Keresés
Close this search box.

Amit Röfi sem tudott….

image_pdfimage_print
A legyek ura

Megjegyzés William Golding: A legyek ura c. könyvéhez

Izgalmas olvasni William Golding Legyek Ura c. könyvét egy olyan szemüveggel, ami láttatja azt is, hogy az egyik főhős a kövér Röfi, akit szokás minden gyerek közül a legbölcsebbnek kikiáltani, bizonyos dolgokban mégsem elég bölcs. Mi is Röfi hiánya, miért is nem sikerül a gyerekekből egy jó közösséget faragni, akik ébren tartják a tüzet, hogy ezzel jelezzék egy arra járó hajónak, hogy ott vannak, hogy közösen elég masszív hajlékot építsenek maguknak.

A dolgok gyökere mint erre Neill is rámutatott, hogy az első pillanatban, amikor összegyűltek a szigeten, nem azzal kellett volna foglalatoskodni, hogy vezért válasszanak (két jelölt között), hanem vezér nélkül arra kellett volna koncentrálni, hogy megszervezzék életüket.

Ez azonban szerintem még nem volt végzetes hiba. Az igazi hiba, amit Ralph és Röfi elkövetnek az volt, hogy nem adtak elég időt a gyerekeknek arra, hogy kialakítsák azt a szokásrendet, amelyben magukat jól érezve, tevékenyek is lehettek volna a közösség érdekében. Mindez nem akar egy közönséges szemrehányás lenni, inkább egy megállapítás kultúránkról. Hogyan is tudta volna ezt Röfi, ha mindezt soha nem élte meg, a sziget előtti időszakban. Röfi intelligens volt, sokat tudott, de ezt nem. Ralph sem, akinek apja katonatisztként pláne nem tudta, hogy mi az hogy szerves rend, ami minden közösségi tag igényét lehető legnagyobb mértékben kielégíti.

Amikor Ralph látja, hogy a dolgok nem jól mennek, akkor megpróbál erőszakos lenni és rákényszeríteni a fejében kialakult legjobb rendet a többiekre, de kudarcot vall. Röfi sem Ralph sem tudja, hogy a legjobb rend kialakításának módja a próbálkozás és a felülvizsgálat. Az jó, hogy a gyerekek gyakran gyűléseznek, de nem jó, ha csak folyik a szó. El kell dönteni dolgokat, hogy kipróbáljuk. És akárhogy is döntöttünk, akkor az után mindenkinek be is kell tartani azt.

Mindenkinek rendőrnek is kell lenni, ami azt jelenti, hogy senki sem rendőr. És akik megszegik a valóban közösen hozott döntéseket, azokat figyelmeztetni kell, de meg kell hagyni nekik a jogot arra, hogyha a többséget maguk mellé állítják, akkor változhatnak a szabályok. Ralphnak és Röfinek igaza van, hogy a legfontosabb a tűz, amely elég füstöt is gerjeszt. De az út, ahogy ennek a legfontosabb dolgot meg akarják szervezni nem sikeres.

Nem sikerül a vezéri alürökkel a szigetre érkező Jack-et izolálni, nem sikerül megmutatni neki, hogy az a mód ahogyan Röfi-vel és a többi gyerekkel bánik elfogadhatatlan. Nem tudom, pontosan hogyan kellett volna csinálni, de mindjárt az elején tudatni kellett volna Jack-el, hogy senkinek nincs joga a másikba belefojtani a szót, hogy senki nem vetemedhet erőszakra azért, mert nem tetszik neki, amit a másik mond.

Kapcsolódó oldalak:

image_pdfimage_print
(Visited 138 times, 1 visits today)

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print

További bejegyzések:

pedagógia

Azt tanulok amit szeretnék….

Angol nyelvü felirattal egy izgalmas pedagógia témájú film, egy elsö pillanatban szokatlan tanítási módszerröl. Érdemes többször is megnézni és a videó utáni ajánlott irodalomból tovább

A demokrácia ideálja

Az iskolarendszer zsákutcája és a kiút

Mi a probléma az iskolarendszerrel? Egy társadalom, amely meg szeretne felelni a demokrácia ideáljának meg kell követelje magától azt is, hogy iskolarendszere, és így iskolái

kapcsolat

Biztonságos kapcsolatok

Bevezető Egészséges kapcsolatok fontosak ahhoz, hogy az emberek tevékenyek és termékenyek legyenek. Az egészséges kapcsolatok egyben biztonságot adnak az azokban résztvevőknek. Másként szólva egy egészséges

Kapcsolat

Ha érdekeltek a honlapon megjelent eddigi írások, fordítások és szeretnél értesítést kapni ha valami újonnan került ki, akkor itt kérhetsz értesítést!