a matematika tanításról
Önök ismerik azt a tényt, hogy a matematika tele van feladatokkal. Ha az ember kinyitja a matematika könyvet, abban feladat feladat hátán van. A fejezet címén és a feladatokon kívül jóformán semmi más nincs a könyvben. Ma a könyvek egy kicsit jobbak, van még egy “doboz” az elmélettel. Végül azonban mindig az van: feladatokat kell megoldani.
Ekkor amikor a tanár egy feladatot ad fel, mint én most 49*51=?. Mindig van valaki a teremben, aki ezt leghamarabb megoldja. Van egy második, és megnyilik a versenyfutási szakasz. Ekkor lesznek akiknek a hangulata negativ (rossz) lesz, mert ők nem olyan gyorsan oldották meg. Röviden összefoglalva: a feladatoknak megvan az a tulajdonsága, hogy azok az embereket kicsinálják. Nekem ezért az van a zászlómra írva, hogy ezt nem szabad így csinálnom. Nem szabad, hogy a feladatok tönkretegyék a matematikát.
Ezért a feladatokat el kell vetni! De mi legyen helyettük? Egy megbízás! Mondd el nekem, hogyan számolnád ki, hogy mennyi 49*51? Érzik, hogy ezzel a mondattal egy megkönnyebbülés terjed szét? Mert ez egy igazi kérdés! Én nem tudom, hogy te hogy számolod ki! Ezt a gyerekek is rögtön érzik, és készek nekem felvilágosítást adni. Amikor a feladatoknál halljuk a tanár szavait: “Egész mondattal válaszolj!”. Ez a mondat aztán mindent megnehezit. Nem így a megbízásnál: Ott a gyerekek maguktól egész mondattal válaszolnak, természetesen azon a szinten, ahogy tudnak. Észreveszik, hogy a tanár kérdése mögött igazi érdeklődés áll.
Kapcsolódó oldalak:
- Volker Ulm: Egy matematika feladat, két tanári hozzáállás
- Falko Peschel – Fóti Péter: Mi az érdeklődés vezette önszabályozó, önirányító tanulás?
- Falko Peschel: A tanuló új szerepe: A feladatok mechanikus elvégzőjétől a feltalálóig
