Simon Mária: Útmutató rebellis tanároknak (gyerekeknek és szülőknek)

recenzió

Szitok vagy áldás a reform, alternativitás említése a magyar oktatásügyben, pontosabban a magyar pedagógiában? A válasz nem könnyű erre a felvetésre, mert a válaszoló világfelfogásától, elveitől függ, hogy milyen asszociációi vannak, amikor meghallja ezeket a szavakat. Az tény, hogy ma a reformpedagógia nagyjainak nem egy követője van Magyarországon is, és iskolák is működnek reformpedagógiai elveken. Vitathatatlan tény az, hogy 1989 után a pedagógia képviselői is fellélegeztek, és a porosz rendszer alternatívájaként jelentek meg új iskolák. Az alternatív iskolák nagy része valamelyik reformpedagógiai irányzatot képviseli, vagy annak alapján alakította ki saját koncepcióját. Alexander Sutherland Neill és az általa 1921-ben alapított summerhilli iskola neve, nem úgy, mint Nyugaton, ismeretlen volt.

Fóti Péter — a „Summerhill”- rendszer ismerője, értője és rendíthetetlen híve — most egy rendkívül izgalmas kis tanulmánykötetet adott ki: Útmutató rebellis tanároknak címmel. A kötet Neill 2004-ben magyarul — 44 év késéssel — megjelent sikerkönyve után ezt a hiányt igyekszik pótolni, és közelebb hozni a magyar olvasóhoz ezt az izgalmas, ma már semmiképp sem kísérletinek nevezhető iskolát.

A kötet zsebben elfér, metrón olvasható, könnyen kezelhető , gyakran érdemes forgatni. Jó lenne, ha nemcsak rebellis tanárok tennék ezt. Kezdő tanároknak kötelező olvasmány, elsősorban maga az Útmutató című tanulmány. Talán ez a kötet szíve-lelke. A napi iskolai élet szervezéséhez nyújtott Fóti-féle útmutató kulcsszavai, gondolatai a következők: nyitott osztály, a kérdések nyílt megvitatása, a gyerekek találhatnak megoldást, spontaneitás, rutinok, szabályok demokratikus fejlesztése, mindenki ad és kap, a tanár közvetítő, szabad tanítási mód, kreatív rendetlenség, közösen kialakított tananyag, a gyerekek joga arra, hogy beszélhessenek, önértékelés, gyereket látni tanulók helyett, nem kényszeríteni a tanulásra, tisztelni a gyerekek érdeklődését, bizalmi kapcsolat a tanár és gyerek között.

A szerző Roxfort vagy Summerhill című tanulmányában rendkívül alaposan hasonlít össze két bentlakásos iskolát. Alapvető különbségeket lát a két iskola között. A Harry Potter által látogatott iskola nem csak az író találmánya, modellje az angol hagyományos több száz éve létező iskola. Summerhill a modern kor terméke. Fóti Péter összehasonlítja a szabályokat, az óralátogatás kérdését, a tanári kart, az önkormányzatiságot, a gyerekek egymás közötti konfliktusának kezelését.

A szabályokat a tradicionális Roxfortban a tanárok hozzák. Summerhillben a tanárok és gyerekek közös ülésén, vita után közösen döntenek. Ezt azért is fontosnak tartja, mert Roxfortban nem értik a gyerekek a rájuk kényszerített szabályokat, Summerhillben ez nem is kérdés, hiszen lehetőségük volt megérteni a vita során, és csak azután szavaztak. Ezek után a szabályok nem betartását is másképp lehet kezelni. A summerhilli iskolában a szabályok mindenkire vonatkoznak. Roxfortban a tanárok nem tartoznak bele a szabályok rendszerébe, azaz törvény felettiek.

