lenne. A huszonöt év alatt amióta Summerhillt vezetem, szinte minden hónapban arra gondoltam, hogy hálás lehetek, hogy Summerhill története mögöttem áll. Ezt nem tudtam volna magam megcsinálni, de én örököltem egy hosszú történetet. Mint tudjátok jövőre ünnepeljük Summerhill 90 éves fennállását, és nincs a világnak más szabad iskolája, amely a miénknél idősebb lenne. A miénk a legöregebb gyerek demokrácia a világon, és ez erőt ad nekünk.
Péter: Azt mondtad: gyerek demokrácia. Én ezzel szemben szeretem azt mondani, hogy felnőtt-gyerek demokrácia. Ez fontos, mert pl. Magyarországon, a gyerekeknek egy iskolában joguk van megválasztani a képviselőjüket, akinek vannak bizonyos jogaik. De a tanárok és a gyerekek soha nem ülnek le közösen valamit eldönteni. Csak képviselők vannak, ide-oda küldözgetnek papírokat, vagy üzeneteket, de soha nincsenek egy helységben egymással közvetlenül beszélni.
Zoe: Soha nem egyenlők. Az egyik dolog, amiről nehéz beszélni az éppen a demokrácia problémája. Ami nálunk van az egy Summerhill-demokrácia nem általában demokrácia. Ez nem parlamenti demokrácia. Summerhill egy iskola, aminek én vagyok a vezetője, és ez felelősséggel jár, ami azt is jelenti, hogy ha valami rossz irányba megy, akkor azért én vagyok a felelős. Vannak demokratikus iskolák, amelyek a demokrácia kérdését egy kicsit túl messze viszik.
Péter: Az apád idején is volt egy mozgalom a demokráciát kiterjeszteni, de ö ellene volt.
Zoe: Abszolult igaz. Realistáknak kell lennünk. Mi nem a legtisztább demokráciát keressük, hanem a Summerhill-demokráciát, ami azt jelenti, hogy a felnőtteknek és a gyerekeknek itt egyenlő státuszuk van a közösségben, és a felnőttek és a gyerekek közösen kormányozzák a mindennapi életet.
Péter: Az apád azt mondta: a társadalom ügyeket (social affairs)
Zoe: Ha azonban a gazdasági ügyekhez érünk, akkor ez nem reális. Van egy angol vicc: Mi a teve? A teve egy ló, amelyet egy bizottság hozott létre. Ha túl sok embernek kell döntenie, akkor elveszthetjük a realitásokat. A gyerekek nem akarnak ezzel minden nap foglalkozni. Nem érdekli őket, hogy ki kell fizetni a villanyszámlát. Hiába mondod, hogy ez érdekes kellene lenni nekik, ha nem ez a helyzet.
Vannak más demokratikus iskolák, ahol azt mondják, hogy Summerhill nem igazán demokratikus mert…
Péter: Én mindig azt szoktam mondani, hogy a demokráciát azok között érdemes csinálni, akik valóban a napok során minden nap sok-sok órát együtt töltenek. Summerhill esetében a szülőkre ez nem áll.
Zoe: Beszéltem egyszer évekkel ezelőtt Mimsky Sadowski-val (Sudbury Walley USA). Ö mondta, hogy a szülőknek nagy hatalma kell legyen. De ők nem részei a közösségnek.
Az embernek látnia kell a saját szerepét. Mostanában fiam William is része a döntések meghozatalának. Látom magamat, mint egy kormányos egy nagyon szép, nagyon öreg hajó kormányosa és az én feladatom figyelni, hogy a hajó jó irányban halad. De hogy a hajón eközben mi történik az már mindenki ügye. Kell, hogy legyen egy kapitány a hajón.
Csilla: Mennyire szólhatnak bele a szülök, hogy mi történik az iskolában?
Zoe: egyáltalán nem. Néha, ha ilyesmire sor kerül, mint például egy néhány évvel ezelőtt egy szülő azt panaszolta, hogy a fia nálunk 18 éven felülieknek szóló videókat néz meg. Azt mondtam a szülőknek: elmondom az aggodalmatokat az iskolagyűlésnek. Elmondtam, hogy egy szülő megkeresett ezzel a problémával. Erre a gyerekek azt mondták: nekünk megvannak a magunk szabályai, amelyek szerint a nagyon fiatal gyerekek valóban nem nézhetnek rettenetes dolgokat, de ez az, amit mi jónak találunk, és ez a mi döntésünk, de ennél többet nem akarunk tiltani, ez a mi ügyünk.
Péter: Volt egyszer egy eset, amiről az apád beszámol: egy gyerek elment a faműhelyben dolgozó tanárhoz, hogy adjon neki fát, mert csinálni szeretne egy bendzsót. A tanár megtagadta, arra hivatkozva, hogy a fa drága, és nem hiszi, hogy a gyerek képes lenne bendzsót csinálni. A gyerek erre elment Neill-hez, aki utasította a tanárt, hogy adjon neki fát. Erre a tanár felmondott. Neill utólag kritizálta magát és azt mondta, hogy meg kellett volna kérdeznie a közösséget a gyűlésben, és akkor talán máshogy alakult volna a dolog.
Zoe: Az idő legnagyobb részében nem hozok döntéseket a közösségi gyűléseken kívül. De a mai világban annyi minden dolog van, amiről tudni kell. Ide tartozik azoknak a problémáknak a sora, amik az alatt a cím alatt futnak, hogy hogyan kell óvni a gyerekeket (safeguerding the children) Ide tartozik a védelem a szexuális molesztálástól mindenféle más dologig, amit ma ez alatt értenek. A külső világ fanatikus ez ügyben. Nekünk is meg kell találni azt, hogy ezt működtessük, a nélkül, hogy mindezzel túlzottan megterhelnénk a közösséget. Kreatívnak kell lennünk, és néha előfordul, hogy azzal megyek a gyűlés elé, hogy elmondom: ezzel a kérdéssel kapcsolatban ezt tettük.
Vannak nálunk aztán felnőttek, akik nagyon idealisták, és azt mondják, hogy ezt nem helyesen csináltuk, és itt kanyarodok vissza oda, amit a kapitányi szerepről mondtam, és arról, hogy néha meg kell hozni olyan döntéseket is, amivel az emberek nem értenek egyet.
