Keresés
Close this search box.

Gudrun Spitta: Előbb írni, aztán olvasni?

image_pdfimage_print

A szerző: A gyermekek saját maguk írják az olvasókönyvüket c. könyvének előszava (Cornelsen kiadó 1988.)

Képtelen állítás?

A gyerekek saját maguk írják az olvasókönyvüket – nem azt jelenti-e ez, hogy a lovat a farka felől kantározzuk fel, azaz fordítva fogunk a dologhoz? A gyermekeknek először nem  olvasni kellene megtanulniuk, hogy aztán az írással foglalkozhassanak? A helyes sorrend mindig is ez volt: először olvasni – utána írni.

A helyes sorrend?

Biztosan megvoltak és megvannak az okai ennek az eljárásnak. Felnőtt szemszögből nézve úgy látszik, hogy az olvasás könnyebb mint az írás. Történelmi visszatekintésben  ez volt évszázadokon át a bevett gyakorlat, amióta a gyermekeknek az „olvasás- és írás technikáját” oktatják.

Azonban ez az egyetlen és helyes módja annak hogy a gyermekek elsajátítsák az írás tudományát?
Figyeljük csak meg a gyermekeket, hogyan viszonyulnak észrevétlenül játék közben az olvasáshoz és az íráshoz.

Aki a gyermekeket hasonló tevékenység közben figyelemmel kíséri, újra és újra meglepődik azon, hogy a gyermekek saját maguktól teljesen másképpen viselkednek, mint ahogy azt az okos felnőttek elképzelték és helyesnek tartották. Amennyiben a gyermekek egyáltalán egy sorrendet választanának, akkor az ez : először írni, aztán olvasni! Papírra vetnek jeleket, vonalakat, macskakaparásokat, képeket, hullámokat, betűrészeket, betűket azért, hogy ezeket az alkotásokat  aztán felolvassák, felolvastassák, az ajtókra tiltó táblaként ragasszák (belépni tilos), a barátoknak ezeket, mint leveleket szétosszák, vagy hogy aztán az egészet elfelejtsék.

A hozzáállásuk sokkal több mindent átfog, mint amit a szokásos először olvasás- és aztán írás módszertana. A gyermekek helyzetfüggő módon viselkednek és mind az írást és mind az olvasást használják kezdettől fogva úgy, ahogy az kommunikációs szükségleteiknek megfelel, amikor is gyakran az  írás a kiindulópont és csak utána jön az olvasás.

Az a mód, ahogy az írott nyelvet  elsajátítják, jóval rugalmasabb, mint azt a mi jelenlegi  olvasás-és írás módszertanunk előirányozza. A gyermekek különböző, saját kommunikációs igényeiknek megfelelő és aktuális érdeklődési körük szerinti súlypontokat jelölnek ki. Egyszer szövegek, majd betűk vagy szavak kerülnek az előtérbe. Hol a hangos felolvasás iránti igény a legfontosabb,hol pedig  a saját maga által való írás.

Emellett a gyermekek kérdéseket tesznek fel:  olyan kérdéseket, amelyek egész szavakat érintenek, vagy csak egyes betűkre, a hangok és az írásjelek kapcsolatára vonatkoznak.  Olyan kérdéseket, amelyek azt mutatják, hogyan és miként kísérlik meg  a gyerekek az olvasással és az írással kapcsolatos elképzeléseiket rendezni  és kiegészíteni.  

Nem kevés gyermek tanul már az iskola előtt hasonló módon írni és olvasni.

És mit csinálunk mi tanárok, amikor a gyermekek az iskolába jönnek?
Figyelmen kívül hagyjuk a gyermekek „természetes érdeklődését”, az íráshoz való közeledésüket. Belekényszerítjük őket egyenesen abba a présbe, hogy előbb az olvasást, és csak utána az írást tanulják meg.

Ennek nem kell így lennie !

Megszabadulás a tradíciótól

Miért nem szabadítjuk meg az oktatást az egyoldalú, begyepesedett tradícióktól? 

Miért nem követjük azt az utat, amit a gyermekek saját tevékenységük közben mutatnak nekünk és miért nem így kísérjük – a mi tudásunkkal felvértezve segítve – őket az írásbeliség országába vezető úton?

Ez a könyv egy ilyen utat szeretne bemutatni, egy utat, amelyet mi már a gyerekekkel együtt bejártunk. Bemutatjuk azt a kísérletet, amelyben a gyermekeknek az iskolai oktatás keretén belül is elegendő teret hagytunk arra, hogy ők önállóan, saját maguk fedezzék fel az írásbeliséget.

Ebben a könyvben dokumentáljuk azt is, hogy a gyermekek hogyan sajátítják el – előbb a tanárok által diktált, később saját maguk által felírt szövegek révén –  az írás- és olvasás képességét, amit aztán a helyzettől függően egyre jobban alkalmaznak (például saját leveleknél, könyveknél). Különös jelentéssel bírtak számunkra a gyerekek “át-és elírásai”, valamint a “saját-helyesírásuk”. Az elírásokat nem tekintettük hibának, inkább “ablakként” használtuk, amin keresztül az elméletalkotás alapját a gyerekek szemszögéből láthattuk, vagyis megtapasztalhattuk, hogy az egyes gyerekeknek milyen elképzelései vannak az írásbeliség müködéséröl.

