Zoe Jane Playdon: A demokratikus tanácskozás

image_pdfimage_print
Demokratikus tanácskozás

Elvek

Ez azt jelenti, hogy a közösség képes maga megoldani belső konfliktusait – demokratikus módon, azaz anélkül, hogy saját tagjai közül egyeseket elnyomna. Ugyanennek a dolognak a másik oldala az, hogy a közösségben élőknek annak érdekében, hogy a többiekkel békében éljenek bizonyos engedményeket kell tenniük. Ez az elv az önkormányzás elve.

Mindenki szabad akarata szerint cselekedhet, mindaddig, amíg ezen cselekedeteknek csak önmagára van hatással. Ha cselekedeteidnek másokra is hatása van, akikkel nem beszelted ezt meg, akkor cselekedeteid nem a szabadság részei, hanem túlkapások lehetnek, amelyeket a többieknek joguk van ellenezni. Ez az elve a túlkapások nélkül szabadság elve.

Az embereknek különféle igényeik vannak, ezért az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy nem lehet mindenkire azonos normákat alkalmazni, hanem mindenkinek az igényeit egyenként figyelembe kell venni. Ez az elv az egyenlőség, de nem egyformaság elve

Etika: 

the biomedical ethical framework applies – autonomy, justice, beneficence, non-maleficence.

Folyamatok

Javaslatok: 

miután valaki elmondta meggondolásait a hozzászólóktól elvárjuk, hogy tegyenek javaslatot azt illetően, hogy mit kellene tenni. [A tanácskozás vezetője megszakíthatja őket, és kérheti őket, hogy tegyék ezt meg] A tanácskozás titkára feljegyzi az összes javaslatot, amiről azután szavaz a tanácskozás.

Szavazás:

mindenkinek egy szavazata van, és minden szavazat egyenlő súlyú. Mindenki csak egy javaslatra szavazhat.

A tanácskozás: 

mindenki részt vehet, de a részvétel nem kötelező

Az elnök: 

személye tanácskozásról tanácskozásra változik; a szavazásban nem vesz részt, de felkéri a következő tanácskozás elnökét.

A titkár:

olyan hosszan viseli hivatalát ameddig kedve tartja; gyűjti a napirendre kerülő javaslatokat, problémákat, és a tanácskozás után nyilvánosságra hozza a tanácskozás döntéseit, cselekvési terveit, új törvényeit.

Bizottságok: 

akkor alakulnak, ha valamilyen okból szükség van rájuk, pl. valamilyen esemény, vagy valamilyen probléma döntési alternatíváit ki kell dolgozni, és a tanácskozásnak jelenteni. A bennük való részvétel önkéntes..

Megállapodások:

minden döntés már a következő tanácskozáson újra megvitatható, úgyhogy minden döntés megváltoztatható, ha a körülmények megváltoznak. Időről időre érdemes minden megállapodást átvizsgálni, hogy szükségesek e még – ez például egy bizottság értelmes munkája lehet.

Kapcsolódó írások:

image_pdfimage_print
(Visited 32 times, 1 visits today)

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print

További bejegyzések:

Fanatizmus

Budapesti lakásom közelében található a ház, ahol Sánta Ferenc író lakott. A házon lévő emléktáblán olvasom az idézetet: “Az emberiséget fenyegető két legnagyobb veszély a

pedagógia

Azt tanulok amit szeretnék….

Angol nyelvü felirattal egy izgalmas pedagógia témájú film, egy elsö pillanatban szokatlan tanítási módszerröl. Érdemes többször is megnézni és a videó utáni ajánlott irodalomból tovább

A demokrácia ideálja

Az iskolarendszer zsákutcája és a kiút

Mi a probléma az iskolarendszerrel? Egy társadalom, amely meg szeretne felelni a demokrácia ideáljának meg kell követelje magától azt is, hogy iskolarendszere, és így iskolái

Kapcsolat

Ha érdekeltek a honlapon megjelent eddigi írások, fordítások és szeretnél értesítést kapni ha valami újonnan került ki, akkor itt kérhetsz értesítést!