Most el kell mennünk egy másik terembe, mert itt ebéd lesz.
Péter (magyarul): Bírjátok még?
Vekerdy (magyarul): Igen.
Vekerdy : Hogy hívták pontosan azt a parlamenti képviselőt, akiről korábban beszéltünk:
Zoe: Gammer annak a választókerületnek a képviselője, ahol Leiston fekszik. Ma már nyugdíjban van, de a fia folytatja. Korábban nem tiszteltem, és azt gondoltam, hogy egy kicsit bolond, de amikor ide jött, akkor nagy benyomást tett rám. A titkárával együtt érkezett. Addigra tudta, hogy mi itt mit csinálunk, jól elvégezte a házi feladatát (felkészült előre), és ezért minden korábbi gondolatomat felülvizsgáltam, és nagyon jó volt hozzánk. Mindezt azzal együtt, hogy soha nem küldené ide a fiát.
Péter: Ez két különböző dolog.
Zoe: Teljesen.
Csilla: Mi történik akkor, ha a gyerekek egy olyan döntést hoznak a gyűlésben, ami káros rájuk nézve?
Zoe: A közösség nem hoz olyan döntéseket, amelyek károsak rájuk. Az egyik legfontosabb jellemzője annak a demokráciának, ami nálunk működik, és amit mi Summerhill demokráciának nevezünk, az az, hogy a közösség nagyon érzékeny. Mi vegyes életkorúak vagyunk (mint közösség), különféle élettapasztalatunk van, vannak idős gyerekek, vannak fiatalok, vannak akik már nagyon hosszú idő óta itt vannak, és ugyanez vonatkozik a felnőttekre is. Így ha csinálunk egy hibát, még akkor is, nagyon hamar korrigálnánk azt. (Minden törvény már a következő gyűlésen ujratárgyalaható – megj. Péter), de nem is hiszem, hogy valaha ilyen történt. Vegyük példának, hogy hozunk egy törvényt, hogy bizonyos gyerekek sokáig fennmaradhatnak és akkor azok esetleg zavarják a többieket. De ez legfeljebb zavaró, de nem mondanám károsnak. Nem tudnék tehát ilyen dolgot mondani. Ilyen nem történik.
Csilla: Mi történik akkor, ha egy gyereket agresszívan megtámadnak? Ez a közösségi gyűlés elé kerülhet tudom, de mi történik az adott pillanatban?
Zoe: Nekünk van két rendszerünk: Az egyik, amit mi ombudsman rendszernek hívunk. Az ombudsman-okat a közösség választja a felnőttek és a gyerekek közül, és nekik legalább két évet már el kellett tölteniük Summerhillben, míg választhatókká válnak, így ekkorra már jó ismerői a Summerhilli folyamatoknak. Az ombudsman-ok tulajdonképpen közvetítők. Ha valami baj, rögtön lehet őket hívni. Ha gyerekek nem tudnak megegyezni valamiben, akkor hívnak egyet közülük, hogy az lecsillapítsa a szituáció élességét, közvetít, és van is bizonyos korlátozott hatalma is. Mondhatják valakinek azt, hogy neked most tilos ezen a területen tartózkodnod, amíg a kérdést nem beszéltük meg az iskolagyűlésen. Joguk van időszakos dolgokat elrendelni, biztonságot teremteni és igazságot tenni. Például elkobozhatnak dolgokat. Ha valaki például egy bottal fenyegeti a többieket, akkor azt elvehetik, és azt mondhatják, hogy a dolog az iskolagyűlés elé fog kerülni. De ugyanez megtörténhet abban a ritka esetben, ha minderre egy iskolai órán kerül sor. Ha valaki irritálja a többieket, vagy nem hajlandó csöndben maradni, akkor a tanár is hívhat egy ombudsman-t. Minderre ritkán kerül sor, mert a tanárnak megvan az a nagyszerű lehetősége, ami a tanárok legnagyobb többségének nincs meg, hogy ha valaki zavarja az órát, akkor azt mondhatja: légy szíves menjél ki. Erre sor kerülhet, akkor ha egy gyerek valójában nem akar részt venni, de ezt mégsem teszi meg. A tanterem bizonyos fokig a tanár helye, ahogyan a gyerekeknek megvannak a maguk hálószobái. Az ombudsman rendszer egy nagyon közvetlen rendszer, ami után a dolgok, ha az ombudsman-nak nem sikerült a problémát megoldania, akkor a dolog a gyűlés elé kerül.
Az iskolagyűlés hatékony, de nem rögtön hatékony. Vannak gyerekek, akik állandó problémákat okoznak. Ezeknek a gyerekeknek az esetében nem arról van szó, hogy megbüntetünk és akkor megjavulsz. Ez így nem működik. És néha a közösség elcsügged: itt van valaki, akit folyamatosan figyelmeztetünk, de nem történik semmi. Ekkor különféle dolgokat kell kipróbálni, amiben kreatívak vagyunk. Valakit az iskolagyűlés elé vinni az leginkább az igazságosságról szól. A gyerekeknek jó látni, hogy van igazságosság. Ha valaki ellopta az édességemet, akkor szeretem látni, hogy a közösség igazságot tesz. Nem a büntetés a lényeg, mert az édesség az enyém volt, és legyen világos, hogy a másik ezt nem veheti el.
De az egész probléma lehet egy lassú nehézkes folyamat, olyan szép lenne kijelenteni, hogy amikor valakit a gyűlés elé viszünk, akkor azzal minden megoldódik. Ez nem így van. Gyakran vannak nagyon nehéz gyerekeink, és gyerekek gyakran mennek át nagyon nehéz szakaszokon. Mindenki aki Summerhillben él egyetért azzal, hogy Summerhill egy jóval erősebb, hatalmasabb, mint egy pszichológus díványa! Ez egy nagyon terápiás hatású hely, és mindenki aki ide érkezik, hord a hátán egy táskát, amiben a múlt problémái vannak összepakolva, és amikor megérkeznek, kinyílik a táska, és minden mint Pandóra szelencéjéből kirepül. És a terápiás hatás nagy, és ezek a gyerekek jó dolgokat kapnak, de ami kirepül az elég káros lehet a közösségnek. Így ezért nekem, ahogy már ezt elmondtam, mint kapitánynak látnom kell, hogy ez a gyerek érzelmileg túlzottan sérült, ezek túl nagyok ahhoz, hogy a közösség megoldja. A többi gyerek azért jön ide, hogy boldogan élje meg a gyerekkorát, és ezért néha húzni kell egy vonalat, és ezt kimondani. A pozitív dolgok, amit a gyereknek tudunk adni, nem ellensúlyozzák a negatívumokat, amit okoz. Ez tartozik hozzá Summerhill terápiás hatásához.