Ezeknek a „saját-írásoknak” a kiértékelésével lehetőség nyílt arra, hogy olyan egyéni  támogató- és motíváló szituációkat szervezzünk amelyek révén a gyermekek számára megkönnyítettük a következő lépést  a normál írásbeliség szabályaihoz való közeledésben.

Az eljárásunk nem arra irányult, hogy az oktatás eddigi menetét dogmatikusan elutasítsuk.
Az ábécéskönyvi munka helyi értéke mégis egy másfajta, csekélyebb jelentőségű munka lett.
A módszertani lépések és utalások inkább  az orientációt segítették, mintsem egy vezérfonalként szolgáltak, hogy biztosak lehessünk abban, hogy  miközben a gyermekek aktivitását figyelembe vesszük,  nem feledkeztünk-e meg az írott nyelv fontos jelenségeiröl (hangegység- írásjel -hozzárendelés, jelcsoportok, szó – építőkockák, elő- és utótagok).

Emellett a gyakorlásnak is fontos szerepe volt. 

A gyakorlást a felfedező oktatás sem nélkülözheti. Azok a helyek, ahová a gyakorlás bekerült, valamint az, hogy mi és hogyan legyen gyakorolva, mások lettek. A gyakorlási pontok a gyermekek által létrehozott és (újra)olvasott saját szövegeiből kristályosodtak ki.  A gyakorlatok felfrissítették a gyermekek saját beszédkészségét. A gyermekek nagyon gyorsan felismerték, hogy saját szövegeik írása és olvasása sokkal gyorsabb és egyszerűbb lett, ha már egy meghatározott “alap-és látvány szókinccsel” rendelkeznek.  Ez olyan tapasztalat, amire a gyakorlatokat alapozhattuk. A cselekvés végrehajtásánál a gyermekek szintén nagyon gyorsan felismerték a nyelvi analizálási- és szintetizálási képességek szükségességét : amit én akusztikusan nem tudok analizálni, azt egy saját szöveg szavakkal történő leírásakor sem tudom összerakni. Az erre vonatkozó gyakorlatoknak így már előkészítettük a talajt.

Az itt ismertetett oktatási módszer Berlin egyik szociálisan hátrányos helyzetű kerületének két osztályában került bevezetésre. Mindkét osztályban 50%-os volt  a külföldi gyermekek aránya, csaknem teljesen hiányoztak a közép- és felső társadalmi réteghez tartozó gyermekek és aránytalanul magas volt az ún. problémás gyermekek aránya. 

Ennek ellenére, az itt ismertetett módszer, azaz a gyermekek saját szövegeikkel szerzett tapasztalatainak kezdettől fogva  az oktatás központjába való helyezése egyértelműen sikeres volt. 

Egyúttal köszönetet mondok annak a négy tanárnak, akik először bár kétkedve, de később, az idő előrehaladtával egyre nagyobb lelkesedéssel vettek részt ebben az oktatási módszerben.

A könyv felépítése

 Könyvem formálisan három részre tagozódik.

Az első öt fejezet oktatási  szemelvényeket és a tanulók munkáit foglalják össze, amelyek a gyermekek saját szövegeivel kapcsolatos munkák elveit és előnyeit taglalják. 

A hatodik és a leghosszabb fejezet négy alfejezetben ismertet olyan hosszabb távú  „írásprojekteket”, amelyek szintén tanulói munkák és szövegelemzések révén valósultak meg és lettek dokumentálva. Ezek a projektek minden további nélkül átvihetők a második osztályba, és különösen azokban az osztályokban biztosítanak csatlakozási lehetőséget az önálló és alkotó íráshoz, ahol az első iskolaévben inkább az abc-orientált  módszer szerint tanultak.

A hetedik fejezet  azt az elméleti hátteret világítja meg rendszerezett formában,  amely a többi fejezetnél a helyzetnek megfelelően már figyelembe lett véve.

1988 Cornelsen Verlag (1994 6. kiadás) ISBN 3-589-05009-8

Kapcsolódó bejegyzések:

image_pdfimage_print
(Visited 131 times, 1 visits today)

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print

További bejegyzések:

pedagógia

Azt tanulok amit szeretnék….

Angol nyelvü felirattal egy izgalmas pedagógia témájú film, egy elsö pillanatban szokatlan tanítási módszerröl. Érdemes többször is megnézni és a videó utáni ajánlott irodalomból tovább

A demokrácia ideálja

Az iskolarendszer zsákutcája és a kiút

Mi a probléma az iskolarendszerrel? Egy társadalom, amely meg szeretne felelni a demokrácia ideáljának meg kell követelje magától azt is, hogy iskolarendszere, és így iskolái

kapcsolat

Biztonságos kapcsolatok

Bevezető Egészséges kapcsolatok fontosak ahhoz, hogy az emberek tevékenyek és termékenyek legyenek. Az egészséges kapcsolatok egyben biztonságot adnak az azokban résztvevőknek. Másként szólva egy egészséges

Kapcsolat

Ha érdekeltek a honlapon megjelent eddigi írások, fordítások és szeretnél értesítést kapni ha valami újonnan került ki, akkor itt kérhetsz értesítést!