Pozitív növekedési kör
A társadalmilag integratív viselkedés jól kifejezi a növekedés két alapvető minőségét: a differenciálódást és az integrációt. Mary Parker Follett a különbözőségek szembesítésében és a nyílt, szabad kölcsönhatásban látta a kreatív problémamegoldás lehetőségét. Munkaügyi viták közvetítőjeként olyan megoldásokat talált, amelyekről úgy gondolta, hogy a vitában részt vevő valamennyi fél közreműködése nélkül nem is születhettek volna meg. A társadalmi konfliktusok megoldása Follett számára nem az alkalmazkodás pszichológiája, hanem a feltalálás, az invenció pszichológiája volt.
A kreatív tapasztalat az interakció körkörös folyamatában születik meg: az egyéni tapasztalatok összekapcsolódásából, a kölcsönös cselekvésből és az együttműködésből. Az új, eredeti gondolatok megjelenése a különbözőségek integrációjának eredménye. Az eltérő véleményeket képviselő emberek szabad kölcsönhatása ezért kreatív folyamat. Follett már 1924-ben hangsúlyozta, hogy az interakció nem egyszerűen ingerek és válaszok sorozata, hanem folyamat. A válasz nem pusztán egy ingerre adott reakció, hanem arra a viszonyra is felel, amely az interakcióban kialakul. A körkörös viselkedés tehát nem mechanikus reakciók ismétlődése, hanem kreatív, új lehetőségeket létrehozó folyamat: a növekedés köre. Ebben ragadható meg a dinamikus pszichológia egyik lényegi gondolata. A körkörös viselkedés a növekedés, a társadalmi invenció és a kreativitás irányába mutat.
Az emberi interakciók számára kedvező társadalmi környezet kölcsönös elfogadásra épül, és maga is körkörös folyamatként működik. Ha az egyik ember kedvező környezetet teremt a másik számára, ezzel növeli annak esélyét, hogy a másik is hasonlóan viszonyuljon hozzá. Ha az egyik fél hajlandó együtt dolgozni a másikkal, az elősegíti a kölcsönös együttműködést. Ha valaki meghallgatja a másikat, igyekszik megérteni őt, és kész tanulni tőle, akkor ezzel a másikban is erősítheti ugyanezt a készséget. Az ilyen elfogadó, nem fenyegető és együttműködésre törekvő viszonyulás pozitív növekedési kört indíthat el az emberi kapcsolatokban. A társadalmilag integratív viselkedés erősíti a kétirányú kommunikációt, és elősegíti a kölcsönös megértést.
A környezettel kialakuló pozitív, elfogadó és nem fenyegető kapcsolatban jelennek meg azok a pozitív érzelmek is, amelyeket költők és pszichológusok egyaránt leírnak. Az öröm, a vidámság, a lelkesedés és az eksztázis összefügg a spontaneitás és a harmónia élményével, valamint a cselekvéssel, a kommunikációval, az alkotással és a teljesítménnyel. Ezek az érzelmek nem pusztán kísérik az emberi tevékenységet, hanem annak minőségét és a további együttműködés lehetőségét is kifejezhetik.
A növekedési kör hipotézise tehát a következő: az egyik ember társadalmilag integratív viselkedése elősegíti, hogy a másik is hasonlóan, együttműködően és elfogadóan viselkedjen. Így az integratív viselkedés kölcsönösen erősítheti önmagát, és olyan kreatív folyamatot indíthat el, amelyben a különbözőségek nem akadályai, hanem forrásai lesznek a közös fejlődésnek.
Dominancia – Az ördögi kör
Azoknál az embereknél, akik nem képesek tevékenységeiket kreatív módon integrálni, a viselkedés egy másik ördögi körbe torkollhat: ez a dominancia. Dominanciáról akkor beszélünk, amikor az egyik ember megfosztja a másikat a spontán cselekvés lehetőségétől. Ahogy Follett megállapította, a dominancia a mások feletti hatalom gyakorlását jelenti, szemben az integrációval, amelyben az emberek a másokkal közösen gyakorolt hatalomra törekednek.
A dominancia jelen van az iskolai osztálytermekben, a családokban és a gyárakban, és a nemzetközi diplomáciának is régóta szembetűnő vonása. Az emberi viselkedés szempontjából az erő, a kényszer, a dominancia, a megszégyenítés, a hibáztatás és a bűntudatkeltés valamennyi formája ugyanabba az irányba hat: elfojtja a kreatív folyamatokat és aláássa az eredetiséget. Mindez a viselkedés minőségének környezeti lerombolását jelenti. Bármilyen társadalmi igazolást találjunk is a dominancia időleges alkalmazására, ha a kapcsolatban tartósan ez marad az uralkodó működésmód, a következmény ugyanaz lesz.
A dominanciára adott várható reakció az ellenállás. Az agresszió agressziót vált ki: a dominancia mindaddig ellenállásba ütközik, amíg az ellenállás biztonságosnak tűnik. Ilyen körülmények között a dominancia és az ellenállás egymást erősítő, ördögi kört alkot. Ha azonban a dominancia olyan mértékűvé válik, hogy az ellenállás már nem biztonságos, a kapcsolat kétértelművé, ingadozóvá és strukturálatlanná válik. A további hatalmi nyomás végül konformitáshoz és alávetettséghez vezethet, miközben megszűnik a nyílt szembesülés lehetősége.
Az ilyen, konfliktusokkal terhelt személyközi kapcsolatokban jelennek meg azok a negatív érzelmek, amelyekről a pszichológusok gyakran beszélnek. Az emberi kapcsolatok ördögi körét félelem, féltékenység és düh kísérheti. Más érzelmek, például a zavarodottság, a bánat vagy a kétségbeesés esetében viszont a spontaneitás szintje olyan alacsony lehet, hogy nem alakul ki a dominancia és az ellenállás egymást kölcsönösen erősítő reakciósorozata.
Az ördögi kör hipotézise tehát a következő: az egyik ember domináns viselkedése arra készteti a másikat, hogy ellenállással reagáljon, ez az ellenállás pedig további dominanciát válthat ki az elsőből. Így a két fél viselkedése kölcsönösen fenntartja és erősíti a konfliktust.
Kapcsolódó oldalak:
- J. W. Tibble: Bill Curry a pedagógia úttörője
- Herbert Kohl levele Arne Duncan-nak, Barack Obama oktatási miniszterének
forrás: Harold H. Anderson: Creativity as Personality Development (119-141. old.) / Craeativity and its Cultivation Harper and Row Publishers 1959 c. kötetben