Summerhill egy hely, ahol a felnőttek is alapvetően megváltoznak. Én olyan ember vagyok, aki egész idejét itt tölti, és amikor felnőttek jönnek az iskolába, akkor azt látom, hogy legalább két év kell ahhoz, hogy a felnőttek megértsék, hogy miről is szól itt ez a hely, és én látom, hogy hogyan változnak meg emberek alapvetően, és bárki aki ide jön dolgozni soha nem lesz ugyanaz mint volt. Mindez számomra jó látni, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek pozitív irányban változnak, még akkor is ha az úton vannak nehéz pillanatok. Sok felnőtt számára ez az a hely, ahol az lehetsz, aki vagy mindenféle pajzs nélkül, mint felnőtt, vagy tanár. Itt olyan emberek élnek, akiknek nyitott a szíve, mintha itt az ember nyitott mellkassal sétálnának.
Péter: Mindenütt vannak ilyen emberek, csak az a baj, hogy nem találkoznak, kevés is van belőlük.
Zoe: Amikor a BBC a Summerhillröl 2008-ban bemutatott filmet itt az iskolában forgatta, a felvételen dolgozó egyik technikus, aki nem érdekelt a nevelés, a gyerekek azt mondta: csodálatos az, hogy a gyerekek itt, ha beszélsz velük mintha a lelkedbe néznének. Aki pedig ezt mondta az az utca egyszerű embere volt. És ez igaz. Őszinteség. Valami ami elveszett. A világ kezdetén őszinték voltunk, és bíztunk egymásban, de ez elveszett. Ez az elmúlt néhány ezer évben elveszett, holott ez lenne az alap, hogy úgy beszélnénk egymáshoz, mint ember az emberhez.
Csilla: Van sok jelentkező?
Zoe: Nem, nem igazán. Van sok jelentkező, akik 14 évesnél idősebbek, de azokat nagyon nehéz elfogadni. Ez már későn van bizonyos értelemben. Sok ilyen van, és ez szomorú. Miért nem gondoltak erre korábban? Sokan ismerik Summerhillt, sokan gondolkoznak róla, de a dolgok látszólag rendben mennek, a gyerek elmegy az iskolába, és amikor a gyerek 14 éves lesz, akkor nehézzé válnak a dolgok, mert nem akar menni, és akkor jön a gondolat: küldjük öt Summerhillbe. De ekkor már késő. Mert ha a gyerek problémássá vált, akkor nekünk is az lesz! Nehéz dolog ez.
Ebben a trimeszterben kevés gyerekünk van. Utoljára 15 évvel ezelőtt volt ilyen kevés gyerek. A dolgok normális menetében 60-70 gyerekünk van, de a per utáni évtizedben több volt, 80 felett, és ez most újra lecsökkent. Lehet, hogy a gazdasági válság az oka. Számos oka lehet. Nem esünk pánikba. De ha visszajöttök egy év múlva, lehet, hogy pánikban leszünk.
Csilla: Komoly pénzügyi nehézségeitek vannak?
Zoe: Nem, mert a férjem egy pénzügyi varázsló. Valamikor volt egy takarítónőnk itt az iskolában, aki azt mondta nekem. Ha csak egy fontom maradna a világon, akkor azt Tony-nak adnám, mert ö képes lenne megduplázni azt. Mi soha nem kölcsönöztünk pénzt bankoktól, ami nagyon fontos. Van egy közmondásunk: ha utánanézel a penniknek, akkor a fontok gondoskodnak magukról. És ö utánanéz a penny-knek. Nekünk van egy jó építő csapatunk, akik rendben tartják a házakat. Nem olcsók, de nagyon jók.
Ha megnézzük az iskola létszámát és megszorozzuk a tandíjjal, akkor azt gondolnád, hogy jól megélünk, de a valóság az, hogy a gyerekek 60% után nem kapjuk meg a teljes tandíj összegét. A helyzet az, ha a gyerekek egyszer Summerhill részei lettek, akkor a mi gyerekeink lettek, a család részei, és ha a szülőknek anyagi nehézségei támadnak, akkor nem küldhetjük el a gyerekeket, hanem alkalmazkodunk a helyzethez, és ilyenkor ezek a családok nemhivatalos segítséget kapnak tőlünk. Ez arra is vonatkozik, ha egy gyerek ugyan már 16 éves, ami hivatalosan az angol törvények szerint a kötelező iskoláskor végét jelenti, de mi és a szülök még úgy érezzük, hogy a madárfióka nem képes még repülni, akkor maradhat.
2010 október 5.
Zoe:- Az egész (a közgyűlés) inkább egy családi megbeszélésre hasonlít, ami csak bennfentesek számára igazán érthető. Olyan, mint egy kirakós játék. Néha még egy angol anyanyelvű sem értené meg, miről folyik a beszélgetés. Gondot okozhat az, hogy a kisebb gyerekek néha nagyon halkan beszélnek, vagy erős külföldi akcentusuk van, így néha tolmácsra van szükségük.
Péter:- Beszéljünk a színházról.
Zoe:- Igen, van színházunk, de mostanában nem folyik benne olyan aktív alkotó munka. Amikor én voltam kisdiák, sokkal több dolgot készítettünk el mi magunk. De relatíve így is sokat foglalkozunk a színházzal. Csak ez egy nagyon időigényes elfoglaltság. Múlt félévben nagy zenei eseményt rendeztünk, előtte a vígjátékot. Ebben aa félévben nincs semmi tervbe véve, de a következőben biztosan lesz valami.
Péter:- Pontosan milyen ez a színház?
Zoe:- Kicsi épület, de most újítottuk fel. Van zenei műtermünk is.