Az óralátogatás kérdése szorosan összefügg azzal, hogy milyen embereszményt fogad el az iskola. Roxfortban a „tudást” tartják az ember legfontosabb jellemzőjének, és így a gyerekek agyába „tölteni” kívánnak. Ehhez „rend” kell, mert ennek a főszereplője a tanár, aki a „tudás” tudója, szerepe kizárólagos. Summerhillben „a gyerek a szocializálódásra készen születő, aktív lény, aki fogantatása pillanatától kezdve érdeklődik az őt körülvevő világ iránt…” Arról igyekszik meggyőzni a szerző az olvasót , hogy nem kell a gyerekeket tanulásra kényszeríteni, a gyerekek tanulni akarnak, a gyerekekben van érdeklődés és képesek arra, hogy eldöntsék, hogy mire van szükségük. Nem kell kötelezővé tenni az óralátogatást, Summerhill is ezt bizonyítja. A tanári testület, vagy ahogy Fóti meghatározza, tanári kollégium tagjai csak olyan tanárok lehetnek Neill iskolájában, akik a szabadságra igent mondanak minden szempontból.

A legyek ura vagy Summerhill című tanulmányból Neill gyermek és világfelfogása válik világossá az olvasó számára. Neill felkészült egy William Goldinggal lefolytatandó vitára, amit Golding nem vállalt, mint ahogy megtudjuk a szerzőtől. Ennek a dolgozatnak külön értéke az, hogy közli Neill elemzését a A legyek uráról, aki amellett érvel, hogy a summerhilli gyerekek sose fognak barbárrá válni, mert képesek önmagukat irányítani. „A legyek ura igazi üzenete nem az, hogy a gyerekek a felnőttek ellenőrzése nélkül barbárok, hanem az, hogy a felnőttek ellenőrzése barbárrá teszi őket.”

Rendkívül aktuális az erőszak és a gyerekek problémakör. Erőszakos könyvek, erőszakos gyerekek? című írásában a szerző Neill két gyerekkönyvével foglalkozik, és ennek kapcsán az eredendő bűn és a gyerekek, a rossz, gonosz és a gyerekek problémakört járja körül. Az erőszakos könyvek nem kell, hogy erőszakot szüljenek. Nincs a két dolog között szerves összefüggés. A megfelelő szeretetteljes környezetben élő gyerek sose lesz kegyetlen. A neill-i recept: egy gyerek szabad gyerekközösségben éljen, és annyit játsszon, amennyit akar–„…amikor a gyereket teljesen békén kell hagyni. Ilyen például a tanulás. Nem kell molesztálni, arra kényszeríteni, hogy olyan dolgokat tanuljon, amelyek nem érdeklik. Ugyanakkor a közösségben való élet megkövetel bizonyos alkalmazkodást. Ezt az alkalmazkodást azonban nem direkt kényszerrel kell megvalósítani, hanem a demokratikus önkormányzás segítségével.”.

A szerző a befejező A hiányzó láncszem című írásban az iskola történetének bemutatása mellett rávilágít arra, hogy a Summerhillt követő demokratikus iskolákban megváltozik a tanárok feladata, ők is a közösség tagjai, akikre nézve a közösség döntései kötelezőek, akkor is, ha nem mindig értenek azokkal egyet. Nem a hierarchia a meghatározó. A kommunikáció nem alá- és fölérendeltek között, hanem egyenrangúak között történik. Ez egy új kommunikációs kultúra — írja Fóti Péter — szimmetrikus kommunikáció.

Fóti Péter könyve szellemileg izgalmas, jó olvasmány. Hasznos lenne, ha a sokan olvasnák, vitatkoznának róla, és lassan a ma rebellis tanárok, gyerekek és szülők képviselnék a normalitást.

Megjelent: Élet és Irodalom LIII. évfolyam 31. szám, 2009. július 31.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print

További bejegyzések:

véletlen

James Herndon:  Véletlen

#6 magyarázó megjegyzés / könyvrészlet a szerző: “How to Survive in Your Native Land” 115.oldal Néhány egészen északon elő indián törzsnek nagyban függött a megélhetése

Kapcsolat

Ha érdekeltek a honlapon megjelent eddigi írások, fordítások és szeretnél értesítést kapni ha valami újonnan került ki, akkor itt kérhetsz értesítést!