Péter:- :A következő kérdésem a gyűlésvezetés problémájához kapcsolódik. Tavaly a berlini Netzwerk iskolában jártam, ami egy demokratikus iskola. De ugyanazt tapasztalom a fiam iskolájában is, ahol szintén van heti gyűlés és bíróság és a gyerekek szinte mindig kimehetnek a kertbe, ami nekem a jó iskola egyik legfontosabb kritériuma. Ám a gyűléseket mind a két helyen a felnőttek vezették vagy vezetik, sőt a gyűlés titkára is egy felnőtt! Nem baj ez? Lehet, hogy tervezik, hogy ezt megváltoztatják, és a gyűlésvezetést a gyerekek veszik át. Mindez úgy látszik nem könnyű.
Zoe:- Most nálunk a tegnapi gyűlésen gyerek volt a gyűlésvezető és a titkár is. De előfordul, hogy az elnök és a titkári posztot felnőttek töltik be. Van, hogy a gyerekek közül senki sem akarja vállalni ezt a feladatot. Csak ettől függ, ki vezeti az ülést, hogy van-e gyerek jelentkező. Mivel ez a közösség egyenlőségen alapszik, tulajdonképpen teljesen mindegy, kié a vezető poszt. Nálunk mindenben vannak hullámzások. A minap az ombudsman szavazásnál is volt 1-2 felnőtt, aki a szavazást levezette. Két három évvel ezelőtt a titkári posztot folyamatosan egy felnőtt töltötte be. Végül is, miért is ne? Különben ez a funkció csak abból áll, hogy az ember leírja ami történik. Minden attól függ, hogy van-e valaki, aki elvállalja. Ez egy munka, amit el kell végezni. Mivel ennek ellátása önkéntes, ha egyetlen gyerek se vállalja, akkor egy felnőttnek kell csinálnia.
Péter: De mi van a gyülés vezetövel?
Zoe: Igen ez egy keményebb dolog. Amikor a múlt héten egy gyűlés vezető műhely-t (Chairman Workshopot) csináltam, ahol ott voltak az uj tanárok is, és a végén azt kérdeztem, hogy ki az aki legközelebb vállalja ezt a feladatot, akkor az a gyerek volt az egyetlen, aki tegnap vezette a gyűlést. Én úgy érzem, hogy ha mi felnőttek azt mondjuk, csak gyerek vállalhatja ezt a munkát, az rossz értelemben anyáskodó magatartás részünkről, és ekkor már nem beszélhetünk egyenlőségről. Gyerekkoromban én is voltam elnök. A többi gyerek számára nagyon ösztönző lehet, ha látnak egy gyereket jól végezni ezt a feladatot, tanulnak belőle, és ők is megpróbálják. De ez nagyon nehéz munka. Ha jó a vezető, zökkenőmentesen, gyorsan folyik a gyűlés, viszont, ha nem, az egy rémálom. Ott ülünk órákon át. Tegnap például egy fiú volt az elnök. A megelőző műhelymunkán elmondtam neki, hogy hogyan kellene ezt csinálni, mennyire fontos, hgy hangosan, határozottan kezdje.
Péter: Ez valami, amit tanulni kell?
Zoe: Kemény dolog a gyűlést vezetni. Ha van egy jó gyűlésvezető, akkor a gyűlés nagyon simán és gyorsan megy. Lehet, hogy legközelebb elég lenne, csak a fél időre vezetni a gyűlést, aztán átadni a dolgot valaki másnak. Így jó emléked van a dologról! Ha rossz az ülésvezető, akkor az egy rémálom, ha a gyűlésvezető rosszul dolgozik, szervezetlen, zajos, elfáradsz, és nagyon unalmas.
Péter: Van egy kérdés, amiről beszéltünk tegnap a gyűlés után: Mi van akkor, ha egy gyerek a gyűlés alatt el akarja hagyni a gyűlést?
Zoe: Igen, de erről meg kell kérdeznie az elnököt. Amit én mindig szoktam mondani az az, hogy az elnök a gyűlés elején elmondja: Ez a nevem, ma én vagyok az elnök, és ha ki akartok menni, akkor erről meg kell kérdezzél engem, vagy azt mondja, ma én vagyok az elnök, és akkor mehettek vagy jöhettek, amikor akartok. Az elnöknek döntő hatalma van. A múlt heti elnök azt mondta, hogy nem engedi ki az embereket. Ennek az az oka, hogy vannak olyanok, akik csak bejönnek, hogy a saját dolgokat előadják, és aztán elmennek, és az elnök azt gondolja, hogy ez nem OK, mert hogy van az, hogy nekem meg kall hallgatnom az ö esetét, de őneki senki más esetét nem. És ez igaz.
Most egy problémás időszakot élünk, ami abban áll, hogy az idősebb fiuk nem jönnek a gyűlésre, és nekem meg kell majd értenem velük, hogy szabadság nincs felelősség nélkül, hogy nem lehetnek a közösség része, ha abban nem vesznek részt! Ez egy nehéz munka lesz, ebben a trimeszterben. De meg fogom csinálni, mert ez így nem igazságos.
Péter: Beszélni fogsz velük?
Zoe: Igen, vagy összehívok egy gyűlést, és beszélni fogok erről. Az nem igazságos, hogy a közösség néhány tagjának van szabadsága arra, hogy élvezzék az életet, de nem segítenek a közösségnek.
Péter: Bárki összehívhat egy tanácskozást?
Zoe: Igen
Péter: Egy rendkívüli (special) gyűlést?
Zoe: Igen. Szólnod kell a gyűlésvezetőnek, ennyi az egész.
Mária: Bármikor?
Zoe: A gyűlésvezető dönt azután. A szokásos idő egy rendkívüli gyűlésre 11 óra délelőtt, vagy 14 óra délután. Ha van egy sürgős eset, ha például valakit egy éjszaka sokszor felébresítettek, nagy zaj volt. Rendkívüli gyűlésre akkor kerülhet sor, ha van valami, amit különös gonddal meg szeretnél beszélni. Ezért fogok összehívni egy gyűlést a gyűlésekről,
Csilla: Akkor mindenkinek meg kell jelennie?
Zoe: Nem, de vannak olyan idők, amikor körbe lehet menni, és mindenkinek azt mondani, hogy ez fontos és el kellene jönnetek, és akkor, bár ekkor sem kötelező sokan el fognak jönni. A legtöbben el fognak jönni.
Most visszatérve az eredeti kérdésre, ami a felnőtteket érinti, azt gondolom, ha Summerhill egy új iskola lenne, és a gyerekek fiatalok lennének és tapasztalatlanok, mi most az előző trimeszter végén elvesztettünk 12 tapasztalt nagy gyereket, akkor elkerülhetetlen, hogy mi felnőttek támogassuk a közösséget, mert ez a mi munkánk. Ha a gyerekek nem biztosítják azt, amire szükség van, akkor a felnőtteknek kell belépni, és ha a gyerekek többet tesznek, akkor te újra kivonhatod magad, és akkor a gyerekek többet átvettek az irányításból. Így őrizhető meg az, hogy a közösség egy biztonságos és boldog hely maradjon. Ha felnőttek nincsenek bevonva, akkor az egész a nagyon kis gyerekek számára egy félelmetes hellyé válhatna. Mindezzel együtt a legjobb az, ha ezeket a dolgokat a nagy gyerekek végzik. De néha ez nem működik. Ez itt egy szerves (organikus) hely. Néha nincs elég nagy gyerek. Egyszer így, egyszer úgy, és ahogy mondtam, a mi dolgunk az, hogy irányítsuk a hajót.
Péter: Láttunk egy képet egy hajóról a kis gyerekek épületének falán!
Csilla: Mi az ideális életkor ide kerülni?
Zoe: 5 vagy 6
Csilla: Nem túlzottan korán? Nincs szükségük még a mamára?
Zoe: Azt gondolom, hogy nem lenne jó, ha 5 évesen itt lennének éjszakára is, bár ez korábban néha megtörtént. Minden a gyerektől függ! Van, aki boldogan alszik itt már ebben a korban. ha egy gyerek már jól érzi itt magát. Az egy hamis ideológia, hogy a gyereknek állandóan szüksége van a szüleire. (Persze szüksége van rájuk, de nem állandóan) Amit itt kapnak az egyfajta törzs: van egy közmondás, ami ide passzol: "Egy egész falura van szükség egy gyerek nevelésére." Talán valami hosszabb mondás második része, és azt gondolom, hogy valami nagyon igazat mond. A nevelés nem csupán a papáról és a mamáról szól. Régi időkben több generáció élt együtt. Sajnos a mai gyerekek ritkán kapják meg ezt. Amit itt kapnak, tízen felüli nagybácsi és nagynéni és 60 testvér. Ami itt van az az ö kibővített családjuk. Ha nincsenek is itt a szülök, de biztonságban vannak, és van egy meleg kapcsolatuk a szüleikkel, akkor itt lenni nem jelenti azt, hogy az kárt okozna nekik. Nem szakitjuk el öket a szüleiktöl, mint az tradicionálisan az angol benntlakásos iskolák tették, ahova a szülök kitelepítették a gyerekeiket, mert itt résztvevők az döntési folyamatokban.
Mindezzel együtt nem vennénk fel egy 5 éveset úgy, hogy itt aludjon. De vannak 6 éves gyerekeink, akik nagyon jól beilleszkedtek, és akik jól érzik itt magukat. Itt töltik az egész napot, de a szülök jönnek minden három hétben. Persze ez japán szülőknél nem realisztikus és onnan nagyobb korban jönnek is. Volt egy testvérpár, akik Koreából jöttek, és a kisebbik 6 éves volt. Jól érezték magukat, és most az egyikük ír egy könyvet Summerhillröl.
Gyakran a szülök többnek képzelik magukat, mint az valójában a helyzet. Amit nekünk szülőknek biztosítani kell az szeretet és biztonság. Feltétlen szeretet és biztonság. Feltétel nélküli alatt azt értem, hogy akármit is csinál a gyerek, akármi történik, te szereted öt. Sok szülő nem teszi ezt.
A legtöbb szülő nem teszi ezt. Szeretik a gyereket, de feltételekkel. Szeretlek, ha ezt és ezt teszed. De ha egy gyereknek ez megvan, akkor heteket is eltölthet távol a szüleitől, nagyszerű időt töltve a barátaival. Ha megkérdezel egy gyereket, hogy mi a legfontosabb a világon, akkor azt fogják mondani: a barátok, soha nem fogják azt mondani, hogy a szülök, és erre van szükségük, barátokra. Ha tehát megvan ez a háttér, akkor ez rendben van, de sajnos a szülök negatív dolgokat is adhatnak a gyereknek.
Mi felnőttek itt az iskolában biztosan adunk valami fontosat a gyerekeknek. Láttam, hogy voltak itt tanárok, akik nagyon-nagyon népszerűek voltak a gyerekek körében, de ha egy ilyen tanár távozik, akkor is megy az élet tovább és a gyerekek nem fognak sírni utána egész nap.
A barátok a legfontosabbak, de bennlakásos gyereknek akkor veszünk fel valakit, ha úgy érezzük, hogy ö kész rá. Az én fiam Henry például 3 éves volt, amikor először ide jött napi néhány órára, de a testvérei már itt voltak, és amikor 4 éves lett, megkérdezte: aludhatok itt néha?
Csilla: Probléma volt neked, hogy te itt egyszerre vagy felnőtt és anya?
Zoe: Én egyáltalán nem találtam problémásnak. Sokan gondolják, hogy a gyereknek problémát jelent az, hogy a szülei is itt vannak. Nekem nem jelent problémát itt a saját gyerekemet pontosan úgy kezelni, mint bárki mást, akár a gyűlés alatt, akár bármilyen szituációban. Bármilyen szerepben megkapják tőlem a feltétel nélküli szeretetet. Nem hiszem, hogy ezzel problémájuk lett volna, nem úgy mint nekem. Azt gondolom, hogy az én szüleim nem kezelték a problémát jól. Megpróbáltak görcsösen igazságosak maradni, biztosítani, hogy engem teljesen a többiekhez hasonlóan kezeljenek, és ebben túl messze mentek.
Péter: Egyszer el is küldtek téged Svájc-ba egy iskolába.
Zoe: Igen, és ennek az volt az oka, amit az előbb mondtam. De ez csak az volt, hogy azt gondolták, hogy nekem nem könnyű itt a szüleim iskolájában, holott valójában nem volt egyáltalán nehéz. Ez nem volt nekem probléma, de persze az életben mindig vannak problémák, de azok nem ezzel voltak kapcsolatban. Én A.S. Neill lánya voltam. Ami probléma volt, az az, hogy nagyobb lányok elkezdték mondani, hogy a szüleim engem előnyben részesítenek.
Az én válaszom, mint anya az az, hogy ezek az én gyerekeim. Természetes, hogy nem viselkedhetem velük ugyanúgy, mint a többi gyerekkel! És ezt a többi gyerek természetesen elfogadja. Különbségek vannak a gyerekek között nem csak ebben a vonatkozásban! Vannak itt gyerekek, akiknek a szülei nagyon módosak, és vannak, akiknek kevésbé. Az nem a mi dolgunk, hogy ezt megváltoztassuk. Sajnos ez egy adottság, ez az élet. Mindenkinek meg kell érteni, hogy egyes embereknek sok pénze van, másoknak kevesebb. Ami itt fontos, hogy egymásnak jó barátai lehetnek ennek a különbségnek az ellenére. Lehetetlen mindenkit egyformává tenni.
Péter: Emlékszem, hogy Berlinben az IDEC-en, amikor 2005-ben találkoztunk egy trikót hordtál egy felirattal: „tegyük történelemmé a szegénységet”!
Zoe: Ez egy másik dolog. Segíteni egymást … Summerhill sokszor adakozik ilyen célokra. Szervezünk adakozást Afrika szegényeinek. Summerhill rögtön ad, ha valakinek szüksége van rá. Mi szeretnénk, ha a szegénység történelemmé lenne. De az, hogy mindenki egyenlő legyen az nem reális, nem lehet, hogy mindenkinek mindenből egyformán jusson.
Peter: Van még két kérdésem: Láttam a törvényeket az ebédlő falán:
http://picasaweb.google.com/102990535847736151022/Summerhill#5525701247659121090
Egy paragrafus arról szól, hogy van egy úgynevezett „önkényeskedők listája” (bullies list) Vannak olyan gyerekek, akik ezen a listán vannak?
Zoe: Nincsenek. És ha rákerül valaki, akkor is nagyon rövid időre. Ez egy komoly büntetésnek számít.
http://picasaweb.google.com/102990535847736151022/Summerhill#5525701601900520642
Ha valakit ez ér, akkor az azt jelenti, hogy valaki egy fél napra kerül erre a listára, vagy egy vagy maximum 2 napra. Nem hetekre vagy hosszabb időre. Hacsak nem te állandóan önkényeskedsz, hosszú-hosszú ideig, akkor esetleg egy hétre. Ez egy erős figyelmeztetés a közösség részéről: „Ebből igazán elegünk van!”. Az nincs rendben, hogy te másokat molesztálsz, ijesztgetsz stb.
Peter: Végeztek-e kutatásokat? Én magam azt gondolom, hogy semmi lényegeset nem lehet mérni, másrészt gyakran szükség van kutatásokra dolgokat bizonyítani, még akkor is, ha azok valójában nem mérhetők. Végeztek valamiféle kutatást? Említetted, hogy megkérdeztétek a végzős gyerekeiteket. Valamilyen módon összegzitek ezt?
Zoe: Nem összegezzük. Néhány évig csináltuk ezt. Ez volt az az idő, amikor a felügyelők nagyon sokat voltak itt, és mindenki a tanulási standardokról beszélt. Mi csináltuk ezt négy vagy öt évig, azután abbahagytuk, mert nem láttuk értelmét. Ez különben sem kutatás volt, inkább statisztika. Gyakran kérdeznek engem az emberek: nem érdekel, hogy hányan mentek tőletek egyetemre. Azt gondolom, hogy engem ez nem érdekel, ez az ö dolguk, ha akarnak mennek, ha nem akarnak nem.
Ugyanakkor az a elvünk, hogyha hozzánk jönnek egyetemekről, hogy kutatnának, akkor segítjük őket. Ez tulajdonképpen egy megtiszteltetés. Azt gondolom, hogy Summerhill nem egy üzlet, hanem egy életmód. Ha minél többen jönnek ide, és figyelnek ránk az jó. Az Internet oldalainkon találhatók linkek ilyen kutatásokról. Az egyik legjobb ilyen, amit Ian Stronach készített, aki akkor a manchesteri egyetemen dolgozott. Mi igyekszünk segíteni, ameddig ez nem túlzottan avatkozik be az életünkbe.
Csilla: Vannak-e esetek, amikor valaki elvágyódik innen?
Zoe: Vannak ilyen esetek, de ebben mindig különféle dolgok játszanak szerepet, sok közülük az otthonnal kapcsolatos, ahonnan a gyerek jön. Jó, ha ezt mindenki tudja, különösen a szülök, ez itt nem egy sétakocsikázás, ezért az az igazság, hogy ha egy gyerek nem jól érzi itt magát, akkor annak legalább háromnegyed részben az az oka, hogy a szülök nem igazán értenek egyet, azzal, ami itt történik. Sokan úgy képzelik, hogy itt csupán az történik, hogy a gyerek szabadságot kap, itt mindenki kedves, és a gyerek majd játszani fog az erdőben, vagy a hegedűn, virágot szedni…De ti tegnap láttátok a gyűlésben. Itt rengeteg dolgot kell csinálni, sok dolgot elrendezni. Ez különösen a mai gyerekek egy részének furcsa dolog, mert ahhoz vannak szokva, nem úgy, mint húsz évvel ezelőtt, hogy állandóan szórakoztatják őket. Soha nem unatkozhatnak. A szülök, mindig ott keringenek körülöttük, és oktatják őket, stimulálják őket, és amikor ide jönnek, akkor mi azt mondjuk, keress valamit, amit csinálni akarsz, és ebben nincs gyakorlatuk. Mindig iskolában voltak, ahol megmondták nekik: csináld ezt, vagy csináld azt, és gyerek nem csinál semmit önállóan. Nem tudja, hogy hogy irányítsa az életét. Ezért itt ebből sokat kell tanulnia, egy meredek tanulási görbét leírnia. Sokszor látjuk ezt, de hagyjuk, hogy ez megtörténjen. Támogatóak vagyunk, de ezt nekik kell megtenniük. Amikor a ma felnövő generációt nézzük azt látjuk, hogy állandó igényeik vannak, a külvilágtól állandó stimulálást igényelnek, ahogyan biztos nálatok is így van a nagy városokban. Örökké nem stimmel valami, meg kell szerezni ezt, le kell fogyni stb.stb.
Mi itt mások vagyunk. Tudunk egyszerűen ülni, és hagyni, hogy a világ folyjék körülöttünk.
Ez a tanulási folyamat nem könnyű és vannak gyerekek, akik jönnek hozzánk, hogy unatkoznak, vagy ezt otthon mondják. Világos kell legyen, hogy a gyereknek el kell itt töltenie néhány trimesztert, amíg ez kialakul, és sajnos néhány szülő kétségbe esik, és nem képes ezt kivárni és elviszi a gyereket.
Marcsi: Mi történik azzal a gyerekkel, akiről ti mondjátok, hogy mennie kell?
Zoe: A legtöbbjük visszamegy a normális iskolarendszerbe. Ezek nehéz esetek, és mi elöször keresünk hivatalos segítséget, de azután van egy pont, ahol a közösség érdeke fontosabb.
A legtöbb gyerek azért kerül ide, mert a szülök azt szeretnék, hogy boldog gyerekkora legyen. Ez alatt nem azt értem, hogy mindig nagyszerű. E mellett azonban vannak olyan szülök is, akik azért küldik ide a gyereket, mert különben nem tudnak vele mit csinálni. A gyerek egy problémává vált. Néha azonban ez nem működik, mi sem vagyunk képesek megoldani a dolgot, és szomorúan el kell válnunk. A mai generáció esetén mi rövidebb ideig próbálkozunk, mint ezt 20 évvel ezelőtt tettük volna. A mai gyerekek rögtön azt mondják: ez és ez önkényeskedett velem (bully-ing), ami sokszor csak azt jelenti, hogy valami eröset mondott neki, és húsz évvel ezelőtt ez semmi lett volna, de ma hajlamosak a gyerekek feltólni az ilyen dolgok súlyát. A gyerekek ma kevésbé tolerálják az ilyen dolgokat.
Marcsi: Milyen gyakran történik ilyesmi?(gyerek elbocsátása)
Zoe: Egy vagy két éve volt egy ilyen eset. Egy nehéz sorsú kislány, ami a családot illeti, halálesetek voltak a családban, és amikor felvettük a kislányt tudtuk, hogy ez egy határeset lehet. És valóban problémái voltak a többi gyerekkel, zavarta őket, erőszakoskodott velük. És eljött az idő, mikor ki kellett mondanunk, hogy mi nem tudjuk öt elviselni. Nem vagyunk egy pszichiátria. Nekünk gyakran, szinte mindig sikereink vannak nehéz gyerekekkel. Jó lenne ha lenne egy külön Summerhill egység külön nehéz gyerekeknek, akkor az brilliánsan működne. Ezt mások már fiatalkorú bűnözőkkel kipróbálták, például Homer Lane, akitől Neill is az inspirációját kapta. Homer Lane működtetett egy iskolát bűnöző gyerekeknek, ahol szintén voltak önkormányzati gyűlések. De ez itt nem tud működni, mert ez itt egy iskola. Emlékeztetnünk kell a szülőket, hogy ez itt nem egy utópia, nem egy sziget ez egy iskola, és realistának kell lennünk. Nekünk meg kell felelnünk a világ kihívásainak.
Mi őrizzük a szabadságunkat, mert a gyerekeknek nem kell az órákat látogatni, ha azt nem akarják, de ezzel együtt egy iskola vagyunk.
Ugyanakkor visszaemlékszem egy gyerekre, aki ma 20-as éveinek végefele jár, és aki egy nagyon nehéz eset volt. Örökbefogadott gyerek volt, egy nagyon nehéz családi hátérrel. Éveket töltött nálunk. Most egy nagyszerű ember. De nemrég egy időt börtönben töltött, mert nagyon erőszakos a természete. Azt gondolom róla, hogy Summerhill nagyon sokat segített neki. Ha meg kell védeni valakit, akkor ö az első, és amikor két éve megoperáltak, tőle kaptam a legnagyobb virágcsokrot. De megtörtént vele, ami történt és börtönbe zárták egy időre. Mi nem tagadjuk meg az élet sötét oldalát és nem mondjuk, hogy tőlünk mindenki egyetemre ment. De azt gondolom, hogy ez a gyerek nélkülünk sokkal rosszabbul boldogulna az életben. Most jól él, van egy szeretetre méltó barátnője.
Csilla: Amikor én kicsi voltam, akkor azt mondták, hogy árulkodni tilos akkor is ha valami igazságtalanság történt velem, hogy az árulkodó egy Júdás! Itt más a légkör!
Zoe: Ez fontos nekünk. Mi nyitottak, őszinték vagyunk. Sajnos most úgy érzem, hogy ez a dolog egy kicsit hanyatlott nálunk. Erre úgy válaszolunk, és ezzel a fiam is egyetért, hogy igyekszünk fiatal gyerekeket felvenni, mert vissza akarunk térni Summerhill gyökereihez, a mi értékeinkhez. Egy ilyen közösség, mint a miénk nem működik az őszinteség nélkül, ha az emberek nem hajlandók őszintének lenni, az érzelmeikről beszélni, akkor a közösség nem működik. Ez a dolog is oda tartozik, hogy nekünk irányítani kell a hajót. És ha ez nincs meg, ha olyanná válnánk, mint a többi iskolák, akkor inkább bezárom a kapukat, és elmegyek nyugdíjba. Ezért ez fontos nekünk. Ezért lehet az is probléma, hogy ma van két-három fiunk, akik egy negatív attitűdöt terjesztenek. Ezzel szemben, mi felnőttek az őszinteséget igyekszünk megteremteni egymás és a gyerekek között. Ezért még, ha szomorú is, előfordulhat, hogy ha ez a két-három fiú képtelen ezt megtanulni, akkor meg kell válnunk tőlük. Ma gyorsabban, mint 25 évvel ezelőtt. Kormányozni kell a hajót.
Péter: Mi szeretnénk jövő tavasszal Magyarországon egy 90Summerhill konferenciát szervezni, köszöntve a 90 éves Summerhillt. Eljönnél?
Zoe: Ha jól vagyok, mindenképp. Ha ujra elkezdenék utazni. De ha nem, akkor Henry az egyik fiam jönne, vagy valaki más.
Péter: Egy kicsit magunkról: Tamás 20 évvel ezelőtt egyike volt azoknak, akik újrateremtették a Waldorf mozgalmat. Egyáltalán az alternatív pedagógiát. És szomorú lenne, ha az alternatív irányzatok mindig azt keresnék, hogy miért jobbak ők a másiknál. Ezért örülök, hogy látom, hogy például van Svájcban egy iskola, ami egyaránt támaszkodik Montessori-ra és a „szabadságra”. (http://www.impuls.ch/imPuls/Start.html)
Zoe: Az én álláspontom az, hogy Summerhill egy nagy inspiráció. Tudjátok jövőre leszünk 90 évesek. Kevés iskola áll fenn ennyi ideje. Nagyszerű dolog, hogy sokan olvassák apám könyveit, és sokan érzik, hogy annak hatására, amit olvasnak az megváltozik az életük. Emberek küldenek nekem e-mail-eket a világ minden tájáról, és nem azt mondják, hogy élvezték az apám könyveit, hanem azt, hogy az megváltoztatta az életüket.
Néhány éve voltunk egy beszélgetésen nagy gyerekekkel együtt Cambridge-ben az egyetemen. A beszélgetés folyamán egyszer felállt egy ember a háttérben, akiről kiderült, hogy az egyetemen tanít, és aki azt mondta, hogy azért lettem tanár, mert olvastam A.S. Neill könyveit. És ez nekem fantasztikus.
Csilla: Megpróbáltok a világon máshol Summerhill-eket alapítani?
Zoe: Ez mindenütt a világon megtörténik. Ezek szinte kivétel nélkül nem bentlakásosak. Minden hely nagyszerű, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak egy boldog gyerekkorra! Azonban a közösség itt egy bentlakásos iskolában összevetve egy nappali iskolával óriási. Itt a közösségi élet a gyerekek életének jóval nagyobb részét teszi ki. Emberek kérdezik, hogy tudnék-e máshol Summerhilleket indítani. Persze tudnék, ha valaki pénzt adna erre. Nekem ez annyira a véremben van, hogy ezt könnyen meg tudnám csinálni. Lehetne egy Summerhill USA egy orosz Summerhill, de arra nem vagyok képes, hogy ehhez a pénzt megszerezzem, de ha ezt valaki megteszi, akkor szívesen.
Csilla: Nehéz tanárokat találni?
Zoe: Sokan írnak, hogy szívesen jönnének ide tanítani, de amikor ténylegesen szükségünk van valakire és meghirdetjük az állást, végül is kevesen jönnek el. Aki ide jön, annak késznek kell lennie a megpróbáltatásokra. Párok nem jöhetnek. Nem tudunk nekik egy szép házat biztosítani, ahol élhetnek. Ezért legnagyobb részben fiatalok jönnek. Nem is tudjuk őket nagyon megfizetni. Sokan mondják azt, hogy ide jönnének dolgozni azért, hogy a gyerekük is itt legyen, de mi ezt nem hiszem, hogy megtesszük. Az én tapasztalatom itt a gyerekemmel együtt jó volt, ahogy jó volt azoknak is, akik maguk itt nevelkedtek és később a gyerekeikkel együtt is itt voltak. De ha valaki jön, aki nem itt nevelkedett a gyerekével együtt, az valószínűleg egy katasztrófa lenne. Nehéz a gyerekednek szabadságot adni, ha ott vagy egész közelben. Nekem ez nem volt nehéz.
Csilla: Te választod ki a tanárokat?
Zoe: Valójában közösen döntünk a tanárokkal. A gyerekeket is néha bevonjuk, ha ezt akarják, de gyakran nem mutatnak ebben az irányban érdeklődést. Csak magamat ismétlem: ez egy iskola, ez egy vállalkozás, nekünk itt munkánk van, amit el kell végezzünk. Egyszer megtörtént, hogy jött valaki egy interjúra, és utána egy gyerek azt mondta: ez egy nagyszerű ember lenne! Akkor megkérdeztem, hogy mi a véleménye a többi jelöltről, mire azt mondta, azokat nem láttam… Így a véleménye nem volt igazán hasznos. Realistának kell tehát lenni.
Ez történt X.el, aki most az angol tanár. Itt volt két hétig gyakorlaton, és utána azt mondta, hogy eljönne tanítani. Nekem nem kellett megkérdeznem a gyerekeket, mert láttam, hogy tetszett nekik, ezért egyszerűen alkalmaztam. Ha mindezt az iskolagyűlés elé vinném, akkor ez valahogy oda futna, hogy a gyerekekre hárulna valami, ami nem oda tartozik. Oda az élet tartozik, ahogy te mondtad Peter, hozzánk meg az üzlet, hogy az iskola működjön, és ha ezt átengednénk a gyerekeknek…
Péter: Valahol az apád azt mondta: Mi ráerőltettük az önkormányzatot a gyerekekre. Maguktól nem választanák ezt.
Zoe: A szabad iskolák világából sok kritikát kaptunk. Azt mondják, hogy ez nem egy igazi demokrácia, mert itt van egy iskolaigazgató(nö). De ez egy Summerhill demokrácia, és én nem törődöm ezzel a kritikával. A tapasztalat itt az, hogy a gyerekeket nagyon izgatja, hogy mikor kell aludni menni, és az viszont nem, hogy ki kell fizetni az villanyszámlát. Ez az élet. Ha ezt tennénk, akkor olyanok lennénk, mint sok iskola: Erőltetjük, hogy vegyenek részt olyan dolgokban, amikben nem akarnak részt venni. Ők nem akarnak felnőtt munkát végezni, ők a saját munkájukat akarják végezni. Akik tehát azt mondják, hogy ez nem egy igazi demokrácia, azokkal nem törődöm. Nekünk ez itt működik!
Marcsi: A nevelőtanárok maguk is tanárok?
Zoe: Nem nagyon van rá idejük, és nem mindig van tanári végzettségük. Tulajdonképpen jó, ha valaki olyan végzi ezt a munkát, akinek nincs tanári végzettsége. Így felvehetünk embereket, akikben nagy az érdeklődés Summerhill iránt. De persze olyan fajta embereknek kell lenniük, akikre nekünk szükségünk van. Van, hogy történnek hibák. Néha felveszünk valakit, akiről azt gondoljuk, hogy nagyszerű…De soha nem tudhatjuk, hogy mi fog velük történni ebben a környezetben!
Kapcsolódó oldalak:
[1] http://en.wikipedia.org/wiki/John_Gummer,_Baron_Deben
|
